 |
| Teleki Adrián |
Teleki Pál dédunokája pesti gimnazista
– A nagymamám sokat mesélt a régi dolgokról, ő akarta erősen, hogy magyarnak tartsam magam – meséli Aidan. – Amikor kiköltöztek, inkább menekültek Amerikába, otthon magyarul beszéltek, ebből nem engedett. De az édesapám angolul akart, nyilván hogy hamarabb beilleszkedjen. Erre a nagymamám azt mondta: Nem! Magyarok vagyunk, magyarul beszélünk, magyarul kérünk enni. Így az édesapám pár napig éhen maradt, míg meg nem adta magát, és hajlandó volt újra magyarul kérni az ételt. Sokáig New Yorkban éltek a nagyszüleim, majd Washingtonban, később elváltak, mindketten új házasságot kötöttek.
A nagymamám tartotta a kapcsolatot az egész nagycsaláddal, akik közül sokan éltek Amerikában. Három éve halt meg. Én vittem el a hamvait Erdélybe, Zabolára, ahol született. Néhány róla készült régi fényképpel együtt a templom falában helyeztük el. Sokan jöttek el a szertartásra, a családból is meg a faluból. Sokan emlékeztek még rá.
Aidan nagymamája, Mikes Hanna grófnő egy másik legendás erdélyi família, a Mikesek tagja volt, elég Mikes Kelemen nevét idézni közülük. Az idős asszony még életében visszalátogatott gyermek- és ifjúkora színhelyére, erről dokumentumfilm is készült Hanna grófnő címmel. A kastélyt a család másik ága visszakapta, jelenleg vendégházként üzemel. Erről egy nemrég megjelent memoár is szól, Ugron Zsolna: Úrilányok Erdélyben című könyve. (NL 2011/ 7.)
– Büszke vagyok a híres és kiváló családtagokra és tisztelem őket, de nem szoktam velük reklámozni magam – mondja Aidan a sokadik, „telekiséget” firtató kérdésre. – A kint élő magyarok persze felfigyelnek rá, és megkérdezik, de az amerikaiaknak nem jelent semmit. Otthon sem e körül forog az életünk. Persze vannak régi, szép könyveink, vigyázunk rájuk, néha az édesapám olvas belőlük, de ő sem múltba révedő típus.
Erdélyi kastélytól Afrikán át
Teleki Pál jogász, földrajztudós, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, főcserkész, Nyugat-barát politikus, a trianoni békedelegációnak is tagja volt. 1941 áprilisában lett öngyilkos. Miniszterelnökként nem tudta elviselni, hogy az ország hadat üzenjen Jugoszláviának, és így morálisan – is – ellehetetlenüljön. Fia, Teleki Géza (Aidan nagyapja) geográfus és geológus, egyetemi tanár, 1944 végén az ideiglenes kormány minisztere. Családjával szörnyű körülmények között menekült el az országból a kommunistáktól fenyegetve. Fia (Aidan édesapja) is a Géza nevet kapta, és a családi hagyományok folytatójaként ő is a természettudományok felé fordult.
– Az édesapám négyéves volt, amikor elhagyták Magyarországot. Kevés személyes emléke van, legerősebben a félelemre emlékszik, hogy minden éjszaka rettegtek, mikor kell megint menekülniük. Éjjel szöktek át a határon, mindenüket, amijük csak volt, annak az embernek adták, aki segített nekik. Egy szál ruhában érkeztek Angliába. Onnan mentek át Amerikába. Édesapám a keleti parton nőtt föl, egyetemre járt, majd megismerkedett az édesanyámmal, aki a tanítványa volt. Ő ír származású amerikai. Az édesapám harminc éven át dolgozott, kutatott Afrikában, többek között Sierra Leonéban, Tanzániában. A csimpánzokkal foglalkozott.
A világhírű Jane Goodall kollégája volt, és egyben nagyon jó barátja is. Én is többször találkoztam Jane-nel, amikor kicsi voltam, ezekre a találkozásokra kevéssé emlékszem. De amikor legutóbb Pécsett járt, elmentem hozzá, az előadása előtt együtt ebédeltünk a szállodában.
Aidan édesapjáról itthon keveset tudunk, pedig elismert tudós az Egyesült Államokban és másutt is.
 |
| Adrián édesapjával és Jane Goodallal |
– Ő egyengeti az én itteni utamat, azt, hogy kapcsolódjam vissza a gyökerekhez. A nyár végén ők is jönnek, majd kiderül, meddig marad itt a család, hol akarunk a továbbiakban élni. Azon is múlik, hogy az édesanyám, aki nem beszél magyarul, hogy érzi itt magát. Az biztos, hogy édesapám szeretne megint egy jó pacalpörköltet enni!
Washington kontra Budapest
Aidan tetőtől talpig mai kamasz, aki odakint Waldorf-iskolába, itt kéttannyelvű gimnáziumba jár, imád egykerekűzni, és ragaszkodik a tengerimalacaihoz. Kissé riadtan fogadja a család múltjára vonatkozó kérdéseket. Gernyeszeg, Sáromberke, sorolom neki meghatottan a romlásukban is gyönyörű Maros menti kastélyokat, híres lakóikkal. Ismeri-e például Teleki Gemma történetét, kérdezem, aki a 66 szobás sáromberki kastély úrnője volt? Világhírű szakács dolgozott neki, majd a kommunista időkben egy marosvásárhelyi pinceszobában élt, évtizedeken át árulta a virágokat a temető mellett. Mert nemcsak híres és gazdag, de nagy tudású, tartással bíró emberek sokasága tartozik a Telekiek zászlaja alá, akik a kastélyokból kikergetve nem omlottak össze. Karácsonyfadíszeket festettek, varrtak, moslékot szállítottak, nyelvórákat, zeneórákat adtak. Legtöbbjüket nemcsak a vagyon vagy a cím emelte magasra.
– Többször jártam Erdélyben, ezeket a kastélyokat is láttam. Az édesapám vitt el, mesélt is, de akkor még elég kicsi voltam – magyarázza a fiú, aki egyelőre nem tudja, mi szeretne lenni felnőttként. Egy magyar családnál lakik, vannak magyar barátai, és élvezi a washingtoninál fesztelenebb légkört. – Ott az iskolánál reggelenként rendőr áll a parkolóban, kilépni az épületből csak engedéllyel lehet, a biztonság fontos szempont. És valahogy nincs ennyi ember az utcán. Budapesten nagyon kell tudnod, éppen mit akarsz csinálni, merre tartasz, annyi minden történik percenként, ami döntés elé állít. Azt érzem, hogy Amerikában megteheti az ember, hogy csak úgy van az utcán. Kevesebb kihívással járnak ott ezek a hétköznapi dolgok. De a biztonsági kötöttségek hiánya miatt itt mégis jobb, élvezem, hogy szabadon lehet jönni-menni. Viszont ha ott bemegyek egy mexikói, olasz vagy kínai étterembe, akkor igazi mexikói, olasz vagy kínai ételeket kapok, míg itt sajnos nem.
A cikk nyomtatásban a Nők Lapja e heti számában jelent meg.
A legfrissebb szám tartalmából:
- Tamással sülve-főve
- Te hol keresel szerelőt?
- Férfi-nő szótár
- Nők a szűrővizsgálatokon
- Kire ütött ez a gyerek?
Ha előfizetnél a lapra, itt és most megteheted!
