A hír: Felmentették az emberölés vádja alól a férjét meggyilkoló nőt
A közelmúltban felmentette az emberölés vádja alól a Bács-Kiskun Megyei Bíróság azt a nőt, aki a múlt év májusában egy késsel halálosan megsebesítette ittas férjét. A pénteken kihirdetett ítélet jogerős, mert az ügyész, a vádlott és védője is tudomásul vette.
A tanácsvezető bíró indoklása szerint a vádlott jogos védelmi helyzetben szúrta meg a hétéves kislányára és rá támadó sértettet.
Az ítélet indoklása szerint a vádlott védekezése nem volt arányos a támadással, mert a sértett csak a vádlott testi épségét veszélyeztette, ennek ellenére a nő büntethetősége kizárt, mert menthető felindulása – a gyermekük ellen is támadást intézett a sértett –, illetve az ijedtség miatt lépte túl a támadás elhárításához szükséges mértéket.
A vádlott a bizonyítási eljárásban feltáró vallomást tett, elismerte a bűncselekmény elkövetését, de hangsúlyozta, hogy kislánya védelmében szúrta meg férjét. A vádlott 2001-ben kötött házasságot a jóval fiatalabb férfival. A vádirat szerint kapcsolatuk a bűncselekmény elkövetése előtt két évvel megromlott. A férfinak nem volt állandó munkahelye, jövedelmük nagy részét italra és játékgépre költötte. Ittas állapotban többször is bántalmazta a vádlottat, a nő 2010 januárjában keresetet nyújtott be a bíróságon a házasságuk felbontása iránt.
2010. május 29-én a délutáni órákban a férfi kötekedni kezdett, majd a hétéves örökbe fogadott gyermeküket kezdte szidalmazni és ráncigálni. A vádlott egy 12 centiméter pengehosszúságú késsel a sértett felé indult, hogy távol tartsa a gyermektől. Miután az folytatta a támadást, a vádlott a felsőtestén megszúrta. A szúrás következtében mellűri vérzés alakult ki, és a férfi rövid időn belül meghalt.
Hírek. Olvassuk, látjuk, halljuk őket. Naponta rengeteget. Akár a nap huszonnégy órájában folyamatosan, ha éppen úgy akarnánk. Már van is, aki korunk új betegségében, információfüggőségben szenved.
Igen, a tudás hatalom, de ebben az esetben tudásról szó sincs, csupán rengeteg mennyiségben ránk zúduló, kilencven százalékát tekintve fölösleges és épp ezért feldolgozhatatlan adattömegről.
Ezek fogyasztásával tudást semmiképpen sem, csupán felületes bennfentességet érhetünk el. Ennyit a mennyiségről. A minőségről sem mondható túl sok pozitívum annak tükrében, hogy a hírek egyre erőszakosabbak. És a legszomorúbb az, hogy kezdünk hozzászokni. Tényleg, milyen véresnek kell lennie egy történetnek ahhoz, hogy valóban megdöbbenjünk? Mennyi kell agyonbrutalizált világunkban, hogy felháborodjunk?
Itt ez a történet: családon belüli erőszak. Igazából nem is csodálkozunk, hogy valaki meghalt. Naponta annyi ilyesmi történik, hogy már-már közhelyes. Az olvasónak. De eszünkbe jut, miközben magunk elé képzeljük a szereplőket és az eseményt, miközben azt gondoljuk vagy mondjuk, hogy „jaj, szegény”, vagy hogy „megérdemelte”, vagy „nem ez lenne a megfelelő ítélet”… szóval eszünkbe jut, hogy milyen lehet valóban benne lenni egy ilyen történetben? Hogy mit érezhettek ott és akkor ezek az emberek? Mi véleményezzük a történteket, tán még ítélkezünk is X vagy Y fölött, de hát nekünk akkor is csak egy hír.
Igen, megtehetjük, hiszen – ez esetben szerencsére – kívülállók vagyunk csupán.
Akkor rajta! Ki ért egyet azzal, hogy a gyilkosnak bűnhődnie kell?
Igen, gyilkos, de miért és hogyan ölt? Ki gondolja, hogy másképp kellett volna?
Mindenki, aki utálja az erőszakot – magamat is beleértve.
De vajon mi mit tettünk volna, ha életünk párja sokadszorra brutális barommá részegedve hétéves gyerekünkön tölti ki a világfájdalmát? Nem a megfelelő partner, ráadásul duplán kiszolgáltatott: nemcsak a fizikai paramétereket illetően, hanem mert épp az bántalmazza, aki örökbe fogadta.
Ki tartja a bíró döntését, a nő felmentését hibásnak?
A kés valóban előkerült, de mikor? Hányadik sértés, lökés, taszítás, ráncigálás, ütés után?
Hány játékgépen eljátszott gyerekcipő, vacsora, villanyszámla és kudarcba fulladt beszélgetés után a sok év alatt?
Nem jó, hogy egy ember meghalt, de az igen, hogy a bíráskodás végre figyelembe vette, amit nem szokott, az ide vezető okokat.
