Orvosokat és mérnököket veszítünk el a leggyakrabban

Hol keres állást a magyar?

A munkaerő-piaci szereplők elvándorlása általános tünet az Európai Unió tagállamaiban. Ennek jelentős része a belső piac természetéből fakadó áramlás keltette mobilitás, ami természetes jelenség. A munkaerő oda megy, ahol egységnyi munkáért magasabb bért kap, ezért az Európai Unió belső mozgásának java része nem gazdasági, megélhetési kényszer hatására megy végbe, hanem az ember egyéni egzisztenciális emelkedésének vágya okozza.

Ám az alacsonyabb életszínvonalat prezentáló tagállamok humán erőforrásai egyértelműen kényszer hatására költöznek nyugatabbra, míg a nyugatiak egy-egy jobb pozícióért, beosztásért is képesek államot cserélni. Erre a magyar munkavállalók túlnyomó többsége képtelen, hiszen nálunk még az is élő gyakorlat, hogy az egzisztenciájuk javításáért a csupán ötven kilométer távolságban lévő városba sem hajlandóak elingázni – hangsúlyozza Lakatos Beáta szociológus, migrációkutató. A szakember szerint a magyar munkavállalói réteg igen alacsony szintű mobilitással rendelkezik. – A „röghöz kötésnek” történelmi, kulturális okai vannak – folytatja Lakatos Beáta –, amit a hosszú katonai megszállás és az idegen nyelvek ismeretének hiánya együttesen eredményezett. Azonban az Európai Unió 2004-es és 2007-es bővítése során az újonnan belépett tagállamok felzárkóztatásáért hozott munkavállalási könnyítések katalizátorként hatottak a magyar munkaerő elvándorlási kedvére.  

Az első lépés az orvosoké

Az Egészségügyi Engedélyezési és Közoktatási Hivatal adatai igazolják a magyar orvosok elvándorlásának növekvő tendenciáját. 2005-ben 604, 2006-ban 520, 2007-ben 590, 2008-ban 728 és 2009-ben már 887 orvos kért igazolást külföldi munkavállalásra. A legfrissebb statisztikai adatok szerint 2010-ben már 1111 orvos kért okleveleiről hatósági igazolást, ami a külföldi munkavégzés kiindulópontja.

Rajtuk kívül a hivatalnál hasonló kérelmet nyújtott be 202 fogorvos, 48 gyógyszerész, 301 ápoló és még 115, az egészségügy más területén dolgozó szakember. Ennek oka a napnál is világosabb: a szakma akut alulfinanszírozottsága – vallja dr. Fekete Vilmos aneszteziológus, aki hatodik éve dolgozik Hollandiában. – Az az irracionalitás, amivel nekünk, orvosoknak kell szembesülnünk az első fizetésünk felvételekor, elviselhetetlen – hangsúlyozza az altatóorvos, aki szerint a tizenöt év tanulás, a rengeteg vizsga és küzdelem messze nincs arányban a megbecsültség mértékegységével, a forinttal.

Kattints cikk folytatásért!