Élet a plázák után

A hír:
Ha a parlament elfogadja az LMP javaslatát, akkor jövőre legfeljebb nyolcszáz négyzetméteres üzlethelyiségek épülhetnek. A parlament fenntartható fejlődés bizottságának fideszes tagja, Bányai Gábor elmondás alapján elképzelhető, hogy még az év végére megszülethet a jogszabály, amely alapján 2012-ben százezer lakos alatt legfeljebb négyszáz, afölött legfeljebb nyolcszáz négyzetméteres üzletközpontok építésére adhatnának engedélyt.

Karafiáth Orsolya különvéleménye:
Nem is tudom, hová férne még el egy plusz pláza. Ahová befért, vagy ahová be tudtak tuszkolni egyet – ott már megépült. Sokan és sokszor megírták, elmondták, kifejtették már, hogy a bevásárlóközpontok nem a város közepére valóak, nem is igen van olyan európai nagyváros, ahol ezt engedélyezték volna. Mert mit csinál a pláza? Sűrít, tömörít, egyberánt: mindent centralizál, a boltok behúzódnak a falai közé, mint ahogy ez meg is történt nálunk. Nézzük meg a körútjainkat! Micsoda bulvárok azok, ahol nem gyönyörű kirakatok vonzzák a tekintetet, hanem lépten-nyomon kínai shopokba, illetve second hand kereskedésekbe ütközünk. (Félreértés ne essék, semmi bajom a turkálókkal, sőt állandó vadászterületeim részét képezik, de ami a belvárosban fut, már enyhén szólva túlzás. Gondoljunk a berlini Kurfürsterdammra! Véges-végig csodás porták, luxuscikkek és kisiparos boltocskák, dizájnüzletek váltakoznak, nem outletek a zsibárussal, és nem üres portálok eladó/kiadó felirattal. Mert egy kiürült, legatyásodott sugárút bizony nem méltó a nevére, véletlenül sem pompát sugároz, hanem valami lehangoló, sötét képet nemzetünk vásárlási kultúrájáról. És bizony a szórakozási kultúráról is. Mert sokan választják inkább a plázák csillogó, szintén egy helyre bezsuppolt  éttermeit, gyorsbüféit és diszkóit, ha enni, inni és mulatni akarnak. 

Svájcban például nem engedték évtizedekig, hogy bevásárlóközpontot építsenek, másfél éve adták át az elsőt, a Stückit, de nyilván azt sem a város közepén húzták fel, hanem a külváros peremén. És sokkal kisebb a mi legkisebb üzletgyűjteményünknél is. Ott talán azért lett igény rá, mert a város már agyonzsúfolt: jobbnál jobb boltocskák a főutcákon, és cuki kis zugocskák a rejtett sikátorokban. Egyébként gyakran gondolok arra, hogy kinek van igénye ennyi üzletre? Kinek kell ennyi vásárolnivaló? Mindenhol teli vannak a leértékeléseket hirdető táblákkal, az akciókat jelző kiírásokkal: ez nyilván nem arra utal, hogy pörög a piac, inkább arra, hogy valahogyan azért túl akarnak lenni a bolton, nagy veszteség ne érje őket. Egyik shop bezár, másik kinyit, csőd és remény: kérdés, meddig mehet ez. A fiatal, kezdő tervezőknek nincs esélye a monstrumok üzletei közé bekerülni a magas bérleti díjak miatt.

A legszebb az egészben, hogy a belvárosi utcákba sincs, úgy felemelték az önkormányzatok az összegeket – épp amiatt, hogy egy csomó bevételük kiesett a plázaépítések miatt bezáró boltok miatt. Ördögi kör – a végén kihalnak az utcáink. Szerencsére azért van reménysugár, gondoljunk a Király utcára és a környékére, nyílnak a vicces boltocskák, pékek, új kiülős helyek: a város lakói, iparművészei és üzletemberei élnek a megmaradt lehetőségekkel.  Ami még egy új szempont, az az, hogy a vásárlás lassan átkerül az internetre. Én is folyamatosan nézem bónuszoldalakat, böngészem az ár-összehasonlító portálokat, és általában a netről rendelek meg a háztartási gépektől kezdve az ékszerekig, macskacuccokig mindent. És egyre többen élnek ezzel a lehetőséggel. A végén kiürülnek a plázák. Szellemházak lesznek belőlük, üres, lidérces helyek. És akkor elkezdhetik forgatni a Holtak hajnalának egy újabb, napjainkra igaz remake-jét…