Szemet szemért – Bin Laden halott

Oszama bin Laden halott – képgaléria az ünneplő amerikaiakról

A hír: Megölték Oszama Bin Ladent
Az amerikai hadsereg tűzharcban megölte az al-Kaida terrorszervezet vezetőjét, Oszama bin Ladent, a rettegett terrorvezért, a 2001. szeptember 11-i terrortámadások értelmi szerzőjét. A CNN szerint Oszama bin Ladent nem Afganisztánban, hanem Pakisztánban, nem messze a fővárostól gyilkolták meg tűzharcban az amerikai és a pakisztáni titkosszolgálat emberei. Az első híradások szerint a terrorvezér holtteste az amerikai hadsereg birtokában van. (hír24.hu)

Különvélemény Soma Mamagésától
Ezek még mindig Mózes törvényei, nem pedig a „megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel” jézusi tanok. Az amerikaiak most bosszút álltak, bizonyára ünnepelnek is. Megmutathatták ismét az erejüket, tudásukat, elégtételt vettek. Abszolút meg lehet őket érteni. Hogy aztán ez milyen reakciókat vált ki a másik oldalból, majd meglátjuk. Mindenesetre én szeretem a fantáziámat szárnyaltatni, és eljátszani a gondolattal, hogy mi lett volna, ha a keresztény elveket oly bőszen hirdető Amerika nemcsak hirdeti, de éli is a jézusi törvényeket, s a tettek utáni ítélethozatalt a Teremtőre bízza.
Sőt a kenyér, amit visszadob, maga a köszönet azért, hogy a tragikus esemény annyi pozitív változást hozott New Yorknak. Merthogy konkrétan az történt, hogy az egymás iránt totálisan közömbös emberek elkezdtek megnyílni.
A terrorattak előtt is voltam kint a Big Apple-ben (többször is), és közvetlenül utána (október végén) is kimentem,  direkt azért, hogy megnézzem, megérezzem, mi változott. (És imádkozzak a városért.) A tragédia kirobbantotta az érzelmi dugót, blokkot. Korábban azt éreztem N. Y.-ban, ha valaki lelőne, kirabolna vagy megkéselne, senki nem avatkozna bele, nem nyújtana segítséget, rezzenéstelenül menne tovább. Ott élő barátaim elmondták az íratlan szabályokat: az utcán, de főképp a metrón ne nézz bele az arcokba, ne keresd a szemkontaktust, azt provokálásnak veszik. A terrorattak után? Nemhogy elindult a szemkontaktus, éltek az arcok, de emlékszem, mennyire meglepődtem, amikor lecsúszott a vállamról a kardigánom, és a mellettem ülő nő kedvesen visszarakta a helyére. Korábban ez elképzelhetetlen volt. Az egyik barátom, aki élt ott, aztán hazajött, majd tavaly kilátogatott N. Y.-ba, azt mondta: ez a város már nem a régi; kürtőskalács–illatú lett, önmagához képest teljesen lelágyult. A bajban az emberek érzelmesebbek, empatikusabbak lesznek.

Érdekes eljátszani a gondolattal, vajon mi lett volna, ha a bosszú helyett a köszönetet választják az amerikaiak? Vajon hogyan reagáltak volna erre a másik oldalon? Ők is az isteni törvényekhez fordultak volna, vagy adtak volna egy újabb stajszot, hogy megint legyen mit megköszönni? Ezt sose fogjuk megtudni. Mindenesetre Bert Hellinger – korunk egyik legnagyobb gyógyító-tanítója – azt mondja, ha valakihez kötődni akarsz, és rosszat kapsz tőle, adj vissza te is valamennyi rosszat. Ne annyit, amennyit kaptál, annál kevesebbet, mert így nem marad senki a kapcsolatban adós. Ez a kiegyenlítődés törvénye. Viszont ha nem akarsz a másikhoz kötődni, akkor ne foglalkozz azzal, hogy bármit is visszaadj ( akár pozitív, akár negatív értelemben), hagyd az egészet, és lépj tovább!

A bosszúval (ami természetesen érthető is) most megint erősödött a kötés a két ország között. Kiderül, hogyan pingpongoznak tovább.