Sokszor nem mernek nemet mondani
Párizsban újságíró voltam, Cédric pedig optikus, de ahelyett, hogy vettünk volna egy lakást Párizsban, valami másba akartunk kezdeni. Az édesanyám magyar, de én már Párizsban születtem, otthon franciául beszéltünk, viszont nyaranta eljöttem meglátogatni a családot – meséli Olivia Bénazéraf, a budapesti La Petite Française nevű francia delikatesz, egy kis francia „sziget” egyik tulajdonosa. Ugyanis amikor már ketten jöttek Budapestre, hogy a család megismerje Cédricet, eldöntötték: itt kezdenek vállalkozásba.
– Az első üzletünkben még ketten voltunk, de amikor ideköltöztünk, kerestünk segítséget. Sokan mondták, ne számítsunk olyasvalakire, aki kíváncsi és nyitott lesz arra, amivel foglalkozunk, akit nemcsak a fizetés érdekel, de magáénak érzi az üzletet is. Ehhez képest mi nyitott és kreatív embereket találtunk. Cecília – és a régebbi alkalmazottunk, Anikó is – kifejezetten személyes ügyének tekinti, hogy megismerjen mindent, amit kínálunk, hogy tudjon a vevőknek beszélni róla, és azt is, hogy az üzlet sikeres legyen. Neki is, nekünk is fontos, hogy jó legyen a hangulat, legyen egy személyes jó kapcsolat közöttünk.
Azt is hallottuk, hogy a magyarok nem viselik el a kritikát munka közben, gyorsan megsértődnek. Mi ezt nem tapasztaltuk, pedig rendszeresen leülünk és végigbeszéljük, mi volt jó, min kell még javítani. Az viszont érdekes tapasztalat, hogy a magyarok nem mernek nemet mondani. Megállapodunk valakivel egy határidőben például, és amikor rátelefonálok, hogy miért késik, kiderül, hogy ő már a megbeszéléskor is tudta, hogy az neki nem lesz tartható, csak nem merte mondani. Pedig az kisebb baj, mintha hiába várjuk. Észrevettem még valamit. Ha egy férfi jön be, keresi az ügyvezetőt, és mondom, hogy én vagyok, van egy kis meglepetés. Láthatóan inkább férfira számítanak, nekik az lenne jobb. Néha kifejezetten férfiasabban kell tárgyalnom, csak azért, mert azt érzem, hogy ezt igénylik, így vesznek komolyan.
Szeretik a rendszerességet és a pontosságot
Szíriában az angoltanári végzettségemmel csak állami szférában tudtam volna elhelyezkedni, kevés fizetésért. A barátaim mesélték, hogy Magyarországon jó lehetőségek vannak saját vállalkozás indítására. Igazuk volt, ebben az országban, aki dolgozni akar, előrébb jut, Szíriához képest itt nincsenek nehézségek. A három pénzváltómban és a könyvelőirodámban hat alkalmazottal dolgozom, mind magyarok, és nők. Nagyon jók a tapasztalataim, rendkívül megbízhatóak, és szeretnek dolgozni. A férfiakon viszont azt látom, hogy nem becsülik a munkát, nem gondolkodnak a jövőről, nem akarnak fejlődni, továbblépni.
Az én kultúrámban a legfőbb érték a család, és ahhoz, hogy el tudjuk tartani, muszáj keményen dolgoznunk. A magyar férfiak időben eltolják a családalapítást, megelégednek a havi fixszel, hiszen csak arra kell a pénz, hogy a saját igényeiket kielégítsék. A nők helyzete azonban nagyon nehéz, ahhoz, hogy talpon maradjanak, szinte férfiként kell viselkedniük. Munkába járnak, háztartást vezetnek, gyereket nevelnek, ügyeket intéznek, és a felelősség is az ő vállukra nehezedik. Többen évek óta nálam dolgoznak, nem okoznak problémát a kulturális különbségek. Én elfogadom, hogy a magyarok fogyasztanak alkoholt, és nekik sem jelent gondot, amikor előre szólok, hogy nem fogok kezet nőkkel. A kereskedés az én országomban egészen más, mint itt, ezért a pénzváltómban dolgozóknak eleinte el kell magyaráznom, mit várok tőlük. Ők a bejövőknek csak megmondják az árfolyamot és kész. Azt a tábláról is le lehet olvasni, a betérőkkel beszélgetni kell kicsit, kedvesen érdeklődni, mit szeretnének, felajánlani a segítséget. Szerencsére mindenki gyorsan belátja, miért jó ez. Én pedig megtanultam, mi a rendszeresség, a pontosság, Szíriában ugyanis a szegénység és a munkanélküliség miatt minden kiszámíthatatlan.
Kreatívak a munkában és jól beszélnek nyelveket
Az első budapesti élményem meghatározta az országról alkotott képemet. Amikor először jártam itt, eltévedtem. Ahogy bogarásztam a térképet, odalépett hozzám egy férfi, és perfekt némettel útbaigazított. Azt gondoltam: wow, milyen barátságos emberek, és németül beszélnek! Nem vagyok egy nyelvtehetség, sokáig tartott, mire megtanultam angolul. A magyarok nyelvi felkészültsége viszont lenyűgöző: két-három nyelven is folyékonyan beszélnek, emellett erős IT-tudással rendelkeznek – ez a kombináció csak nagyon kevés helyen létezik.
Egy tízkor kezdődő megbeszélésen Németországban az emberek 99 százaléka ott van tízkor. Magyarországon számolnod kell vele, hogy egy kicsit hosszabb az út a tárgyalóig. A németek nagyon precízek, mindig tartják a határidőket, nekik elég egyszer elmondani valamit, rögtön megcsinálják, talán túl is teljesítik. Más országokban valahogy többet kell a feladatról beszélni ahhoz, hogy eredmény szülessen. A magyarok az átlagnál sokkal kreatívabbak, aminek talán történelmi okai vannak, hiszen volt negyven év, amikor muszáj volt kreatívnak lenniük, hogy könnyebb legyen az életük. Ezért kicsit lazábbak is, nem annyira pontosak. Ám ha egy irányelvet osztasz meg velük, olvasnak a sorok között, rögtön elkezdenek gondolkodni, hogyan lehetne adott keretek között még többet kihozni a dologból, vagy új módon értelmezni a problémát.
Rendszeresen lenyűgöz, milyen mély történelmi, kulturális, politikai ismeretekkel rendelkeznek, ezért mindig izgalmas a társalgás. Ám időbe telik, mire megértik, hogy nyíltan beszélhetnek a főnökükkel is bármiről, nem kell minden szavukra ügyelniük.
Egyáltalán nem voltam hozzászokva a névnapok ünnepléséhez, de úgy látom, az itt sokszor fontosabb, mint egy szülinap.
