Aktuális

Malacherélés és más furcsa érettségi tárgyak

Aki átesik az érettségi vizsgák kötelező tantárgyain, az a választható tárgyaknál már nagyobb szabadságot élvezhet. Bár mára már kissé leszűkült ezek listája, ma is vannak, akik a hagyományos, magolós tárgyakon túllépve inkább malacot heréltek és palántát ültettek.
Malacherélés és más furcsa érettségi tárgyak
1944-ben volt a szabadságharc – történelem-villámérettségi az utca emberével

Zsuzsa malacot ivartalanított az érettségijén: „Mezőgazdasági szakközépben érettségiztem, és az állattenyésztői és állat-egészségügyi technikusi szakvizsgának voltak érdekes részei. Ilyen volt például az ivartalanításvizsga, ahol valódi kismalacokon kellett végrehajtani az operációt – 14 másodperc alatt sikerült, így ötöst kaptam. De tétel volt a fülcsipkézés és a vérvétel is…”

Lili idegenvezetésből vizsgázott:
„Furcsa érzés volt úgy bejárni a suliba, hogy a város különböző pontjai egytől egyig tételek voltak. Az érettségi maga két részből állt, volt egy buszos és egy sétás tétel. A buszon mikrofonba beszéltünk menet közben, a sétálóson pedig az osztálytársaink játszották a rendezetlen turistacsoportot. Az én buszosom a Margitsziget volt, a sétálósom pedig a Budai vár.”

Malacherélés és más furcsa érettségi tárgyakMargó gyors- és gépírásból érettségizett: „Tétel természetesen nem volt, csak egy szöveg, amit bizonyos idő alatt be kellett gépelni, persze hibátlanul. Hagyományos írógépen vizsgáztunk, javítási lehetőség nem volt. Közben pedig a felügyelő tanár egy vonalzóval ütötte az ütemet.  Gyorsírásnál pedig egy szöveget diktáltak, amelyet a lehető leggyorsabban és legprecízebben kellett leírni, egy rossz helyre húzott vonal pedig akár bukást is jelenthetett.”

Judit a technikát választotta: „Természetesen nem hamutartót hajtogattunk alumíniumból, elméleti tételek voltak a műszaki alapismeretektől a számítástechnikáig. Ez utóbbiban volt némi gyakorlat is, hiszen egy pár soros, nagyon egyszerű programot kellett megírni. Én ezt húztam, és minden össze is állt volna, ha az ezeréves iskolai gép nem pont akkor dobja be a törölközőt, amikor elindítottam volna a programot. Így csak elméletben értékelte a vizsgabizottság, de szerencsére mindent rendben találtak.”

Malacherélés és más furcsa érettségi tárgyakJutka növénytermesztést tanult a gimnáziumban: „Hetente egyszer kijártunk egy akkor még működő állami gazdaságba, ahol az ásástól a palántázásig mindenféle gyakorlati feladatunk volt. Az érettséginek volt elméleti része, ahol a növénytermesztés elméletéből kellett vizsgázni, de a gyakorlatban is meg kellett mutatni, mennyit tanultunk a palántázásról és a dugványozásról. Annyi haszna mindenképp volt a dolognak, hogy az osztályunkból nagyon sokan mentek biológia szakra.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése