Fent díva, lent Iza

– Miért jelentkezett annak idején pszichológia szakra? Távol esik a két szakma egymástól.
– A giminkbe annak idején felvettek egy pszichológia-tanárnőt, akitől mindannyian eldobtuk az agyunkat. Bejött az osztályba tűsarkúban ez a bolond, fiatal, gyönyörű nő, aki vicces volt, sziporkázott, és pillanatok alatt megszervezte az iskola életét. Tegeztette magát a diákokkal, és mindenki a lábai előtt hevert. Ez a nő a saját példájával segített, megmutatta, hogyan kellene élni.

– És ott volt benne vastagon a színésznő is.   
– Amikor a gyerekeim megszülettek, azt hittem, rájöttem, miért nem lettem aztán pszichológus. Úgy gondoltam, azért, mert nem lett volna elég erőm hozzá: rosszul tűröm a rosszat, és nehezen viselem a tehetetlenséget. Újabban viszont úgy érzem, mégiscsak szeretnék pszichológus is lenni. Jó lenne visszakanyarodni az eredeti irányba, megtartva a mostani életemet is. A színészet remek alapot ad, jót tett nekem ez a hihetetlenül intim, nyitott, kitárulkozó és önazonos közeg. Most megpróbálom ötvözni a régi szándékaimat a mai tudásommal, és ősztől drámapedagógiát fogok tanulni. 

– Miért most jutott eszébe?
– Mert a gyerekeim már elég nagyok ahhoz, hogy elkezdhessem újra a saját utamat járni. Az elmúlt tíz évben mindent megtettem, hogy minden róluk szóljon, most pedig mérlegelni kezdtem, hogy abból a segíteni akarásomból, ami a pszichológia szakra vitt, hogyan tudnék valami olyasmit létrehozni, ami teljesen leköti a kreativitásomat. 

– Amikor a Barátok közt elkezdődött, tisztában volt vele, hogy kirakatban fog élni?
– Senki nem tudta akkor, mit jelent ez, ráadásul mást jelentett kirakatban lenni 13 évvel ezelőtt, mint ma. Nyersebb lett a közeg, mi pedig visszahúzódóbbá, óvatosabbá váltunk. Szerintem mindenki jobban járna, ha nagyobb tisztelet övezné azokat, akik a nyilvánosság előtt állnak. Az embereknek szükségük van illúziókra. Ha minden leplet lerántunk, és mindenkit a maga meztelen valójában mutatunk meg, lőttek a varázslatnak. 
  
– Aggódik amiatt, hogy a lányaira rossz hatással lesz, hogy újságok címlapjain szerepelnek?
– Arra nevelem őket, hogy helyén kezeljék a dolgokat. Ez hozzátartozik az életünkhöz, ezért meg kell tanulnunk ezzel is bánni. Ők pontosan tudják, mennyire fontos számomra, hogy a hétköznapjainkat sallangok nélkül, a magunk módján éljük, ezért egy cseppet sem féltem őket. Amikor például az osztálykiránduláson beállok közéjük focizni, és a lánycsapat legyőzi a fiúcsapatot, úgy néznek rám, mint az istennőre, de nem azért, mert este a tévében szerepelek, hanem azt mondják: ennek a lánynak milyen bolond anyja van, és milyen elképesztően jól focizik! 
 
– A címlapfotózás képeinek egyikére azt mondta: nem jó, túl őszinte. Pedig csupán egy előnytelen kép volt. Miért gondolunk őszintébbnek egy rossz képet, mint egy jót?
– A címlapfotózás szerep és jelmez, ami mögé el lehet bújni. Szeretem azt, hogy nem olyan vagyok a címlapon, mint a magánéletemben. Itt csodálatos, rózsaszín koktélruhában állok gyönyörű hajjal és sminkben, de azt az olvasók nem látják, hogy alul farmernadrág és tornacsuka van rajtam végig a fotózás alatt. Felül díva, alul Iza. Picit én vagyok ez is, de nem az a rész, ami a fotón látszik belőlem.
 
– Talán azok a képei a legjobbak, ahol a szemében azt látni: amennyit megmutat magából, a mögött még jócskán van több.
– Most életemnek ismét egy heroikus korszakát élem, újra lázadó lettem. Eldöntöttem, hogy mindenre akkor és ott reagálok, amikor történik. Vállalom a konfliktust, és az örömöt is, nem érdekel, mit fognak szólni mások. Az se érdekel, ha bajom lesz belőle. Most azt is szeretem, ha bajom van valamiből. 

– Ezt szeretné megtanítani másoknak, ha tényleg pszichológus lesz?
– Most, hogy a gyerekeim már nagyobbak, és lassan véget ér a nagyon befelé forduló, odafigyelő, kerek, gyengéd időszak az életemben, kezd újraéledni bennem az, aki korábban voltam. A kis harcos, kardozós, karatés királylány. Újraéled bennem a régi ösztön, a küzdő, bátor segíteni vágyás. Amikor megszülettek a lányaim, nem mertem felülni semmire a Vidámparkban, hosszú időre elvesztettem a bátorságomat. És ez akkor így is volt rendjén.

– Miben szeretne most segíteni?
– Hogy a foglalkozásokon majd akkor dühöngjünk, akkor sírjunk és akkor kacagjunk, amikor úgy érezzük. A helyzetgyakorlatokon keresztül felszabadulhatnak a lelkünk mélyére száműzött gondolatok. Tréningeket tartanék, először azt hiszem, gyerekeknek. Ebben ötvözni tudnám mindazt, ami valaha lenni akartam: az óvó nénit, a pszichológust, a színészt és a testneveléstanárt. Ebben ott van a segíteni vágyás és a bohóckodás is, ami szintén én vagyok, és ami gyógyít. Lazulni és nem törődni semmivel, ami hamis és ránk kényszerített. Első körben ezt most magamon tesztelem.

– Van olyasmi, amit károsnak tart a ma divatos pszichológiai irányzatok közül?
– Égnek áll a hajam a pozitív gondolkodás általános félreértelmezésétől, ami szerint már gondolni sem szabad semmi rosszra. A valós érzések elfojtása szerintem kifejezetten káros. Ebből csak önmarcangolás lesz, hiszen az emberek magukat fogják okolni, ha baj történik, a betegségeket is önmaguknak okozzák, és már csak a jóról és szépről lehet beszélni.
Akinek valami nem sikerül, az már gondolati szinten elrontotta az egész életét, és meg is érdemli, mert miért gondolt rosszra. Ez szörnyű. Én abban hiszek, hogy mindent szabad, a rosszat is, nyugodtan féljünk, haragudjunk, szomorkodjunk, ha annak van itt az ideje. Ha nem lenne sötét oldalunk is, teljesen érdektelenek lennénk. Nem lenne miért feltenni a kérdéseket és keresni a válaszokat, nem lenne miért változni és tartalmasabbá válni. 

Cikkünk nyomtatásban az e heti Nők Lapjában jelent meg.

A legfrissebb szám tartalmából: 

• Fent díva, lent Iza
  
• Tavaszi zöldségek
  
• Vegyünk elő egy kockás füzetet!
  
• Miről tudnál lemondani, hogy takarékoskodj?
• 3 ország, 4 szülés

 Ha előfizetnél a hetilapra, itt és most megteheted!