Aktuális

Már az MSZP is Alekosztól idéz

Az ellenzék Alekosz jelmondatát is felhasználva támadta a kormányt, legújabb sajtóközleményüknek a Pofátlan pazarlás a legfölsőbb szinteken címet adták.
Már az MSZP is Alekosztól idéz
Alekosz nyerte meg a Való Világ 4-et

Már az MSZP is Alekosztól idéz„Szerelem a legfölsőbb szinteken” – hangzik a Való Világ negyedik szériájának nyertesétől vett gondolat. Az MSZP szóvivője, Török Zsolt ezeket a szavakat idézte hétfői sajtóközleményében, hogy felhívja a figyelmet a szerinte túlzásba vitt költekezésre.

Az ellenzéki párt szerint ugyanis a kormány által nyilvánosságra hozott szerződések felháborítóak, és rejtélyes kifizetéseket gyanítanak. A szóvivő pofátlanságnak és botrányosnak nevezte a Belügyminisztérium és a Nemzeti Erőforrás Minisztérium kifizetéseit, amelyek között olyan tételek szerepelnek, mint az „egyenruha-gondozás” (9 millió forint) vagy „részfeladat-megvalósítás” (128 millió forint).

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése