 Tüdő- transzplantáció mentheti meg az ikerpár életét |
A hír: A Bors szerint a férfi előre eltervezhette, hogy véget vet az életének, az édesanyja is azt mondta: nem véletlen, hogy napra pontosan egy hónappal a gyilkosság után végzett magával.
Magyarországon a hatályos törvények szerint bárkiből lehet szervdonor, aki élete során nem rendelkezett ennek az ellenkezőjéről. Ez alól kivételt képeznek – mások mellett – azok, akiket jogerős bírósági ítélet útján megfosztottak jogaik gyakorlásától. Mivel a férfi ellen nem született jogerős ítélet, így nincs akadálya, hogy a szerveit felhasználják.
Különvélemény Soma Mamagésától
Ebben az írásban számomra két elgondolkodtató dolog van. Az egyik: Magyarországon a hatályos törvények szerint bárkiből lehet szervdonor, aki élete során nem rendelkezett ennek az ellenkezőjéről. Ezt én nem tudtam, és gondolom sokan mások sem. A „hogyan temettessük magunkat” téma már többször feljött baráti társaságokban, én kifejezetten szeretek erről beszélni, már most elterveztem a temetési szertartásomat (előtte éveken át elkezdem felmondani a búcsúbeszédemet, amiből azért lesz több, mert feltehetően a halál közeledtével átgondolok, átértékelek dolgokat).
Én pl. nem szeretném, ha feltrancsíroznának. Azt se, ha elégetnének, de még azt se, ha koporsóba raknának. Egy gyolcsba tekerve egyenesen be a földbe, egészben. Minél natúrabban vissza az anyaföldbe. Több barátom vallja ugyanazt, hogy amennyiben nem muszáj, nem szeretnék, ha boncolnák. Mi van akkor, ha azt az embert, aki így gondolkodik a testéről, hirtelen baleset éri? Ha a hozzátartozói nem elég talpraesettek, vagy nem tudnak erről, akkor a hatályos törvények szerint akarata ellenére szervdonor lesz belőle? Másrészt meg valahol nagyon szép is ez az egész, hiszen átérezhetjük, hogy mindannyian egyek vagyunk, egy egésznek az apró részei, miért is ne kerülnénk vissza a körforgásba? Rendjén van mindkettő.
Viszont akkor erről a törvényről már 18 évesen, a középiskolák utolsó évében fel kellene világosítani az embereket. Hogy szabadon dönthessenek a saját testük fölött, és fel tudjanak készülni a döntésre. Biztos vagyok benne, amennyiben fejlettebb lesz az emberiség, tanítani fogják a tudatos meghalásra, egyáltalán a halálra való felkészülést. De ez még odébb van, jelenleg az életre való felkészülést se tanítják. (A buddhistáknál már évezredek óta meglevő gyakorlat.)
A másik, amin elgondolkodtam: vajon milyen különbség lehet egy hibbant elméjű gyilkos szervének a befogadása, vagy egy normális ember (persze ez is viszonylagos, szóval aki legalább nem patológiai eset) szerveinek a befogadása között? Az nyilvánvaló, hogy itt is csak a „gépészkedés” megy, alanyi jogon nem foglalkoznak a lelki dolgokkal a döntnökök. (Ahogyan a mesterséges megtermékenyítésnél sem, még akkor sem, ha fizikailag mindkét szülő alkalmas a gyermekvállalásra.) De a jó hír az, hogy a paradigmaváltás közeledik, addig pedig még nagyon sok érdekes, fura és torz dolognak leszünk a szemtanúi.
