nlc.hu
Aktuális
Húszévesen lett családfő

Húszévesen lett családfő

Amióta édesapja elhunyt, egyedül neveli általános iskolás öccsét és látja el mozgáskorlátozott nővérét a 21 éves Rácz Kitty. A testvérek a kecskeméti tanyavilágon élnek, Kitty gépi forgácsolóként dolgozik, mellette pedig modellkedik is, hogy minél kevesebbet kelljen nélkülözniük.
Húszévesen lett családfő Fizetésért lettek szülők

– Drogozott, utcán is állt – Kitty mindössze ennyit mond édesanyjáról, akit tízéves korában látott utoljára, az anyja akkor hagyta el végleg a családot. – Édesapám annak ellenére, hogy beteges alkat volt, mindent megtett, hogy ne kerüljünk intézetbe. Dolgozott, gondozta beteg nővéremet, akit többször kellett csontkinövései miatt műteni. Vett egy régi autót, hogy az orvoshoz tudja hordani, nekünk pedig biciklit, hogy iskolába tudjunk járni.

A kecskeméti tanyavilágon egy kétszobás vakolatlan házban élnek a Rácz testvérek, a fürdőszobát a családapának már nem sikerült felújítani. Főzéshez, mosakodáshoz a vizet sparhelten melegítik. – Másfél éve súlyosbodott apukám állapota, sokat volt kórházban, ha hazaengedték, ápolni kellett. Végül tavaly tüdővérzésben elhunyt.
Kitty ekkor, húszévesen lett családfő. Folyton az járt az eszében, nem törhet össze, nemcsak saját, hanem 13 éves öccse és 23 éves nővére sorsa az ő kezébe kerül. Ekkor már gépi forgácsolóként dolgozott egy helyi hidraulikus munkatengelyeket gyártó üzemben.

– Nem tudtam, mi akarok lenni – kezdi pályaválasztása történetét. Az általános iskola elvégzése után sok mindent kipróbált, a könyvkötészetet, a kereskedelmi szakmát, de egyik sem tetszett meg neki. Akkor döntötte el, hogy gépi forgácsoló lesz, amikor egy ismerőse megmutatta neki, hogyan lehet acélrúdból tengelyt gyártani. Ebben alkotómunkát fedezett fel, s máris beiratkozott a szakképző iskolába. Jól tanult, s a jelenlegi munkahelyén szakmai gyakorlatba kezdett. Mivel az iskolát kitűnőre végezte el és a gyakorlati feladatokat is jól teljesítette, felvették. Havi hetvenezer forintot keres.
Mióta állásban van, hétköznap hajnal négy óra húszkor kel, aztán jó három kilométert kerékpározik, hogy elérje a buszt, amely reggel hatra a munkahelyére viszi. Felveszi a munkaruhát, a védőbakancsot, s nyolc órán át több kilós rudakat rakosgat a gyártósorra. Délután ötre ér haza, ellátja két testvérét, a kisebbiktől kikérdezi a leckét, főz, mos, takarít. Este tízkor kerül az ágyba. Nem panaszkodik, csak arra, hogy édesapja halála után féltestvérei zaklatták. – Apukám korábban már elvált, előző házasságaiból három gyereke született. Mikor beteg lett, nem ápolták, a kórházban se látogatták meg, most kéne nekik az örökség, a ház, az autó.

