Aktuális

Epergyermek

Mindig elkötelezett viszonyt ápoltam az eperrel, ezt alá is támasztja a családban évtizedek óta keringő legenda, miszerint ötévesen eltüntettem 5 kg epret, bűvésztrükkök nélkül. Epergyermek, mondták is rám sokáig. A korom és az elfogyasztott eprek kilói között később megszűnt az összefüggés, mert kapacitásom nem volt képes lépést tartani a szaporodó évekkel. Azóta is az első nap érlelte eperegyed megjelenésétől számítom a nyarat, de az eper sajnos tünékeny, hamar emlékké válik.

Szomorú fejlemény, hogy az eper lett a globalizáció egyik áldozata a szerzői jogok és a helyi kisüzemek mellett. Szezontalan világunkban a döbbenetesen nagy szemű, egyenpiros példányok ott virítanak télen-nyáron a zöldségesek polcain, akárcsak a tönkretett paradicsomok. De paradicsomokból már nyáron sem nagyon lehet kapni igazit – nem is értem, honnan fakad jámbor belenyugvásunk a honi paradicsommizériába, jobb helyeken már a polgári engedetlenségnél tartanának –, ellenben az eper legalább nyaranta megtelik lélekkel. Kicsit kisebbek, szabálytalanabbak lesznek, de tömör húsuk ízes, rozé levük lecsurog az ajkakon, nyomot hagy az ingeken, ez a természet rúzsfoltja, féltékenységre nincs ok.
Az eper és a szamóca közötti különbségekről szóló fejtegetést mellőzve megjegyzem, hogy a piacokon kapható apró termetű, általában szamóca felirat alatt árult szépségek mellbeverően édes-zamatos, már-már fűszeres ízeket rejtenek, kicsinységüknek ellentmondó óriási csáberővel. Ha ilyet látunk, ne mulasszuk el megkóstolni, mert egy új epervilág tárul fel előttünk.
A vanília és az eper külön-külön is megérnének egy-egy misét, sőt egy teljes körmenetet is, de együtt kirobbanó a sikerük. Most a vaníliakrémbe kevés citromíz vegyül, mely visszafogja a krém, a hab és az eper édességben fürdő hármasát, az öröm emlékművét süthetjük meg, s nincs olyan gyermek, ki ennek képes lenne ellenállni. Ez többnyire a felnőttekről is elmondható.

                                               Epres-vaníliás torta égetett habcsókkal

Hozzávalók:
EpergyermekTészta:

  • 8 dkg vaj
  • 8 dkg cukor
  • 2 tojás
  • 12 dkg liszt
  • 1 kiskanál sütőpor
  • 1 evőkanál tej
  • csipet só

Krém:

  • 4,5 dl tej
  • 1 vaníliarúd vagy 1 kiskanál vaníliakivonat
  • 1 citrom vékonyan levágott héja
  • 3 tojássárgája
  • 5 dkg étkezési keményítő
  • 10 dkg cukor

Tojáshab: 3 tojásfehérje, 7-8 dkg porcukor
A tetejére: 20-25 dkg eper

A vajat keverjük habosra a cukorral, majd sorban keverjük bele a tojásokat, a sót és a sütőporral együtt átszitált lisztet. Lazítsuk a tejjel. Gyümölcstortaformában 180 fokon 20-22 perc alatt megsül (ha kis formákat használunk, 17-18 perc is elég).

A tejet forrósítsuk fel, benne a hosszában félbevágott vaníliarúddal és a zöldséghámozóval levágott citromhéjjal. Tartsuk forrón 5-6 percig, hogy átvegye a vanília és citromhéj minden átvehető ízét. A tojássárgáját keverjük világosra a cukorral és a keményítővel, majd lassan adjuk hozzá a forró tejet. Tegyük vissza kis lángra, kevergessük még 4-5 percet főzés nélkül, csak forrósítva, hogy besűrűsödjön. Hagyjuk kihűlni, dobjuk ki a vaníliarudat és a citromhéjat, majd kenjük a tortalapra.

A tojásfehérjét vízgőz fölött verjük kemény habbá a cukorral, így már nem kell sütni, a hőkezelést megtörténtnek nyilvánítjuk. Habzsákból nyomjuk a krémre, s a hab alá, fölé vagy közé tegyünk eperszeleteket vagy egész epreket, és karamellizáló pisztollyal égessünk rá némi színt. Ilyen eszköz híján tegyük 1, de tényleg csak 1 percre a nagyon forró grill alá.

 

EpergyermekA cikk nyomtatásban a Nők Lapja e heti számában jelent meg. 

A legfrissebb szám tartalmából: 

  • Oszter Alexandra: A kisfiam a legfontosabb az életemben
  • Izing Klára: Amikor a Holdat felfalja a sötétség
  • A családi segítség kiutat jelent
  • Nők 24 órás készenlétben 
  • Mit kezdjünk egy neveletlen gyerekkel?
  • Kihez fordulsz tanácsért fontos döntések előtt?

Ha előfizetnél a lapra, itt és most megteheted!

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top