nlc.hu
Aktuális
Leveles tésztára cserélt karrier

Leveles tésztára cserélt karrier

Két fiatal lány, akik a biztos hátteret adták fel azért, hogy a belvárosi munkások tisztességes reggelit kapjanak. B-terv.
Fotó: Fekete András
Bartyik Gabriella és Nagy Katalin
Fotó: Fekete András

Egy jó szendvics volt az álom

Bartyik Gabriella:  Diploma után mindketten a reklámszakmában helyezkedtünk el és hét évig ezen a területen tevékenykedtünk. Már a főiskolán elkezdtünk azon gondolkodni, hogy jó lenne közös vállalkozásba fogni, mégpedig a vendéglátás terén. Külföldön járva-kelve láttuk, hogy milyen jó dolog, hogy elvitelre lehet kérni a kávét, Magyarországon azonban ilyen még nem volt, és a szendvicsek sem olyan szinten voltak, mint külföldön. Tudtuk viszont, hogy szükséges az anyagi háttér és a szakmai tapasztalat. Előbb azonban azon a területen szerettünk volna elhelyezkedni és magunkat kipróbálni, amit négy éven keresztül tanultunk.

Hét év mókuskerék elég volt

A reklámszakmai pályafutásomat ügyfélkapcsolati munkakörben kezdtem, majd integrált marketingkampányok szervezésével fejeztem be. Kreatív koncepciók kitervelése és prezentálása, eladása és a megvalósítási szakaszba való eljuttatása volt a feladatom. Izgalmas kihívás volt minden ügyfélnek hatékony megoldásokat kínálni. Változatos, de gyors és felpörgött tempót követelt. A feladatok körültekintő elvégzése koncentrált, magas hőfokon való égést és munkát jelentett. Egy idő után azonban számomra elmúlt az izgalma. Nagy kihívás volt váltani merni egy olyan helyzetben, amely biztonságot, jó munkakörülményeket és anyagi helyzetet jelentett, viszont alkalmazotti létet.
A hét év a reklámszakmában nagyon komoly tudással vértezett fel. Megtapasztaltuk, mit lehet elérni, milyen kihívásoknak kell megfelelni, ellenben ki is szipolyozhatja az embert, és arra késztethet, hogy visszatérj a gyerekkori, fiatal felnőttként szőtt álmaidhoz.

Levestésztára cserélt karrier
A virágok után a boré az élete – Miklós Csabi b-terve

Napi 13-14 óra munka után kiégés

Fotó: Dzsem Pékség
Fotó: Dzsem Pékség

Nagy Katalin: Én online marketinggel foglalkoztam, amely egy technológiailag állandóan fejlődő világ.  Sokszor előfordult, hogy napi 13-14 órákat dolgoztam, nem volt jellemző, hogy hatkor befejezhettem volna a munkát. Ez a ritmus a harmincon aluliaknak való, akik szeretnék megteremteni az anyagi alapokat. Egy idő után átértékeltem a helyzetemet, fontosnak tartottam, hogy legyen saját életem.  Elfáradtam, kicsit kiégtem, már nem olyan vidáman mentem be reggelenként dolgozni. Hiányzott a tűz, ami fontos, hogy hajtsa az embert, és voltak álmaim, amelyeket még a családalapítás előtt szerettem volna megvalósítani.

2009 szeptemberében kezdtünk el komolyabban foglalkozni a kávézó gondolatával. Mindenképpen hangulatos, családias reggelizőhelyet szerettünk volna kialakítani. Előbb csak kávézós-szendvicses helyben gondolkodtunk, utána jött a pékség ötlete, majd a kettőt együtt valósítottuk meg. Vendéglátói tapasztalat híján bizonyos értelemben az ismeretlenbe való ugrás volt ez, de úgy éreztük, jó a koncepciónk ahhoz, hogy kockáztassunk. Ha nem jön be, gondoltuk, megvan a lehetőségünk arra, hogy bármikor visszatérhetünk eredeti szakmánkhoz, akár magasabb pozícióba is, hiszen cégvezetési tapasztalatokkal gazdagodtunk.

