Szenzációhajhászással és prüdériával is megvádolták a francia kommentátorok az amerikaiakat, amikor a Nemzetközi Valutaalap első emberét és a jövő évi francia elnökválasztás legesélyesebb jelöltjét, a szocialista Dominique Strauss-Kahnt szexuális zaklatás és nemi erőszak vádjával letartóztatták egy New York-i szállodában. Pedig a Franciaországban csak „Nagy Csábító”-ként és „Kanos Nyúl”-ként ismert Strauss-Kahn elfogása egyáltalán nem lephette meg azokat, akiknek volt szerencséjük az elmúlt években közelről megfigyelni a nőkhöz való viszonyát. Mégis egy nincstelen, gyermekét egyedül nevelő New York-i muszlim szobaasszony kellett ahhoz, hogy a világ egyik legnagyobb hatalommal bíró szervezetének első emberét felelősségre lehessen vonni a viselkedéséért.
A franciák elnézőek
Dominique Strauss-Kahn |
Azóta már mások is jelentkeztek – a guineai bevándorlónál jóval tehetősebb, komoly pozícióban levő európai nők –, hogy panaszt tegyenek Strauss-Kahn korábbi zaklatásai miatt. Akik korábban inkább csendben maradtak, mert úgy gondolták, semmi esélyük nincs a bíróságon a pénzügyi hatalmassággal szemben. De bármennyien bizonygatják az IMF-vezér minősíthetetlen viselkedését, a francia közvélemény mégis hajlik arra, hogy inkább politikai összeesküvést sejtsen Strauss-Kahn letartóztatása mögött, és felmentse őt a vádak alól.
Összefüggésben lehet mindez a franciáknak az érzékiséghez való sajátos viszonyával? „Csak szereti a szexet, és akkor mi van?” – védi őt például a volt szeretője, mintha a nemi erőszak pusztán a francia vonzerő picit szenvedélyesebb, de továbbra is romantikus változata lenne.
Az „elcsábítani” kifejezés a franciában több jelentésű szó, használják mindenre a joghurt eladásától kezdve a nők és férfiak közötti kapcsolaton át a politikusok képességeinek érzékeltetésére. Az elcsábítás aktusában mindig ott az egyenlőtlen hatalmi eloszlás: az nyer, aki erősebb.
Az olasz nők tüntetnek
Silvio Berlusconi |
Olasz nők százezrei tüntettek Rómában és több mint kétszáz olasz városban idén februárban, hogy kifejezzék nemtetszésüket hetvennégy éves miniszterelnökük, Silvio Berlusconi szexbotrányai miatt. „Az országunk nem bordélyház!” – hirdették a transzparensek azt mutatva, az olasz nők jelentős része elfordult a kormányfőtől, aki korábban biztos szavazóinak tekinthette a konzervatív nőket.
Berlusconit a milánói ügyészség fiatalkorúakkal folytatott üzletszerű szexuális kapcsolat, illetve hatalommal való visszaélés miatt helyezte a közelmúltban vád alá. Nem véletlenül választotta őt 2009-ben a Rolling Stone zenei magazin olasz kiadása az év rockerének, mondván a bunga-bunga partijairól elhíresült, élemedett korú miniszterelnök olyan viharos magánéletét él, hogy az egy ereje teljében lévő rockzenésznek is becsületére válna.
Mint ez a példa is mutatja, az olaszok egészen a közelmúltig elnéző mosollyal tolerálták miniszterelnökük lelkesedését a hamvas bőrű lányok iránt. Olaszország elvégre a mai napig is alapvetően macsó kultúra, Berlusconi pedig annak a férfinak a prototípusa, amely lenyűgözi az olaszokat sikeres vállalkozásaival, mosolyával, az őt körülvevő lányokkal és a nyers őszinteségével, amikor azt mondja: „Férfi vagyok, sokat dolgozom, de élvezem az életet. Mi ezzel a baj?”
Az olaszok már akkor is pontosan tudhatták, mit vesznek, amikor a médiamogult annak idején az államfői székbe emelték. Berlusconi a hetvenes években olyan bizarr kvízshow-t indított az egyik tévécsatornáján, amelyben a háziasszonyok mindig szó nélkül levettek egy ruhadarabot – kötényt, otthonkát, fogókesztyűt, egészen a harisnyatartóig –, amikor a férfiversenyző helyes választ adott. Nem volt hát a taljánoknak nagyon min csodálkozniuk, amikor a miniszterelnökké kinevezett „Papi Silvio” – Caligula római császár hagyományai nyomán, aki a kedvenc lovát tette meg szenátorának – cicababákat nevezett ki kormányzati pozíciókba. Egyikük, egy korábbi Miss Italy résztvevője, ma az Európai Parlament tagja.
