Aktuális

Nem lehet rekorder a 119 éves asszony

A hosszú élet titka, hogy életben kell maradni – mondta sommásan már 113. születésnapján is a clevelandi hölgy.
Saját lábán sétált szülinapi bulijára a 119 éves asszony Ha az élet autópálya lenne – Karafiáth Orsolya különvéleménye

A 119 éves idős hölgy 61 éves unokájával él egy háztartásban, aki elmondta, hogy a néni jó egészségnek örvend. Kicsit nehezen jár, de nap mint nap egyedül öltözik és fürdik, beveti az ágyát, sőt sétálni megy.
Rebecca Lanier 1892-ben, Mississippiben látta meg a napvilágot, rabszolga szülők gyermekeként.
Ekkortájt még nem állítottak ki születési bizonyítványt fekete embereknek. Éppen ezért, bár a rokonok őt tartják Amerika, sőt talán a világ legidősebb emberének, a Guinness-rekordok könyvébe biztosan nem kerül be a hölgy.

 

 

Ahogyan a kubai Juana Rodriguez sem, aki ugyan a birtokában lévő hivatalos papír szerint 1885-ben született, egészségi állapota alapján aligha volna nevezhető 126 évesnek. A jelenlegi halálozási ráták mellett annak az esélye, hogy valaki 126 évig él, 1 az 1 trillióhoz.
Az amerikai Gerontológiai Kutató Csoport felmérése szerint a 115 évesnél idősebbnek vallott emberek közül az esetek 99%-ában derül ki, hogy alaptalan volt a bejelentés.
A hivatalos rekorder továbbra is Rebecca egy amerikai honfitársa, a 114 éves amerikai Besse Cooper. Ő is egy amerikai rekordertől, Eunice Sanborntól vette át a címet, aki 115 évesen szenderült jobblétre.
A valaha élt legidősebb ember „címét” az öreg kontinens szülöttje, a francia Jeanne Calment viseli, ő 1997-ben 122 évesen tért meg teremtőjéhez.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top