nlc.hu
Aktuális
Ki segít, ha dönteni kell?

Ki segít, ha dönteni kell?

Boldog lehet, akinek van igazi "mestere", vagy legalábbis mentora, aki segít az életben eligazodni. Ha nincs, akkor is érdemes néha "külső szemet" keresni, hogy könnyebben megoldjuk a problémáinkat.

Bár azt mondják, mindent magunknak kell megtapasztalnunk, önállóan kell megbirkóznunk a problémás helyzetekkel, sokszor önmagában az is segít, ha mellettünk áll valaki. S csupán a jelenlétével, a biztatásával támogat. Dr. Somogyi Andrea pszichiáter szakorvos is azt mondja, a tanulási folyamat része, ha megtapasztaljuk, hogyan küzdünk meg a gondjainkkal, mégis áldás, ha van valaki, aki „megtanít” az életre.
A legelső „mentor” a szülő. Ám amikor a gyerek – már kiskamaszként – elkezd leválni róla, korlátozottabbá válik a szülő tanítási lehetősége. Önálló életünk során pedig már számos olyan helyzettel találkozhatunk, amelyben a szülő nem feltétlenül tud segíteni.

– A szülő bölcsessége már nem mindig véd meg, míg egy független „mester” – aki természetesen szintén meg akar védeni – segíthet, hogy kívülről rálássunk, és megtaláljuk a saját megoldásainkat – vélekedik a pszichiáter.
– A „mester” persze bárki lehet: egy tapasztalt, jó beleérző képességgel bíró kolléga, egy tanár, de akár egy barát vagy barátnő is. A mester vagy mentor a tapasztalataival, bölcsességével segít. Nem szükséges, hogy idősebb legyen, inkább az a fontos, hogy a kérdéseivel, felvetéseivel, az új nézőpontok megmutatásával kiválts a „tanítvány” kreativitását, és inspirálja őt.
    
A barát lehet ránk dühös, a szakember nem

Esetenként persze nem elég egy barát, egy ismerős: hiába mondjuk el a gondunkat, mégsem találjuk meg a kiutat. Ilyenkor jöhet szóba a külső, független segítség. Ők ugyanis érzelmileg függetlenek, ezért rálátnak a helyzetre. Nem mondják meg, hogy mit kellene tennünk, hanem abban segítenek, hogy kiderüljön: mi lehet a hozzájuk forduló, tanácstalan ember saját megoldása.
– A barát érzelmileg bevonódik a helyzetünkbe, például együtt sír velünk, vagy éppen haragszik ránk, ha szerinte nem megfelelően cselekedtünk – mondja dr. Somogyi Andrea. – A pszichológus, pszichiáter, a coach és a pap viszont úgy áll közel a hozzá fordulóhoz, hogy mégis távolságot tart, és így az illetőt a saját megoldásaihoz tudja hozzásegíteni. A barát sokszor az ő megoldásait próbálja ránk erőltetni. Akkor is érdemes független szakemberhez konzultációra menni, ha többekkel beszélve, a problémát ezerszer átrágva sem találunk semmiféle „jó” megoldást, olyat, amivel azonosulni tudunk.

Mire jó a naplóírás?

A szakértő azt tanácsolja, ha gondban vagyunk, és nincs senki a környezetünkben, akihez fordulhatnánk, a naplóírás is segíthet. Nemcsak átgondoljuk és összegezzük így az adott napunkat, hanem azzal, hogy leírjuk a történteket, már kívülről is képesek leszünk rálátni. Egy adott élethelyzetből azért is nehéz megtalálni a kiutat, mert nyakig benne vagyunk, ám ha „kiírjuk” magunkból, akkor észrevehetjük, hogy van megoldás.

