 Ahol a legjobb a nőknek – Toplistás városok |
A hír: A hetvenes–nyolcvanas éveink a legboldogabbak
A köznapi hiedelemmel szemben nemhogy nem érnek véget „legjobb éveink” a fiatalság elmúlásával, éppenséggel az idősebb korban egyre növekszik a megelégedettség és az optimizmus – idézte hétfőn tanulmányok megállapítását a The Daily Telegraph. Pszichológusok úgy vélik, hogy idősebb korban jobban megválogatjuk, mivel és hogyan töltjük el időnket, többet fordítunk olyan dolgokra, amelyeket kedvelünk, és könnyebben zárunk ki nemszeretem dolgokat életünkből.
Lewis Wolpert, a University College London professzora Nagyon jól nézel ki (You’re Looking Very Well) címmel most megjelent könyvében azt ecseteli, hogy az emberek általában és átlagos mértékben boldogok tizenévesen, majd a húszas éveikben is, ezt követően azonban visszaesik megelégedettségük foka, miközben karrierjüket építik és próbálják eltartani családjukat. (hir24.hu)
Különvélemény Soma Mamagésától
Nem emlékszem már rá, hogy mi volt annak a – az emlékeim szerint – Karinthy-novellának a címe, amiben a villamosút magával az élettel volt analóg. Felszáll az illető a tömött villamosra, esélye sincs, hogy leüljön. Ahogy az idő telik, egyre jobban helyezkedik az ajtótól az ülőhelyig, ám eleinte mindig valami közbejön. Végre már leülne, de megjelenik egy idős néni, majd egy kismama, így átadja a helyet. A következő megállónál újabb emberek szállnak le, majd föl, egy darabig még mindig nem tud leülni. Ám lassan ürülnek a helyek, végre főhősünk megpihenhet, élvezheti az utat, kinyújtott lábbal néz ki az ablakon, nézi az elmenőben levő képeket, éppen hogy belemerül az egészbe, s szól a hangosbemondó: végállomás, kérjük hagyják el a szerelvényt!
Mire igazán belehelyezkedett az egészbe, véget ért… Mire igazán képesek lennénk élvezni az életet, már ott a halál. Csakhogy ez rajtunk is múlik!
Bár én még csak 45 leszek, de már most el tudom mondani: Ej, ha mindezt 20 évvel hamarabb tudtam volna, mennyivel okosabb életet éltem volna! Mennyi mindenre hagytam elfolyni az energiát, de sebaj, jobb későn, mint „Soma”/soha, most van a most! Figyelem a 70 fölötti barátaimat (több is van), hogyan élnek, hogyan döntenek, mire mondanak igent és nemet, hogyan válogatják ki az ÉLET esszenciáját, hogyan élnek úgy, mint ahogy az él, aki az utolsó éveit, hónapjait, talán heteit, napjait éli. És ÉLNI is képes…
(Tehát itt nem a befele fordult, önmagukat elhagyott emberekre gondolok, akik megkeseredtek, akár meg is gonoszultak, hanem akik nyitottak, bölcsek, derűsek maradtak, amilyen én is tervezem, hogy leszek.)
Ez egészen más prioritást ad az életnek. Más lesz fontos. Az értékek valahogy tisztábbak, igazabbak, állandóbbak lesznek. És nem hiszem azt, hogy ez az agy érettségén múlik. De nem is a személyiségén. Annál mélyebb szinten dől el a dolog; ebben ott van a szellem, a lélek, a mély-én, amik viszont mind kihatnak az egészségre.
Öröm ezt a statisztikát olvasni, de sajnos nehezen tudom elképzelni, hogy Magyarországon is ez az eredmény jött volna ki. Mi számunkra mindebből az üzenet? Az, hogy „lessünk el” mindent, amit csak tudunk, a napfényes, bölcs idős emberektől, hogy akárhány évesek is vagyunk, hogy már most használni, kamatoztatni tudjuk. Tudjunk, merjünk úgy dönteni, élni, ahogy az a lehető legjobb nekünk, „kihasználva” azt, hogy élünk!
Képzeljük el, hogy most 2041 van, azaz 30 évvel idősebbek vagyunk. És kapunk még egy esélyt, hogy visszajöjjünk ide a múltba. Vajon akkor is így élnénk? Így döntenénk?