A reklámszakmai tapasztalatainknak köszönhetően nagyon sok időt fektettünk a koncepció kidolgozásába. Nem egyszerűen belevágtunk, hanem több hónapos munkával előre felépítettük az üzletet. A koncepció kitalálása után üzleti tervet készítettünk, illetve utánajártunk annak, hogy mi minden szükséges a cégalapításhoz. Üzlethelyiséget kellett keresnünk, ami a kulcsa mindennek. Kitaláltuk, hogy milyen termékeket szeretnénk árusítani, felvettük a kapcsolatot a beszállítókkal, megterveztettük a cég arculatát és az üzletdizájnt.

Viszlát, lustálkodás

B. G. Felmértük a versenytársakat és megvizsgáltuk, hogy milyen szolgáltatást milyen színvonalon nyújtanak. Ehhez kellett alkalmazkodnunk és pozicionálni magunkat.
A saját vállalkozás kapcsán a legnagyobb „csapás” az a munkastílus és követelmény volt, ami korábban nem volt jellemző az életünkre: a reklámügynökségeken 9-10 óra körül kezdtük a napot. Itt hajnali ötkor kellett kezdenünk, ezt a megterhelést előtte nem vettük egészen komolyan. Fontos kihívást jelentett, hogy olyan alkalmazottakat találjunk, akik megbízhatóak és szívükön viselik az üzlet sorsát, végül sikerült egy olyan csapatot összehoznunk, amelyből mindenki képviselni tudja a filozófiánkat.
Sokat tanultunk az alkalmazottainktól és olyan ismerőseinktől, akik hasonló területen dolgoznak. Mi is fizettünk tanulópénzt, mint bárki más, például egy áramszünet kapcsán, amikor az árukészletünk egy része megromlott, és csak nyitásnál vettük észre. Ezek fájó dolgok voltak, de bele kellett kalkulálni. Folyamatosan tanulunk a nyitás óta. A fizikai munkához való viszonyunk is megváltozott, hiszen korábban nem tudtuk, milyen fárasztó is ez a fajta munkavégzés; ma már nagyon tisztelem a fizikai munkát végző embereket.
Vállalkozóként komplex feladatkört kell ellátnunk: az árurendeléstől a szendvicskenésen, a kiszolgáláson át a munkaügyi, jogi és vállalkozással kapcsolatos teendőkig, továbbá felelünk az ügyfélért, az alkalmazottért és saját magunkért. Sokat segít, hogy ketten vagyunk és jól meg tudjuk osztani a feladatokat.

Fotó: Dzsem Pékség
Fotó: Dzsem Pékség

Amikor magadnak adsz fizetést

N. K. Korábban minden hónapban ugyanakkor megkaptuk ugyanazt a fizetést, ehhez képest teljesen más az, hogy most ezt magunknak kell kitermelnünk, másrészt a vendéglátóiparban minden hónap máshogy teljesít. Augusztus például lényegesen gyengébb, mint a szeptemberi hónap, és nekünk bele kell kalkulálnunk, hogy bizonyos időszakokban más bevétellel kell számolnunk.

B. G. Mindketten maximalisták és felelősségteljesek vagyunk, korábbi munkahelyünkön is ennek megfelelően, a cég céljaival azonosulva dolgoztunk, de természetesen más az, amikor az ember a saját vállalkozásában dolgozik. Érdemes belevágni, de nagyon át kell gondolni azt, hogy az ember mit szeretne, mire vállalkozik és milyen tartalékai vannak. Egy kezdő vállalkozás eleinte nem fog annyit kitermelni, mint egy jól fizető állás, de ha hosszú távon gondolkodunk, akkor meghozza a gyümölcsét. Fontos, hogy az, aki vállalkozásindításon gondolkodik, száz százalékban végiggondolt tervvel rendelkezzen, és még utána is fel fognak merülni olyan nehézségek, amelyekkel korábban nem számolt. De nem szeretnék senkit elriasztani, hiszen sokkal szabadabb és merészebb ez az élethelyzet.

http://www.facebook.com/dzsem

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top