Aktuális

A politika fontosabb, mint a mesék

Mi a köze Antall József halálának a Disney-sorozatokhoz? Peller Mariann retro-különvéleményéből kiderül.
A politika fontosabb, mint a mesékA hülye nevű kozmetikumok kora – 20 retrocucc, amit sosem feledünk 

Különvélemény Peller Marianntól
Én is megkaptam a lehetőséget, hogy felidézzem a legélesebben bennem élő emlékeket a nyolcvanas évekről és a kilencvenes évek elejéről. Lázasan kutattam az emlékeim között, és már épp kezdtem pánikba esni, hogy miért nem jut eszembe semmi, amikor leesett: én nyolcvanhármas születésű vagyok, annak is a végén jöttem a világra. Tehát kilencvenben alig voltam hétéves. Mit mondhatnék? Be kell hogy valljam, akkoriban az általános iskola kezdete, a betűk és számok izgalmas világa és a frissen kikönyörgött legóm kötötte le leginkább az érdeklődésemet (akkoriban kezdtem lassan ráunni a babázásra).
A politika fontosabb, mint a mesék
Egy valami azonban örökre beleégett a pici, gyermeki agyamba. Tízéves voltam, amikor 1993-ban, nővérkémmel egy kellemes vasárnap délután épp a Walt Disney bemutatját néztük a tévében, mint minden hétvégén. Ez volt a hét csúcspontja. Először adták a Kacsameséket, aztán valami filmsorozat következett, végül pedig az én kedvencem, a Csipet csapat. Pont a Kacsamesék közepén tartottunk, amikor Dagobert bácsi az asztalon ugrált dühében, mert megtudta, hogy egy bálna pusztítja a vagyonát, amikor elsötétült a képernyő, és egy szigorú bemondó közölte gyászos hangon, hogy meghalt Antall József. Az meg ki? – merült fel bennünk, gyerekekben a kérdés azonnal, aztán meg egy másik: – Jó-jó, de mikor folytatják már a mesééééét??? Nem folytatták. Nagyon csalódottak voltunk.

Azt viszont megtudtuk, hogy 1. létezik olyan közjogi méltóság, hogy miniszterelnök, 2. Antall Józsefnek hívták a miénket, 3. a politika fontosabb, mint a mesék. De nem egy gyereknek. Kis túlzással, hatalmas megrázkódtatás volt ez az én generációm számára. Erre az egy dologra szinte minden nyolcvanas években született ember határozottan emlékszik.
Erre a legjobb bizonyíték: pár napja felfedeztem a Facebookon egy másfél éve létrehozott csoportot, a neve: „Akik nézték a vasárnapi Disney-t, amikor meghalt Antall József”. Tagjainak száma ma 14 258. Elolvastam jó pár kommentet is, és megnyugodtam: bizony, nem csak engem érintett érzékenyen ez a szerencsétlen mesemegszakítás. Persze később alaposan megtanultuk, mekkora jelentősége volt az MDF-es miniszterelnöknek és halálának.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top