Aktuális

4. Rahu: Rák, Kétu: Bak

 

Előző életben: Kemény ember volt, akinek első volt a munkája, a feladata, a célja, vinni akarta valamire. Minden valószínűség szerint vitte is, magasabb rangot, pozíciót ért el, és az utódaitól is ezt követelte. Mindeközben éppen azokkal az emberekkel foglalkozott keveset, akik szerették, és azokkal többet, akik a pályáján segítségére lehettek. Ezért kissé ridegnek tartották önt.

Jelen életben: A céltudatosság és a becsvágy most is megvan önben, ugyanúgy fontos a hivatás, mint a múltban. A pénzszerzésben azonban sokkal találékonyabb, mint korábban. Annyira, hogy akár a szemétdombból is pénzt tud kikaparni. Már könnyebben kihozható a sodrából, mint korábban, és hosszabb időre van szüksége, hogy megnyugodjon.

Jövő életben: Melegszívű, főként a családjának élő ember lesz. A rokoni kapcsolatokat, a rájuk figyelést tartja a legfontosabbnak, áldozatot is vállal értük. Nem vágyik hatalomra, dicsőségre, arra, hogy csodálják, vagy netán féljék, hanem inkább arra, hogy viszontszeressék. Nem esik nehezére mások szolgálatára lenni és tenni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top