Aktuális

9. Rahu: Nyilas, Kétu: Ikrek

 

9. Rahu: Nyilas, Kétu: IkrekElőző életben: Igazi szalmaláng-ember volt, akiben óriási energiák tomboltak, és ha kitalált valamit, azt azonnal végre akarta hajtani. Ha nem sikerült, akkor alábbhagyott a lelkesedése, már nem akarta végigvinni a tervét. Sőt előfordult, hogy azt gondolta, a saját személyében sértették meg. A párkapcsolatban félt a felelősségtől, nehezen kötött kompromisszumot, és kicsit felvágós volt.

Jelen életben: Ma már nem is akarja elkerülni a felelősségvállalást és a kötelességek teljesítését. Olyan célokat tűz maga elé, amelyek igazi kihívásnak számítanak, és amelyekkel meg tud birkózni, sőt megmutatja, milyen kiváló ember. Ki nem állhatja azokat az embereket, akik becsapják, az utolsó pillanatban közlik, hogy mégsem számíthat rájuk. Velük le is számol, és többé semmiben nem kíván velük közösködni.

Jövő életben: Nyüzsgés az élete, mindenhol ott akar lenni, és mindenkit megismerni, és ebből remek kapcsolatokat épít ki. Ő lesz a “fogjuk meg és vigyétek” embere, aki előtt aztán nem lesz lehetetlen. Rendkívüli módon élvezi az életet, utazgat, és az élményeit közkinccsé teszi, hogy mindenki ismerje meg. Igazi, mély, őszinte szerelme lesz, de a beteljesülés útjába áll egy harmadik.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top