Egy hónapja három nap alatt negyvenkét levelet kaptam, amiben az állt: fogjunk össze – mi anyák, nagyanyák, gyerekesek és gyermektelenek – és segítsük a Dankó utcai hajléktalanóvodát, melynek létezéséről kevesen tudnak.
A Dankó utca keskeny, de népes. Megbújik a nyolcadik kerület dzsumbujának egyik olyan szegletében, ahol sokan szorosabban fogják a táskájukat séta közben is. Pedig nincs mitől félni, arrafelé is emberek élnek, járnak. Emberek, olyanok, mint a belvárosban, csak máshova születtek, máshogy szocializálódtak, más a ruházatuk és sok köztük a hajléktalan. Tekinteteket keresek és találok. A népkonyha előtt csendesen sorakozók szívesen mesélnek, de a hajléktalanóvodáról nem tudnak. Aztán egy köpcös, középkorú észbe kap:
– Hajléktalanovi nincs, de a Wesley János Lelkészképző Főiskola udvarán, két házzal odébb van óvoda, oda tán’ hátrányos helyzetű gyerekek járnak. Az lesz az, nézze meg – mondja, és mutatja az irányt.
Arci díszben az ebédlőben
A portás nem ér rá útbaigazítani, épp a nagykaput nyitja. Hatalmas, csillogó, fekete autó gördül be, a sofőr magyarázza: a főnöknője küldte, át kell adnia néhány csomagot az óvodának, és már szedi elő a csomagtartóban megbújó szatyrokat. Jön egy nő, átveszi, hálálkodik. Nevet, telefonszámot vagy e-mail címet kér, azt mondja, szeretnék megköszönni, de a sofőr szabadkozik: nem mondhatja el, hogy melyik cég milyen nevű igazgatója küldte, nincs rá fölhatalmazva. Végül lediktál egy számot.
Így megy ez napok óta, tudom meg Moldova Ágnes kommunikációs vezetőtől, aki az óvodába kísér. Odabent a negyven kicsi ebédhez készülődik. A parányi asztaloknál ott ül néhány pókember, Batman, királylány, tündér, harcos, és a délelőtti arcfestés után, teljes „harci” vagy inkább arci díszben várja a meleg ragulevest. Az ajtóból pásztázom a termet. Az óvónő a levest osztja, amikor váratlanul valaki átöleli a lábszáram, és hangosan kiált:
– Én a Sikoly vagyok! Sikoly! Félsz, igaz? – mire a többi is odafordul, fölbátorodik, mutatja az arcocskáját, mind fölismerést, dicséretet vár, mindegy, hogy pókember vagy királylány. Az óvónő kedvesen, de határozottan visszatereli őket, ígéri, mesélhetnek, ha ettek.
Apukám szeret engem
Az ebéd csendben, rendben zajlik. Nincs falás, nem látni ételért remegő, kiéhezett kicsit, egy-két nagyobbacska fiú kér csak repetát. Az előtérbe megérkezik egy apa, beinteget az ő kis királylányának, aztán lassan kinyílik. „Vivikét délben hazaviszem, szeretem, ha velem van. Délelőtt elintézek mindent, mosok, takarítok, főzök két-három napra, délután ráérek, hiszen munka nélkül vagyok. Kilenc éve nem kellek sehova, pedig harminckét évet egy helyen húztam le. Most segélyt kapok, huszonkilenc ezer forintból élünk ketten. Nekem áldás ez az óvoda, és neki is – int a lánya felé – szüksége van a közösségre. Az anyja messze jár…” Elmosolyodik, kitárja karját, öleli a hozzá szaladó lánykát. Hatvanas, jó kiállású, ápolt férfi. Ölel, mosolyog, de a szeme sarkában a nedvességen furcsán csillan a fény.
Játsszunk! – mondják egyszerre hárman is a kézmosás után. – Én most nem játszom – bök meg egy fiúcska –, majd otthon a testvéreimmel, ők iskolások. Meg majd apuval. Tudod, ő nagyon szeret engem, csak most börtönben van. De majd hazajön, és játszunk – mondja, választ nem vár, elfordul, leveszi a mackónadrágját, lefekszik, magára húzza a takarót.
A tehetséget ápolni kell
 |
| Alvás előtt van rosszalkodás, utána ima |
A kis intézményben a negyven gyereket két óvónő és két dajka látja el, és a körlevelekkel ellentétben nincs fürdetés reggelente, és nincs hajléktalan gyerek sem, akinek ne volna hova hazamennie. Az viszont tény, hogy a legszegényebbek gyerekei járnak ide, ahol Iványi Gábor és munkatársai az Oltalom Alapítványtól mindent megtesznek a felzárkóztatásért, azért, hogy a kicsik ne érezzék a nap minden órájában sanyarú sorsukat. Akadnak itt lakcím nélküli szülők, lakásmaffia-áldozatok, önkényes lakásfoglalók, mosókonyha-feltörők gyerekei egyaránt, akikhez minden nehézség ellenére ragaszkodnak a szüleik, akik olykor erőn fölül is tesznek azért, hogy a gyermekük ne kerüljön állami gondozásba.
