nlc.hu
Aktuális
Mindhárom gyerekemet imádom, de most Merse a sztár

Mindhárom gyerekemet imádom, de most Merse a sztár

Nyíregyházán, 14 évesen a matekóra elől menekült a színészetbe, és jó mulatságnak találta. Aztán egy "botlás" mindent megváltoztatott Mészáros Árpád Zsolt életében. A Budapesti Operettszínház sztárja, a sikeres színész-énekes most filmszerepre vágyik. Addig is, míg talál, harmadik gyermekével, pici fiával végre igazán megéli az apaságot.

Törzshelyén, mielőtt leülnénk, hárman is hátba veregetik, pár kedveskedő mondat kíséretében. Aztán mire kérdeznék, már a közepében is vagyunk a beszélgetésnek. Szabadkozik, ha véletlenül krémmaradványokat találnék az arcán – éppen kozmetikustól jön, magyarázza! „Natúr!” – mondja, mintha mentegetőzne. – „Fölöslegesen nem viszek be mérgeket.”

Mindhárom gyerekemet imádom, de most Merse a sztár– Talán egészségeséletmód-mániás?
– Huszonkét évesen, egy féltékenységi akció következtében, berepültem a zenekari árokba, és bevérzett a vesém. Kiderült, hogy egy 6,5 centis rosszindulatú daganat okozza a vérzést. Azóta keresem az egészséges termékeket. Nem vagyok egészségmániás, olykor rágyújtok, és a jó borokat sem vetem meg. Úgy gondolom, a szervezetem kohó: ha káros anyagokat viszek be, akkor utána kell küldeni olyanokat is, amelyek ezt ellensúlyozzák.  
– Szerencsefiának, Lucky Boynak nevezik a gyógyulása óta. Tényleg szerencsés?
– Az orvosok is megmondták, hogy a műtét után 40 százalék esélyem van a túlélésre. Tehát szerencsés vagyok. De mellé kell tudatosság és nagy akarás is. Amikor az életemért küzdöttem, sokat gondolkodtam, mitől lettem beteg. Biztos voltam benne, hogy lelki eredetű a daganatom. Az első feleségemmel gyerekkorunk óta együtt jártunk, és mire Bendegúz megszületett, megromlott a kapcsolatunk. Úgyhogy elváltam, és kerestem egy hobbit: megtanultam énekelni. Végső soron a betegségemnek köszönhetem, hogy változtatni akartam, közvetve tehát azt is, hogy bekerültem az Operettszínház csapatába. Ráeszméltem, hogy az életemet ajándékba kaptam, és az én felelősségem, mit kezdek vele.
– Valóban, de sokfelé tartozunk felelősséggel.
– Így van. Ezért arra törekszem, hogy őszinte csapat vegyen körül. Beleértve a gyerekeimet is: ha az első pillanattól nem próbáljuk a bizalmi körbe bevonni a gyereket, akkor a mindennapok tele lesznek sumákolással.
– A volt feleségével is jó a viszonya?
– Igen. Ott is három gyerek van, Bendegúzzal együtt. Múltkor egy baleset miatt nálunk laktak. Furcsa érzésem volt ettől, de a két nő remekül elbeszélgetett egymással.
– Nehezen talált párt a válás után?
– Összesen három kapcsolatom volt: az exfeleségem, a lány, aki miatt lelöktek a színpadról, és Erika, akivel barátságnak indult az egész, és végül igazi társam lett. Ha nem volnának gyerekeink, akkor sem tudnék elszakadni tőle. Bármit megtesz a gyerekekért, ügyes konyhatündér – mestercukrász a szakmája –, és mindent megszerel. Régen sokszor a haverjaim helyett vele jártam sörözni. Amikor megismerkedtünk, a harmadik napon összeköltöztünk, mint két barát. Talán a betegségem miatt, de volt bennem bizalmatlanság.
– Nem szereti érzelmileg kiszolgáltatottnak érezni magát?
– Szeretem, ha szeretnek, és én is sok szeretetet adok. Nálunk a szerelem és a szeretet hullámzik. Volt olyan, hogy búcsút mondtunk egymásnak, de aztán meggondoltuk. Azóta pedig, hogy gyerekeink vannak, már nem csak a magunk életéről döntünk. Erős szövetségben élünk.
