A katasztrófa felrázhatja a japán társadalmat

Félnünk kell a sugárzástól?

Japánban a gazdasági emelkedést követően a 90-es években visszaesés indult meg, és ez a japán emberek életét érzékenyen befolyásolta. Megjelent a munkanélküliség, megszűnt az emberek élethosszig történő alkalmazása, sokkal bizonytalanabb lett a világ körülöttük. Az anyagi biztonság megingása társadalmi krízist idézett elő.

Nézd meg képgalériánkat a földrengés utáni pillanatokról! Katt a képre!

„A társadalom kezdett átalakulni, a régi értékek – az összetartás, erős kollektív tudat, az együttműködés, egyéni érdekek feláldozása a csoport javára –, amelyek addig fontosak voltak, a fiatal generáció életében egyre inkább halványultak, s helyükbe individualizálódás, egoista viselkedésminták, egyre erőszakosabb viselkedés került előtérbe. Ez nagyon szétzilálta a társadalmat, a társadalmi közhangulat rossz lett az utóbbi évtizedekben – mondja dr. Hidasi Judit, BGF Külkereskedelmi Karának dékánja. – Ez a katasztrófa, úgy gondolom, nagy felrázó erővel fog bírni. Az emberek most nem engedhetik meg maguknak, hogy ne támaszkodjanak egymásra, újra kénytelenek lesznek összezárni, és újra kénytelenek lesznek megfogni egymás kezét, és támogatni egymást. A katasztrófa visszahajtja őket eredeti értékrendjükhöz; ez lehet a pozitív hozadéka ennek a tragédiának.”

Hidasi Judit jól ismeri Japán északkeleti partvidékét, ahol a legnagyobb pusztítás történt.
„Sendai, az egykori szamurájváros milliós metropolisz, fontos kulturális, történelmi, tudományos központ. Közelében volt Japán három fő turistalátványosságának egyike, a meseszép Matsusima-szigetcsoport, mely valószínűleg odaveszett. A Csendes-óceánban található mintegy 260 apró, fenyőkkel borított sziget közelében volt a földrengés epicentruma, a környéket 10 méteres hullámok tarolták le.”

A földrengés a japán ember életének természetes velejárója, épp ezért másképp viszonyulnak a természeti katasztrófákhoz, mint mi, európai emberek.
„Ezeket nem is annyira csapásként élik meg, mint inkább természeti jelenségként, tudomásul veszik, hogy ez hozzátartozik a természet működéséhez, hogy ilyenek vannak. Ők nem haragszanak, nem elégedetlenkednek emiatt, elfogadják, hogy ez a dolgok velejárója, ezen túl kell lenni, s ha túljutottak rajta, akkor kezdik elölről. Ez a szemlélet segíti a katasztrófahelyzetek kezelését és túlélését.” 

A kisebb földmozgások szinte mindennaposak itt, átlag 100 évenként pedig egy nagy rengés rázza meg az országot. Japánban az iskolák, a lakóközösségek rendszeresen tartanak földrengésgyakorlatokat, mindenkinek van túlélőcsomagja, melyben egy sisak, zseblámpa, víz és némi száraz élelem van, az iskolákban, munkahelyeken pedig kijelölt gyülekezőhelyek vannak földrengés esetére. Az utolsó nagyon nagy földrengés  1923-ban Tokióban volt, akkor 200 ezer ember meghalt, és Tokió nagy része leégett. Hidasi Judit szerint a japánok fel voltak készülve egy nagy földrengésre. „Tudták, hogy előbb-utóbb újra lesz egy nagy rengés, csak azt nem tudták, hogy együtt ez a három katasztrófa bekövetkezhet. Ez más forgatókönyv, mint amihez hozzá vannak szokva.”

Dr Hidasi Judit japanológus Fotó: pszfb.hu

A fosszilis energiahordozók hiánya miatt Japánban nagy jelentősége van az atomenergiának. Az országban jelenleg 54 atomerőmű van, de újabbak építését is tervezték. Hogy ezek elkészülnek-e, azt egyelőre nem tudni, de az valószínű, hogy a jövőben sokkal nagyobb figyelmet kapnak majd az alternatív energiahordozók – például a nap- vagy a szélenergia.

A fukusimai erőművel kapcsolatban a japán szerveket sokan bírálják a vészhelyzet utáni kommunikációért.
„A japánok sohase voltak híresek arról, hogy részletesen és magyarázóan kommunikálnának – mondja a szakértő. – A személyes és a közéleti kommunikációt is jellemzi, hogy nem mindent mondanak ki, inkább csak részleteket, a hiányzó részeket ki kell találni. Egy ilyen helyzetben azonban nehezen működik ez a kommunikációs minta; mindenki a maga módján próbálja betömni a kommunikációs lyukakat. Az USA és a külföldi hírügynökségek ezt egyértelműen egy tudatos kommunikációs manipulációnak értékelik, én azonban nem vagyok erről meggyőződve, lehet, hogy ők most is a sajátos kommunikációs elveiket és rendszereiket követik, de ez ebben a krízishelyzetben valószínűleg nem elég hatékony.”

A kommunikáció hatékonyságát az is rontja Hidasi Judit szerint, hogy a japánok ahhoz vannak hozzászokva, hogy a természeti csapások 3-4 nap alatt lezajlanak, utána hozzáfoghatnak életük rendbetételéhez, most viszont még mindig a krízis kellős közepén vannak.
Dr. Hidasi Judit úgy véli, ha a természet is engedi, meglepő gyorsasággal elindul majd az újjáépítés, és egy-két hónap kérdése, hogy visszatérjen az élet a normális kerékvágásba, s akkor, reméli, hamarosan ismét szemtanúi lehetünk egy újabb japán csodának.