Kiss György Ádám coach (lelki tréner), a Rögtönzések Színháza megalapítója, a Nők Lapja Alkotótábor egyik mentoraként is azt segíti, hogy a hozzá fordulók kreatívabbakká váljanak a problémamegoldásban is, önállóan is képesek legyenek döntéseket hozni.
Példaként említi azt a középvezetőt (nevezzük Annának), akinek teljesítményorientált és tekintélytisztelő főnöke volt. Anna azt hallotta a cégnél, hogy tartani kell a főnökétől, és nem tisztázta vele, hogy mik az elvárásai, hanem csak találgatta. Végül egy beszélgetés során a felsővezető elmondta, hogy többször szeretne visszajelzést kapni tőle és kíváncsi az ötleteire. Anna meglepődött, hiszen az volt a „belső hiedelme”, hogy egy tekintélyelvű vezetőhöz nem lehet ilyen módon közelíteni. A beszélgetés után hónapok alatt szinte partnervezetővé vált, hiszen az ötleteivel rengeteget segített a főnökének, kiteljesedett, kreatívvá vált.
– Az ő esete is arra példa, hogy nagyon gyakran a belső hiedelmeink akadályoznak abban, hogy megtegyünk egy-egy lépést, mind a magánéletünkben, mind a munkánkban – magyarázza szakértőnk. – A párkapcsolatban is nehéz helyzetek alakulhatnak ki a belső hiedelmeink miatt, például a nők gyakran azt gondolják, hogy nem illik, nem szabad kérniük, ha valamire szükségük van, hanem azt várják, hogy a párjuk magától rájöjjön, mit szeretnének – holott pontos, világos fogalmazással sokkal többet elérnének. Rendkívül fontos, hogy általában nem a külső körülményeket (vagy a főnökünket, a párunkat) kellene megváltoztatni, hanem a mi viszonyulásunkat kreatívan átalakítani!

Amikor mást mond a testünk

Kiss György Ádám a munkája során tapasztalja, mennyire fontos, hogy harmónia legyen a testünk üzenete és a verbális üzenetünk között.
– Néha mást mond a test, mint amit maga az illető – kezdi a szakember. – Előfordulhat, hogy valaki magabiztosan beszél, ugyanakkor a gesztusai önbizalomhiányról árulkodnak. A foglalkozások során arra is törekszünk, hogy egység, harmónia alakuljon ki a kétféle üzenet között.
A sokat gondolkodó, „szellemi” emberek általában kevesebbet használják a testbeszédet. Ellenben másoknál pont ebből kell egy kicsit lefaragni, hogy megkapjuk az egységet: ha harmóniába kerül a testi és szóbeli üzenetünk, akkor jobban érvényesülhetünk egy-egy helyzetben.

Neked ki segített?

Anatta:
Igen, az egyik munkahelyemen történt. Beestem az első napon, mélyvíz, azt se tudtam, ki kicsoda, senki nem akart foglalkozni velem. Egy csodás idős asszony meg odajött hozzám, és megkérdezte, ki vagyok. Elmagyarázta a munkakörömet, mondott pár kedves mondatot, és ez a pár perc elég volt, hogy megnyugodjak. Sajnos csak 3 hónapot dolgoztam a cégnél, de örökké hálás leszek Líviának, hogy megkönnyítette a dolgomat.
winegoy: A legemlékezetesebb az első főnököm volt. Nemzetközi pályázat útján kerültem az intézetbe többedmagammal. Fantasztikus ember volt. Tudta, hogy a nagy távolságok miatt ünnepekre nem tudunk hazajutni, ezért valamennyi „ott rekedtet” meghívta az otthonába ünnepelni.
A munkaterületen mindent megmutatott mindenkinek, és bennünket is rendszeresen megméretett. Gyakorta küldött el például maga helyett konferenciákra, szakmai bemutatókra. Hihetetlenül jó iskola volt. A sikereinknek együtt örült velünk, a kudarcainkat vigasztalva tompította… Azt hiszem sokan, sokat köszönhetünk neki.
Bucimanci: A középiskolai osztályfőnököm példát adott emberségből, tudásból, mindenből. 33 gyereke volt, a szó legszorosabb értelmében. Volt olyan problémám, amiről előbb tudott, mint az anyám. A tekintélyét nem szigorral alapozta meg, hanem azzal, hogy emberszámba vette a diákjait. Törődést és szeretet kaptunk tőle. Hálával emlékszem vissza rá.
Csupakéz: Az az idősebb munkatársam, akit a munkahelyen kívül is mentoromnak tekintettem, csak akkor került elő, ha valami gondom volt. Mentálisan segített túljutni a dolgokon… Talán mindegy  is volt akkor, hogy ki, csak ott legyen valaki. Most fordult a kocka. Én lettem mentor. És már tudom, hogy milyen jó érzés az, ha más bizalommal fordul hozzám. Szeretek segíteni – mindenben.

A cikk nyomtatásban a Nők Lapja e heti számában jelent meg. 

A legfrissebb szám tartalmából: 

  • Ki segít, ha dönteni kell?Ungár Anikó és Baronits Gábor
  • Tamással Sülve-főve 
  • De szép lampionok lógnak a lugasban!  
  • Már nem olyan jó, mint régen!
  • Le szeretnék barnulni, anélkül hogy kiszáradna a bőröm!
  • „Azt akarjuk, amit Kate visel!”
  • Ki segít, ha dönteni kell?
  • A mentorom mellettem áll

Ha előfizetnél a lapra, itt és most megteheted!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top