Iványi Gábor szerint a szülők képtelenek anyagi áldozatot vállalni, sokakat közülük az intézmény támogat. És tartja, támogatni kell. A legtöbben beleszületnek a szegénységbe, és nem bírnak kilépni onnan, vagy nem bírnak lépést tartani. A gyerekek erről nem tehetnek. A szegények közt is ugyanannyi tehetséges születik, mint a javakban bővelkedőknél, csak más az indíttatás, más a környezet, mások a lehetőségek. Ezért aki szegény, lemarad, ha tehetséges, akkor is. Ők ezért adnak meg az óvodáikban, iskoláikban minden tőlük telhetőt.
Állami gondozás helyett az óvodába
 |
| Helyes László az életét tette arra: esélyt kínál tanítványainak |
A szükség szülte intézmény 2005-ben, a főiskola néhány tantermében és szociális helyiségében kezdte működését. Célja volt: helyet, alapvető ellátást nyújtani a külső Józsefvárosban élő szegény családok óvodás gyerekeinek. Az Erdélyi család akkor a menekültszállón lakott, az ő gyerekeik az elsők közt kerültek a Dankó utcai óvodába.
– A lányok már nagyok, egy férjnél van, a kisebbek jól tanulnak, ők rengeteget kaptak ettől az óvodától. A szívem összeszorul, ha arra gondolok, a Gyerekjóléti Szolgálat állami gondozásba akarta tenni a gyerekeimet, mondván, azzal segítenek. Mi Aradról jöttünk, a legidősebb gyerekünk súlyos betegségét kezeltettük Szegeden, ott született meg a negyedik. Aztán itt ragadtunk, menekültszállóra kerültünk. A talpra állásunkat részben annak köszönhetjük, hogy tudtuk: a lányok jó helyen vannak. Ez az óvoda mindent megad a gyerekeknek, úszni, lovagolni vitték őket, Planetáriumot, Állatkertet látogattak, híres embereket hoztak hozzájuk, például a lányom ült Roger Moore ölében. Persze az elején nehezebb volt. Dolgoztunk, talpra álltunk, de nem felejtjük el, örökké hálásak vagyunk – meséli Erdélyi Mónika, akinek két lánya a tizedik kerületben lévő Wesley János esélyteremtő iskolába – a MÁV-telepre – jár. Krisztina hatodikos, Andrea negyedikes.
– A tanulmányi átlagom négy egész nyolc, ha tudom tartani és lesz bennem kitartás, egyetemre megyek, állatorvos vagy tanárnő szeretnék lenni. Hogy ide jártam óvodába, nekem eddig csak előnyt jelentett, sok kedves emlékem van. A legmókásabb az, hogy évről évre Gábor bácsi volt a Mikulás. Mindig meghúztuk a szakállát, ellenőriztük, hogy igazi-e – meséli Erdélyi Andrea egykori óvodája szomszédságában, ahova most egy jótékonysági vásárra jött iskolatársaival, tanáraival. – Eladjuk a kézműves-foglalkozásokon készített tárgyakat, a pénz jól jön a kirándulásokra – folytatja, majd beáll a többi lány közé, hogy népdalokat énekeljenek a vásárra érkezőknek.
Az óvoda elcsendesedik. Édesen alszanak a három–hat évesek, akik szükséglakásokba, mosókonyhákba, pincékbe térnek haza esténként. Alszanak, és azt, hogy hány felnőtt őrzi, vigyázza, dédelgeti álmukat, nem is sejtik. Az álmot, a ma délutánit, és a hosszú távra szólókat egyaránt.
Az este, az éj, fedélért kiált
A Dankó utca különös hely. És nem csupán az óvoda miatt – ami azzal került a figyelem középpontjába, hogy azt híresztelik róla, a hajléktalan gyerekeké –, hanem a többi szociális ellátó intézménye miatt is. A Dankó utca különös, mert itt mások a hangok, az illatok, a szavak, a gondolatok, a remények. Itt másként ölel körbe az öröm, másként mar a bánat, más a könny sója, a betegség kínja. A népkonyha, a fűtött utca előtt százak gyűlnek össze, várják a bebocsátást, érzik: a gyomor ételért, az éj fedélért kiált. És a Dankó szürkeségében, ma mintha a nap is másként bukna alá. Erőtlen fénye megáll, időz a sorban állók tarkaságán, megtörik, majd új erővel ragyog és simogatja az óvodából kifestve távozó kicsik pofiját.
Esélyt ad a támogató
Nézem a mindig nyugodt és mosolygós szemű Iványi Gábort, akiről Solt Ottília valamikor régen azt mondta: „Gábornak általában az egyik szeme sír, a másik nevet.” Most, amikor a Dankó utcai W. J. óvoda ürügyén keresem, megtapasztalom magam is. |
A cikk nyomtatásban az e heti Nők Lapjában jelent meg.
A legfrissebb szám tartalmából:
- Otthon családanya, Düsseldorfban díva
- A párválasztás biológiája
- Iskolaérett már a gyerekünk?
- Mit tennél, ha a gyereked bántalmazna egy másikat?
- Tamással sülve-főve: Üstdobtészta
Ha szeretnél előfizetni a lapra, itt és most megteheted!
