Ha találnál félmilliót, visszaadnád?

Visszaadta a talált milliókat az asszony

A hír: A városban hétvégén lomtalanítás volt. Az út szélére kidobott könyvkupacok és folyóiratok között bukkant a szerencsés a pénzkötegre. Eltenni azonban nem merte, ezért a helyszínre kihívott rendőrök lefoglalták, és letétbe helyezték a pénzt. Az összeszedett hulladékokat sok mindenre lehet használni. Rigó Árpádnak jó szeme van ehhez. A férfi évek óta ebből él. Gyűjti a kidobott, de még használható holmikat. A hétvégi városi lomtalanítási akció szó szerint kincsesbánya volt számára. Árpád először megörült a szerencséjének, de utána megijedt tőle. Ekkor már többen körbevették, ők is keresgéltek a szemétben, közben tanakodtak, mi legyen a pénz sorsa. A rendőrök ekkor érkeztek.
A környéken élők közül senki sem sejti, ki dobhatta ki a pénzt a szemétbe. Akiket megkérdeztük – egy kivétellel – senki sem adta volna vissza a pénzköteget.
Árpád visszaadta, de nem bánja. Mint mondta: így tiszta a lelkiismerete. Egy kis jutalomnak azonban örülne. (Forrás: RTL Hírek)

Különvélemény Karafiáth Orsolyától
Persze, én sem adnám vissza azt a pénzt – vágnám rá erre legszívesebben, ha egyszer, még gyerekkoromban nem történt volna velem valami hasonló. Persze ekkora összegről ott nem volt szó, de egy gyereknek – tízéves lehettem – minden rengeteg, ami a heti zsebpénzének egy nagyobb szorzata. Barátnőmmel az iskolába menet egy dugig tömött pénztárcát találtunk, nem messze a kisközérttől. Halásztelken laktunk akkoriban, nem volt az egy metropolisz, valószínűleg különösebb erőfeszítésekbe nem került volna, hogy a tárca gazdájára ráakadjunk. Ám nekünk ez akkor – mármint a keresés – eszünkbe sem jutott. Hihetetlenül felvillanyozott mindkettőnket a mesés vagyon, melynek nagyságrendjéről sokat elárul, hogy azonmód el tudtuk költeni filléres hülyeségekre úgy, hogy a szüleink nem vették észre. Magát az erszényt a barátnőm tartotta meg. Hétvégén nevetve meséltem a nagypapámnak, mekkora szerencse ért. Nem kacagott velem. Sőt. Nagyon hirtelen haragú ember volt (aki ugyanilyen hirtelen le is csillapult aztán), akkor is paprikavörös lett a feje, úgy kiabálta: „És ha valakinek az volt a heti kis pénze? Abból akart a gyerekeinek és magának ennivalót venni? És az iratai benne voltak? Azzal mit csináltatok? És boldog vagy a sok baromsággal?” Addig a pillanatig igenis boldog voltam az új babaruhával meg a színes hajgumikkal, és vártam, hogy az elrejtett édességeket is megehessem titokban. Ám ezután el kellett gondolkodjak. Igazán elszégyelltem magam. Azóta azt érzem, ha bármit találnék, már meg sem tudna kísérteni. Adtam így vissza hiperszuper telefonokat, bankkártyát, sálat és retikült. És egyetlen percig sem bántam. Gyerekként azonban egy kicsit túlkompenzáltam a dolgot: ugyanazzal a barátnőmmel kitaláltuk, megleckéztetjük a kapzsi embereket.

Ez a tesztecske nem új keletű, nekem is a nagybátyám mesélt róla, milyen jókat szórakoztak annak idején a pénztárcázás – mert a játék neve – közben. A képlet egyszerű: megpakolt bukszára damilt erősíteni, és bebújni a sövény, kerítés, egyszóval valamiféle takarás mögé.
Aztán mint a pók, jöhet a várakozás. És nagyon sokan belesétálnak a csapdába, többen meg is kergettek minket egy-egy akció után. Egyik kedves későbbi ismerősöm továbbfejlesztette a mókát (ezt egyébként a Maffia-Klub című regényemben meg is örökítettem). Nos, ő a földbe bevert még egy nagy vasdarabot is, amire egy konzervdobozt helyezett. Elmélete (és a gyakorlat rásimult a tézisre) jön a mohó figura, felemeli a tárcát. Pár pillanattal később realizálja, hogy bizony tréfa áldozata lett. Le akarja vezetni a dühét, könnyű áldozat az ott heverő konzervdoboz. Belerúg. És innentől sejthető. Ma már kisebb bennem a leckéztető kedv, de azt gondolom, nem szabad elvenni azt, ami a másé, még akkor sem, ha azt a sors szinte tálcán kínálja nekünk. A jelen esetre van egy elméletem. Igazán kevés az olyan kispénzű család, ahol a pénz kezelője ne tudná, hol lapulhat a vésztartalék. Ráadásul manapság fiatalabb emberek nem is tartanak otthon ekkora összeget, jobb helyen van az a bankban. Valószínűleg egy nemrég elhunyt idős ember spórolt pénzéről van itt szó. A hozzátartozók a lomtalanításkor nem is sejtették, hogy rejtett összeg lapul valami kis zugocskában. Így nem is fognak jelentkezni sem. A becsületes megtaláló így megtarthatná azt. Ha viszont mégis felbukkannak az örökösök, akkor a felét minimum fel kellene ajánlani a megtalálónak, hiszen nélküle ugyan egy vas sem ütötte volna a markukat…