Hogyan válhatott ez az ember az olaszok miniszterelnökévé, és hogyan maradhatott máig a hivatalában? „Lehet vitatkozni arról, hogy a fiatal lányokkal folytatott barátság és erotikus kapcsolat jó vagy rossz ízlésről árulkodik-e, ám mindez szigorúan a privát szféra része, és senkire nem tartozik” – vallja az egyik olasz lap tulajdonosa, amelyben Berlusconi porig alázott, válófélben levő felesége az egyik fő részvényes. „Imádom a fiatal lányokat, és ez még mindig jobb, mintha meleg lennék – szól ugyanakkor Berlusconi védekezése. – Ha csak három órát alszom éjjel, akkor is marad elég energiám arra, hogy másik hármat végigszeretkezzek.”
CICÁK A KORMÁNYNÁL
A szexbotrányairól elhíresült olasz miniszterelnök egy 26 éves show-girlt, Nicole Minettit tette meg Itália leggazdagabb és legnépesebb tartománya, Lombardia képviselőjévé. A lány korábban Berlusconi egyik tévécsatornájánál volt táncosnő mikro-mini iskoláslány-ruhában, és prostitúció vádjával nyomoztak ellene a hatóságok.
SEXUS POLITICUS
A 2006-ban megjelent Sexus politicus című könyvben a francia szerzők külön fejezetet szenteltek Dominique Strauss-Kahnnak, és már akkor beszámoltak egy fiatal újságírónő, Tristane Banon sztorijáról, akit szintén zaklatott a politikus, de aki akkor nem tett feljelentést.
SZEX, HAZUGSÁG, ARROGANCIA
Amikor öt évvel ezelőtt a férje, Dominique Strauss-Kahn elindult a francia elnökválasztáson, Anne Sinclair azt mondta egy párizsi lapnak: büszke rá, hogy a férjét szeretik a nők, és hogy Kanos Nyúl a gúnyneve. „Egy politikusnak fontos, hogy legyen csábereje.”
„ÚGYIS ÉN HÚZTAM VOLNA A RÖVIDEBBET”
„Attól tartok, ennek a férfinek olyan problémája van, ami alkalmatlanná teszi arra, hogy olyan intézményt vezessen, ahol nők is dolgoznak” – nyilatkozta a magyar közgazdász, Nagy Piroska, akit pár évvel ezelőtt erőszakkal csábított el az IMF volt vezére.
A PREDÁTOR
2003-ban tucatnyi nő vádolta meg molesztálással és tapogatással Arnold Schwarzeneggert, többek között a Predátor című film forgatása alatt. A kaliforniai kormányzóról a napokban derült ki, hogy tíz évvel ezelőtt közös gyereke született a házvezetőnőjükkel. Maria Shriver, a mit sem sejtő feleség képek sokaságán szerepel együtt férje szeretőjével és szerelemgyerekével.
KIS MAGYAR PORNOGRÁFIA
Bár hazánkban ritkán téma a politikusok magánszférája, félrelépő politikusból akad itthon is. 2000-ben Deutsch Tamásról derült ki, hogy viszonya volt a titkárnőjével, aki gyereket is szült neki. 2005-ben Kovács László került a bulvárlapok címlapjára, amikor protokolláris eseményeken feleségeként mutatta be a szeretőjét, akinek mint kiderült, házasságot is ígért. Végül akkor mindketten a feleségükkel maradtak együtt, de Deutsch nyíltan beszélt házassága megromlásáról és a feleségéhez való visszatalálásáról. Kovács viszont elzárkózott a nyilatkozattól, nem kommentálta a történteket. Végül egyiküket sem érte valódi politikai hátrány az eset miatt, de azt is hozzá kell tenni, hogy nem is voltak komoly döntéshozó pozícióban az események idején.
A cikk nyomtatásban a Nők Lapja e heti számában jelent meg.
A legfrissebb szám tartalmából:
- Mészáros Árpád Zsolt
- Paleolit receptek
- Nem kívánt babák az inkubátorban
- Így dolgozom én a strandon!
- Milyen a mi kapcsolatunk?
- Nyári nagymamák
Ha előfizetnél a lapra, itt és most megteheted!