– A kapcsolatokban általában van egy domináns fél…
– Nálunk Erika!
– Hogyan éri el, hogy az ő szava érvényesüljön?
– Úgy, hogy én ráhagyom. Nem próbálom meggyőzni, mert a végén úgyis mindig neki lesz igaza.
– Tehát konfliktuskerülő?
– Nem vagyok az. De kevésbé fontos dolgokban engedek, hiszen ami neki jó, az nekem is. Nem akar rosszat.
Mindhárom gyerekemet imádom, de most Merse a sztár– Egy nőnek az anyaság kiteljesíti az életét. Ön hogyan van az apasággal?
– Bendegúzzal nem tudtam megélni – a betegségem miatt. Próbálom most pótolni nála, amire akkor nem voltam képes. Rózsával más volt a helyzet: amikor csak tehettem, vele voltam. Nagy a szerelem köztünk, bújós kislány, imádom! De a legerősebben most, Mersével érzem, milyen élmény egy újszülött.
– Sok férfitól hallottam, hogy ő egy gyerekkel akkor tud csak valamit kezdeni, amikor már beszél.
– Én nem. Olyan csodás volt látni, hogy kibújt két foga, vagy amikor Rózsa először mondta: apa. Mondjuk egészen pontosan így hangzott: „bab”. Nem is lehetne, hogy ne foglalkozzam velük, hiszen folyton velünk vannak. Mindenki ott hempereg a mi nagy franciaágyunkon. Sokszor, ha rossz kedvem van, csak elvonulok Mersével, és elnézegetem.
– Mintha különböző fázisban lennének: a felesége babázik, ön épp a filmes pályán szeretne elindulni. Ősszel kiderül például, kap-e szerepet egy amerikai filmben.
– Azért lettem színész, hogy filmezhessek, és maradjon valami maradandó is rólam. Sorozatokban szerepeltem ugyan, de magyar filmre sose kaptam felkérést.
– Mit gondol, azért nem hívták, mert beskatulyázták musical-operettszínésznek?
– Azért is. Meg azért, mert nagyon nagy a tolongás.
– De a sármos rosszfiú szerepében nincsenek sokan.
– Pedig az Operettszínházba bekerülve sokfélét játszottam: az őrült zsenit, Mozartot, a bohém Benvoliót, a szerelmes trónörökös Rudolfot, Latabár egykori szerepét, Froscht. De most filmen, koncerten, színpadon is rosszfiúkat alakítok. Nemrég maffiózószerepet kaptam egy olasz filmben, és boldog voltam, amikor a rendező azt mondta búcsúzóul: fogunk még találkozni, mert tetszik neki az arcom, őrizzem meg!
– Miben tudja leginkább megmutatni magát?
– Mindig másban. Nagyon élvezem, hogy rám ragadt ez a „rosszfiús maffiózó-gengszter” karakter. Augusztusban Vastag Csabival, Hujber Ferivel „Gengszterek éjszakája” címen csapunk hatalmas bulit a Margitszigeten, világhírű slágerekkel és egyedi műsorral. Világbajnok szteptáncossal és Európa-bajnok hiphopcsapattal bolygatjuk fel Budapestet egy éjszakára. Szintén augusztusban mutatjuk be az Operettszínház társulatával a Miss Saigont Sopronban, amelyben Kaszás Attila egykori szerepét, a „Professzort” alakítom.
– Boldogtalan lenne, ha nem tudna bejutni a filmes világba?
– Azt azért nem! Ebben a bőrben és ebben a színházban, amelyben vagyok, nagyon jól érzem magam. Otthon is minden egységben van. De szeretném lerakni a névjegyemet, és megmutatni magam filmen is.

Mindhárom gyerekemet imádom, de most Merse a sztárA cikk nyomtatásban a Nők Lapja e heti számában jelent meg. 

A legfrissebb szám tartalmából: 

  • Mészáros Árpád Zsolt
  • Paleolit receptek 
  • Nem kívánt babák az inkubátorban  
  • Politikusok és a szex
  • Így dolgozom én a strandon!
  • Milyen a mi kapcsolatunk?
  • Nyári nagymamák

Ha előfizetnél a lapra, itt és most megteheted!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top