A mentorom mellettem áll

Éles Zsuzsa évekkel ezelőtt főnöknője volt a nála évekkel fiatalabb Csonka Áginak (a képen jobbra). Azóta mindketten más cégnél dolgoznak, de a főnök-beosztott viszonyból barátság lett – Zsuzsa bátorítja Ágit a magánéleti ügyekben is.

A mentorált
– Zsuzsa nagyon jó főnök volt, és nem haragudtam meg rá, amikor egyszer – még munkakapcsolatunk során – véleményt mondott az akkori párkapcsolatomról, és továbblépésre bátorított. Mivel mindig hiteles volt előttem, átgondoltam, amit mondott, és igazat adtam neki. Amikor mindketten más céghez kerültünk, azt vettük észre, hogy naponta telefonálunk egymásnak, hetente találkoztunk, a végén még rockkoncertekre is magammal csábítottam – idézi fel Ági a barátság kezdetét. – Zsuzsa annyira bátor, amilyen én sosem leszek! Ennek ellenére mindig bátorít, párkapcsolati, magánéleti helyzetekben is. Én kevésbé vagyok kockázatvállaló, viszont gyakrabban kérek tanácsot, legyen szó munkáról, nyaralásról, magánéleti dolgokról. Fantasztikus, hogy Zsuzsa segítségével kijövök a mélypontokról, mert mindig, mindenből látja a kiutat. Megesik, hogy hajnalig lógunk a telefonon, sosem fordul elő, hogy Zsuzsa – akár az éjszaka közepén – ne venné fel nekem, ha hívom.

Mit tanultam Zsuzsától?
Nagyon jól kiegészítjük egymást, tényleg optimistább lettem, repülni tanulok tőle.

A mentor
– Két nagylányom (húsz- és huszonhárom évesek) néha velünk tartott vacsorázni vagy a koncertekre, és idővel Ági lett a legjobb barátnőm. Ő akkoriban állást keresett, és mindent megbeszéltünk, felkészítettem az állásinterjúkra, kezdve az öltözködéstől egészen a kérdésekig-válaszokig – meséli Zsuzsa. – Előfordult, hogy én vittem el az interjúra, és utána rossz hír esetén együtt búslakodtunk, jó hír esetén együtt örültünk. Persze Ági is sokat segített a cégem elindításában. Amikor Ági bármi miatt elkenődik – ő alapvetően pesszimistább –, én tartom benne a lelket, és tanítgatom „repülni”; cserébe viszont ő nem hagyja, hogy nagyon messzire repüljek, gyakran visszahúz a földre, ami számomra nagyon fontos. Én is meghallgatom a tanácsait, csak az a különbség, hogy én általában utólag mesélem el neki, mi történt, miben voltam merészebb, ő pedig fogja a fejét: „Úristen, ezt el sem hiszem!”

Miben szeretném támogatni Ágit?
Próbálom rávenni Ágit, hogy azt tegye, amit a szíve diktál. Bizonyos helyzetekben ma már sokkal bátrabb.

Amikor felvetődött a Nők Lapja Alkotótábor ötlete, nyilvánvaló volt, hogy Novák Pétert szeretnénk megnyerni, hogy ő vezesse be a tánc világába az érdeklődőket. Ám ő rögtön jelezte, hogy köszöni a felkérést, de vannak erre a feladatra nála sokkal felkészültebb, alkalmasabb emberek. Például Horváth Anikó. Mert ő, ismétli meg most szóban is az indoklást, egyszerűen fantasztikus!

A mentor
– Anikónak szerintem fogalma sincs arról, hogy milyen csodálatos képességekkel rendelkezik. Én szinte gyárilag fogékony vagyok a tehetség felismerésére, lévén, hogy születésem pillanatától különleges képességű emberek voltak körülöttem. Ez egy ideig nyomasztott is, aztán rájöttem, hogy ez egy adomány, erre büszkének kell lenni. A tehetség önmagában is érték, és igenis kutya kötelességünk segíteni mindenkit, hogy kibonthassa a képességeit, mert többek leszünk általa valamennyien. Anikót valójában a feleségem testvéreként ismertem és szerettem meg. Ám az első beszélgetéseink során kiderült kreativitása, igényessége, eredetisége és az a nagyon megkapó elképzelése, hogy a tánc nem csupán szórakozás vagy művészet, hanem igenis hivatott segíteni az ember személyiségének kibontakozását, fejlődését.

Miben szeretném támogatni Anikót?
Én sokkal többet tanultam Anikótól, mint ő tőlem. Amit ő elfogad, amit vitat, amit másként lát, az számomra mind tanulság. Fontos, hogy mindig legyen saját véleménye.

A mentorált
– Arról, hogy a táncnak milyen jelentősége lehet az életünkben, Pétertől már azelőtt hallottam, hogy ismertük volna egymást, és a gondolata, véleménye mindig ösztönzött. Amikor ott vagyok náluk, megnézem, hogy mit olvas, milyen DVD-ket néz. Ezek referenciát is jelentenek számomra: ezeket érdemes lenne nekem is kézbe venni.

Mit tanultam Pétertől?
Senkire nem szabad semmit ráerőltetni, se az ízlésünket, se a gondolatainkat. Ha fogékony rá, anélkül merít belőlük, hogy felhívnánk rá a figyelmet.