Húszévesen lett családfő Miután a Rácz testvérek egyedül maradtak, Kitty segélyt kért. – Azt mondták, mivel mozgáskorlátozott nővérem nagykorú, nem tartozik a családba, és az én keresetem, az öcsém árvaságija és az utána járó családi pótlék, ami összesen 110 ezer forint, nem indokolja a támogatást.
Mintha megérezte volna, hogy el fogják utasítani, még apja halála előtt modellkedni kezdett. Még iskolás volt, amikor egy fodrásznak tanuló társa felfigyelt hosszú, egyenes szálú, barna hajára. Arra kérte Kittyt, hogy egy versenyen legyen a hajmodellje. Az akkor tizenéves végein járó lány igent mondott a felkérésre. Iskolatársa rövid frizurát készített neki, ezzel állt Kitty a megmérettetés bírái elé. A zsűri tagja volt Hajas László mesterfodrász, azonnal felfigyelt Kittyre. – Meghívott egy londoni hajshow-ra – eleveníti fel Kitty a pár évvel ezelőtti eseményt. Kitty erre is igent mondott, végül a Vidal Sasson születésnapi partijára többedmagával utazott. Újfent rövidre vágták a haját, betanultak egy koreográfiát. A világ fodrászelitje előtt olyan jól sikerült a bemutató, hogy rögtön meghívták őket Bécsbe.
Akkor járt először külföldön, mikor Hajas Lászlóval és a csapattal Londonba utazott. – Szinte minden tetszett, a legjobban a Portobello – mondja. Míg több társa cipőket, egyéb ajándékokat vásárolt a londoni használt piacon, ő csak nézelődött, nem futotta szuvenírre.

Hamarosan megelégelte, hogy rövidre nyírják a haját és felhagyott a hajmodellkedéssel. Noha édesapja biztatta, ne hagyja abba, volna keresnivalója a szépségiparban, Kitty úgy érezte, fényévekre van attól.
Aztán amikor kiderült, édesapja menthetetlen, nem hezitált, mikor egy helyi újságban egy fotós hirdetését észrevette. – Portfólió készítését vállalta a hirdető, s mivel azt mondta, harmincezerért elvállalja az enyémet, belevágtam – meséli Kitty, hogyan indult a fotómodellkedés irányába. A fotós volt az, aki azt tanácsolta Kittynek, induljon a hamarosan induló környékbeli szépségversenyen. A tavalyi megmérettetésen második lett. Akárcsak azon, amelyen nemsokára újra elindult. Nagyot fordult vele a világ, mert meghívták a 2010-es Miss Hungaryre, ott a döntőbe jutott. Ám a felkészülési időben leforrázta magát. – A fürdőszobánk használhatatlan. Mosakodni akartam, s kicsúszott a kezemből a forró vízzel teli lábas, mikor a sparheltről le akartam emelni.

Húszévesen lett családfő Bár a hivataloktól, rokonoktól nem kapott támogatást, a szépségiparban segítőkre talált. Egy plasztikai sebész, akit a Miss Hungaryn ismert meg, ingyen kezelte égési sérüléseit. Ám a döntőre nem gyógyultak be a sebek, bekötözött lábbal vonult be – helyezésre aligha volt esélye. Újabb segítői akadtak, egyesek fotózásokra küldik, tévés szerepléseket szerveznek neki. – A munkahelyemen is támogatnak, a főnököm, a kollégáim tudják, kell a pluszpénz, és ha munkaidőben a fotózásra hívnak, elengednek.
Nemrég egy nyilvános szereplésen ismerkedett meg Sütő Enikővel, aki felajánlotta neki, hogy ingyen tanulhat fővárosi modelliskolájában. Mostanában ebben az iskolában tölti a hétvégeket Kitty. Péntek este Budapestre utazik, egy ismerősnél lakik, szombaton és vasárnap az iskolában van, vasárnap este utazik haza.

Nyoma sincs rajta fáradtságnak, annak se, hogy gyárban dolgozik. – Nincs más választásom, csinálni kell, ráadásul szeretem, nem teher, hogy egy ledolgozott hét után tanulnom kell. Megtanultam azt is, hol vegyek olcsón ruhát, mivel ápoljam a hajam, a bőröm – indokolja. Hamarosan vizsgázik, aztán abban bízik, újabb portfóliójával egyre több felkérést kap.
Tudja, hosszú karrier nem vár rá, s mivel öt centivel alacsonyabb, mint a kifutós modellek, neki a fotózás területén lehet keresnivalója.
Nemcsak azt tanulja, hogyan öltözködjön a mindennapokban, azt is, hogyan szűrje ki azokat, akik csak látszólag kínálnak fotózást. „A becsület nem eladó” – jutott eszébe az atyai és a modelliskolai tanítás, amikor idegenek sok pénzt ígérő eszkortmunkára hívták.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top