– Fontos tudni, a bőrszárazság nem csak napozási mellékhatás – hangsúlyozza dr. Szokolai Erzsébet bőrgyógyász kozmetológus. – Az úgynevezett atópiás dermatitisz például veleszületett hajlamra vezethető vissza. Aki ilyen alkat, az – mintegy védekezésképpen – viszketéssel, bőrgyulladással reagál kellemetlen külső ingerekre. Az ekcéma is a szélsőségesen száraz bőr tünetében mutatkozik meg. Vöröses hámló plakkok tűnnek föl a bőrön: gyerekeken általában a hajlatokban és a törzsön, felnőtteknél a legváltozatosabb helyeken. Ezek nemcsak kellemetlenek, de felül is fertőződhetnek – gombás tünetek vagy szemölcsök jelenhetnek meg a sérült bőrfelületen. Az extrém száraz bőr, túl azon, hogy – jellemzően a kézen, az arcon és a lábszáron – feszítő érzést okoz, olykor viszket, hámlik, elsősorban állandó fertőzésveszélyt és fokozott sérülékenységet jelent. Nyáron párásabb a levegő, a napfény alapvetően jót tesz a testnek és a léleknek. Ugyanakkor a víz szárítja is a bőrt, nem árt óvni, pótolni elveszett nedvességtartalmát.
Mire figyeljen?
• Száraz bőrre jobb a tusfürdő, mint a szappan, keresse a kifejezetten száraz bőrre kifejlesztett termékeket.
• Gondosan ápolja, hidratálja, „utánzsírozza” a bőrét. Az e célra gyártott testápoló készítmények közül a gyógyszertárakban kaphatók több hatóanyagot tartalmaznak, mint amelyeket a drogériák árusítanak. A legjobbak azok a termékek, amelyekben olyan anyagok vannak, amelyek a bőrnek is alkotóelemei. Ilyenek például a linolsavat, ceramidokat, illetve a bőrhöz hasonló szerkezetű (lipidekből álló védőgátját utánozó) anyagokat tartalmazó készítmények.
• Ha ekcémás, illatmentes bio- vagy natúrkozmetikumokat használjon.
• Kerülje a hosszas fürdőzést, inkább zuhanyozzon. Használjon olajos fürdőszert, ha kádban üldögélne.
• Juttassa hozzá a szervezetét fontos vitaminokhoz (mint az A-, E-, D-vitamin).
• Naponta megfelelő mennyiségű vizet fogyasszon (legalább 2,5-3 liter).
• Napozási céllal ne feküdjön ki a napra. Ez nem jelenti azt, hogy nem érheti nap a bőrét, de ne 11–15 óra között.
• Védje magát a naptól: használjon napvédő krémet, este pedig testápolót. A napnak kitett bőrön jelentkező káros mellékhatások ellen jól véd egy afrikai szárazságtűrő növény (cassia alata) kivonatát tartalmazó testápoló, amely napozás után regenerálja a bőr sejtjeinek örökítőanyagát.
A krónikus napártalom jelei
Dr. Szokolai Erzsébet bőrgyógyász, kozmetológus |
Nemcsak száraz bőrűeknél, de a nálunk előforduló négyféle bőrtípus mindegyikénél kialakulhatnak az évek alatt jellemző tünetei a krónikus napártalomnak, figyelmeztet szakértőnk. Íme, a leggyakoribbak:
Tünet
Barnás foltos elszíneződés, értágulatokkal tarkítva – általában a nyakon és a dekoltázson jelentkezik.
Jellemzője
Legtöbbször gyulladásos reakció váltja ki. A gyulladás elmúlta után maradnak vissza a pigmentált foltok – ezeket nem lehet eltávolítani.
Tünet
Kicsi piros pontok – értágulatok, amelyek genetikai hajlam vagy napártalom következtében alakulnak ki.
Jellemzője
Nem lehet eltávolítani.
Tünet
Apró, szabályos körvonalú pigmenthiányos fehér foltok.
Jellemzője
Szintén maradandó és el nem tüntethető jelei a túlzott napozásnak.
Tünet
Nap hatására a szeplők is erőteljesebben előjönnek, besötétednek.
Jellemzője: Fényvédővel kombinált halványító készítményekkel akár el is lehet ideiglenesen tüntetni.
Tünet
Mélyebbre terjedő maradandó pigmentáció a vállon, háton, karon – leégés után.
Jellemzője: Ártalmatlan, de maradandó esztétikai probléma.
Tünet
Kisebb-nagyobb barna, a bőrhöz erősen tapadó, elszarusodó és esetleg a bőrfelszínről elemelkedő növedékek.
Jellemzője: Mivel esetlegesen rosszindulatúvá is válhatnak, ezeket nem árt eltávolítani (pl. fagyasztással, éles eszközzel).
Jó tudni!
1. Az önbarnító krémek nem tartalmaznak fényvédő hatóanyagokat, reakcióba lépnek a felső hámréteg sejtjeinek egyik anyagával, ettől lesz barnás a bőr színe.
2. Bizonyos bőrtünetek (ekcéma, pikkelysömör) javulnak a nap hatására. Ahogy a sós tengervíz is jó hatással van a krónikus ekcémás bőrre.
3. A béta-karotin is fokozza a bőr ellenálló képességét – nagy mennyiségben fogyasztva pigmentréteget képez a bőr alatt.
A cikk nyomtatásban a Nők Lapja e heti számában jelent meg.
A legfrissebb szám tartalmából:
- Ungár Anikó és Baronits Gábor
- Tamással Sülve-főve
- De szép lampionok lógnak a lugasban!
- Már nem olyan jó, mint régen!
- Le szeretnék barnulni, anélkül hogy kiszáradna a bőröm!
- „Azt akarjuk, amit Kate visel!”
- Ki segít, ha dönteni kell?
- A mentorom mellettem áll
Ha előfizetnél a lapra, itt és most megteheted!