nlc.hu
Aktuális
Az éhező gyerekek fontosabbak a divatnál

Az éhező gyerekek fontosabbak a divatnál

Házat épít Michelle Obama. Nem az amerikai elnöki család költözik: jótékonysági akcióról van szó. Magyarországon is működnek már csoportok, amelyek segítenek szegények házfelújításában. Winkler Nóra különvéleménye.

A hír: Házépítésben segédkezett az amerikai first lady
Hajléktalan amerikai veterán katonanők számára készülő otthon építkezésén segédkezett csütörtökön Michelle Obama amerikai first lady A nagy házalakítás című televíziós program egyik részének forgatásán.
Michelle Obamát emberek százai köszöntötték, akik órákon át vártak a perzselő hőségben, hogy egy pillantást vethessenek a nem mindennapi látogatóra. A várakozás alatt szükség volt a mentősök segítségére is, mivel a kora délutáni kánikula és a nagy izgalom miatt többen is elájultak.

Tudjuk, Michelle Obama nemcsak azért megy el valahova – leszámítva a családi nyaralást, bár talán ott is diplomáciai üzenetértékű, melyik célországban pihennek –, mert személyesen fontosnak tartja, hanem mert tanácsadókból álló csapata is jónak tartja a programot. Az amerikai elnök felesége különösen aktív a haderőben dolgozók ügyeivel és családjaikkal kapcsolatban, a „Joint Forces” nevű projekt irányába illeszkedik ez a hajléktalanotthon-látogatás is.

Én nagyon bírom, ahogy ezekben részt vesz, akkor is, ha ebben diplomácia van. Természetes, normális, látszik, hogy bele tud helyezkedni a szituációkba, nem azon szorong, hogy mi lesz, ha valamelyik gyerek koszos kézzel nyúl a kalapjához, vagy leönti szörppel a szoknyáját. Divatban amúgy is elég laza. Többször fotózták sima Gap vagy H&M ruhában, és nemcsak amikor leugrik az utcára, hanem kiemelt eseményeken is. Egy interjúban mesélte, Obama folyton kérdezgeti tőle, újak-e a ruhái, ő meg rendreutasítja, hogy inkább a gyermekszegénységgel foglalkozzon, mint az ő gardróbjával.

A nagy házalakításból én is láttam már pár epizódot, megható és motiváló, ahogy egy energikus csapat nekirohan egy háznak, hogy rekordidő alatt totálisan átrendezze, átfesse, feldobja és kiszínesítse úgy, hogy nem lehet ráismerni. Nemcsak a tereket jó nézni, ahogy egy átlagos gyerekszoba kanárisárga vidámpark lesz lila babzsákokkal, vagy a szürke konyha mélybarnában születik újjá tökéletesen passzoló dizájnlámpákkal, hanem azt is, amikor a tulajdonos hazaér, gyakorlatilag megsemmisülve áll a küszöbön, és többnyire sírva fakad. Pláne azok a részek meghatóak, ahol szociális céllal valósul meg az átalakítás.

Ajánlom az olvasók figyelmébe, hogy ilyen nálunk is van, „Szociális Építőtábor” néven! Ezek az emberek olyan településeken dolgoznak önkéntesként, ahol az elszegényedett lakók önkormányzati lakásokban élnek. Lakbért nem tudnak fizetni, a lakásuk állaga pedig folyamatosan romlik. Az Építőtábor csapat alapítótagjai – jellemzően egyetemisták – letárgyalják az önkormányzattal, hogy engedjék el a lakbértámogatást olyan értékben, amivel a lakások értéke nő, ha azon felújítási munkákat végeznek. Utána pedig felajánlásokból összeszednek építőanyagot, saját önkénteseiken túl a környékről is toboroznak, és így együtt közösen felújítják a lakásokat, házakat. Minden szempontból nyertes helyzet, mert a résztvevők hatalmas élményként élik ezeket a napokat, magát a tényt, hogy létezik ez a fajta jó összefogás. A lakók és a helyi önkormányzat pedig szintúgy boldog.

Ezt a projektet tavaly fődíjjal jutalmazta egy osztrák alapítvány, a Sozialmarie, aminek idei magyarországi védnökeként rálátok a mezőnyre. Hasonlóan jó ötletek voltak másutt is, de fontos volt az innovatív gondolat és a profi megvalósítás. A Sozialmarie fődíja pénzdíj, nem is kevés. Amikor a bécsi díjátadón álltak a színpadon ezek a fiatalok, totális zavarban, jött persze a kérdés, mit kezdenek a pénzzel. Még kicsit friss volt nekik az egész, de teljes evidenciával mondták, hogy további projektekre költik majd. Már csak azért is – tették hozzá –, mert az eddigiekre annyira sokan jelentkeztek önkéntesnek, hogy nagy részüket hálálkodva, de el kellett küldeni. Így aztán örültek, hogy van módjuk több építőtábort összerakni, ahol ez a sok jó szándékú kedves segítő végre aktivizálhatja magát.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top