Darvas Adrienne évekig nagynevű reklámügynökségeknél és nemzetközi cégeknél dolgozott marketingesként, joggal gondolta, hogy mindent tud a szakmájáról. Ám amikor egy könyvkiadóhoz, az Ulpiushoz került, rájött, hogy a könyvek, a szerzők világa egészen más. Fiatal kolléganője, a kiadóvezető-helyettes Rényi Anna (képünkön balra) sietett segítségére.

A mentorált
– Amikor beléptem, azonnal elbűvölt a kiadó hangulata. Csakhogy szembesülnöm kellett azzal, hogy a könyvek és a szerzők marketingje egészen másféle megközelítést igényel, mint az egyéb „termékeké”. Fogalmam sem volt, hogyan kezdjek hozzá… Ancsi, az egyik „szobatársam” figyelt egy ideig, majd elmesélte, hogyan lesz a kéziratból könyv, hány ember és miként dolgozik a folyamatban, és segített, hogy melyik szerzőnkkel hogyan kell bánni, ki mennyire érzékeny, kinek jó a humora, és így tovább. Bizony, hónapokig tanultam tőle – mondja Adrienn. – Mára már belerázódtam, és én is tudok Ancsinak segíteni, például ha pályázati anyagot készít, közreműködöm a marketinges részek megírásában. Ma is neki mutatom meg elsőként az általam készített sajtóanyagokat, hirdetéseket; mert fontos számomra a véleménye – mondja Adrienne, és mosolyogva hozzáteszi: – A múltkor a kiadóvezetőnk felajánlotta: költözzem át a stratégiai igazgatónk irodájába, de nem hagytam, hogy „elültessen” a szobánkból, olyan jól érzem itt magam.

Mit tanultam Ancsitól?
Hogy nem kell mindenen aggódni, nagyon sok dolog magától is megoldódik, és ha valaki felidegesít, számoljak el tízig, nekem is könnyebb lesz.

A mentor
– Eleinte minden ismeretlen volt Adri számára – nevet Anna. – Az első napokban kapott valamelyik külső partnertől egy minősíthetetlen hangú e-mailt, és ez eléggé rosszulesett neki. Én már ismertem ennek a partnernek a goromba stílusát, úgyhogy megnyugtattam Adrit: nem a személye elleni támadásról van szó. Akkortájt kezdett alakulgatni a barátságunk – ma már együtt ebédelünk, Adri és a férje még a szülinapomra is eljöttek, sőt a múltkor Adri a fodrászommal vágatta le a haját.

Miben szeretném támogatni Adrit?
Hogy mindig ilyen jó kedélyű maradjon, lelkes és kreatív.

Kemény Lili idén érettségizett, húga, Zsófi másfél évvel fiatalabb. Édesapjuk Kemény István költő; a lányok verseken, eposzokon, regényeken nőttek fel. Fiatal koruk ellenére már pályázatokat, díjakat nyernek költeményeikkel, és egyre nagyobb közönség kedveli Kisszínes nevű együttesüket.

A mentorált
– Mindenben inspiráljuk egymást – mondja Zsófi. – Amit az egyikünk elkezd, a másikunk befejezi, átírja, vagy mást „hoz ki” belőle. Lili sokkal korábban kezdett verseket írni, én először a dalszövegírásba kapcsolódtam be. Életem nagy kérdése, ha Lili nem írna verseket, akkor én sem? Ha nem szerezne dalokat, ha nem énekelne, akkor én sem? Persze erre nincs válasz. Lili rengeteget segít nekem, mert gyakran „kurflikat” írok a versekbe, amelyek úgy válnak érthetővé, hogy ő „buldózerrel átmegy” a soraimon.
Sok mindenben Lili után megyek. Amikor háromévesen szobatiszta lett, azt mondtam, hogy nekem sem kell többé pelenka. Így váltam szobatisztává másfél évesen. Általában tanácsot kérünk egymástól – én megfogadom az övét, Lili viszont gyakran felülbírálja az enyémet, és a saját feje után megy.

Mit tanultam Lilitől?
Hogy bármit el tudok érni, csak hinnem kell benne.

A mentor
– Zsófi versei nagyon különlegesek, egészen furcsa, érdekes képi látásmódról árulkodnak – mosolyog Lili. – Ám a húgom rakoncátlan elme, az eredetisége néha elragadja, de benne van a verseiben az erő, csak ki kell fésülni a sorokat. Azt hiszem, én vagyok az egyetlen a világon, aki erre alkalmas, mert én értem őt legjobban, és szem előtt tartom, hogy a szöveg, a gondolat az övé maradjon.
Tavaly első lettem egy diákíró pályázaton a verseimmel, idén második – a húgom után. Ha más előzött volna meg, rágódtam volna miatta, így viszont nagyon örültem.  Jó érzés, hogy elsőszülöttként nem öltem ki belőle az ambíciót, tudom őt segíteni, és képes megmutatni a tehetségét.

Miben szeretném támogatni Zsófit?
Abban, hogy „zsófis” maradjon.

A cikk nyomtatásban a Nők Lapja e heti számában jelent meg. 

A legfrissebb szám tartalmából: 

• Ungár Anikó és Baronits Gábor
• Tamással Sülve-főve 
• De szép lampionok lógnak a lugasban!  
• Már nem olyan jó, mint régen!
• Le szeretnék barnulni, anélkül hogy kiszáradna a bőröm!
• „Azt akarjuk, amit Kate visel!”
• Ki segít, ha dönteni kell?
• A mentorom mellettem áll

Ha előfizetnél a lapra, itt és most megteheted!