Aktuális

8. Rahu: Skorpió, Kétu: Bika

 

Előző életben: Élete irányításában a józan ész játszotta a főszerepet. Hibája volt, hogy olykor beleesett a túlzott kritizálás csapdájába, amivel több embert megbántott, és jelentős számú ellenséget szerzett. Stabil kapcsolatban élt, és ha nehezen is, de ellenállt a csábításoknak. Ha mégsem, akkor azok nem kerültek nyilvánosságra, mert remekül meg tudta őrizni a titkokat. Nemcsak a sajátját, hanem másokét is.

Jelen életben: Kritizáló hajlamát sokkal jobban kordában tudja tartani, mint a múltban. Keményen kell dolgoznia, ami nem esik nehezére abban az esetben, ha ezért megfizetik. Pénzügyekben amúgy is kevésbé nagyvonalú, már a szegénységnek a puszta gondolata is rémisztő a számára. Párkapcsolatban az ő vállára nehezednek a terhek.

Jövő életben: Szinte belelát mások lelkébe, különleges hipnotikus képességekkel rendelkezik, amivel a legféltettebb titkokat is ki tudja szedni másokból. Ezért előfordulhat, hogy egy lépéssel a többiek előtt jár, és ő az, aki másokat irányít, és aki a pénzügyekben döntést hoz. A szerelemben hol több ágyban űzi kisded játékait, hol magányos.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése