nlc.hu
Aktuális
Kiakadtak az érdekvédők az élő próbababákon

Kiakadtak az érdekvédők az élő próbababákon

Bikinikben pózoltak a modellek egy olasz áruház kirakatában – a szakszervezetek kiakadtak, és közleményben ítélték el az emberi test áruként megjelenítését.

Kiakadtak az érdekvédők az élő próbababákonNagy felháborodást keltett az olasz szakszervezetek körében, hogy apró rövidnadrágokban és falatnyi fürdőruhákban tűntek fel modellek egy nagyáruház kirakatában Milánó központjában.

A női és férfi eleven próbababák először a múlt héten jelentek meg a Coin áruházban, hogy reklámozzák a fürdőruhák nyári leértékelését. Az olasz Filcams CGIL szakszervezet lealacsonyítónak ítélte a történteket. „Tisztázzuk! Mi nem leárazás-, piacgazdaság- vagy vásárlóellenesek vagyunk, hanem meg akarjuk védeni a dolgozók becsületét és a fogyasztók intelligenciáját” – fogalmazott múlt pénteki közleményében a szakszervezet.

Kiakadtak az érdekvédők az élő próbababákonA modellek ugyan egy időre eltűntek a kirakatból, majd szombaton „A modellkedés is munka” feliratú transzparensekkel tértek vissza, hétfőn pedig végleg elmentek.

„Mi munkát adtunk ezeknek fiataloknak, és fizettünk is érte. Ők inkább dolgoznának ahelyett, hogy munka nélkül tengődjenek az utcán. Akkor mi itt a gond? És mi van a meztelen nőkkel teli magazinokkal vagy a Big Brotherrel?” – hangoztatta Stefano Beraldo, a Coin áruházlánc vezérigazgatója a cég nagygyűlésén, és megköszönte, hogy a szakszervezetek ekkora publicitást biztosítottak áruházának.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top