A hír: Csaknem két évtized után szeptembertől ismét kötelezővé teszik a diákok szexuális felvilágosítását a New York-i állami általános és középiskolákban – közölte szerdai számában a The New York Times. New York City iskoláiban ezentúl a hatodik vagy hetedik osztályban, utána pedig a kilencedik vagy a tizedik osztályban kell egészségügyi felvilágosító órákat tartani egy-egy félév erejéig. Az órák koedukáltak lesznek. New York városában az 1980-as években egyszer már kötelezővé tették a szexuális élettel kapcsolatos oktatást az állami iskolákban, ám azt később vallási csoportok és az iskolai tanács tagjainak ellenállása miatt kivették a tanrendből.
Soma különvéleménye: Na végre, hogy leesett a tantusz! Ezt a sok ostoba, prűd, a vallás mögé bújó és az abba kapaszkodásával bűntudatot, elfojtást, aberrációt és lelki torzulást gyártó, szorongó gyermekembert meggyőzte az ÉLET, ami élni-örülni-virulni akar! Nem is értem, hogy volt lehetséges New Yorkban – a világ fővárosában –, hogy 1980-ban (ez nemrég volt, nem a középkorban!) vallási csoportok és az iskolai tanács tagjai kivették a kötelező tanrendből a szexuális oktatást. És ha már itt tartunk: véleményem szerint nagyon elmaradott dolog, hogy ez nem kötelező tananyag minden iskolásnak, minden országban! Évezredek óta minden ember – leszámítva a mesterséges megtermékenyüléssel szaporodottakat – a szülei nemi életének köszönheti, hogy itt lehet. Az élet egyik legfontosabb alapköve a szexualitás, és a 21. század elején mi még ott tartunk, hogy bátor húzásnak számít a nemi érés közepén lévő embereknek erről beszélni? Nonszensz! Az egyik dolog az, hogy erről a témáról elengedhetetlen az iskolákban beszélni és tanítani, sőt továbbmegyek, felelőtlenség nem azt tenni. A másik viszont az, hogy ezt hogyan teszik. És ez igen meghatározó.
Én ötödikes voltam, azaz tizenegy éves, amikor Hajdúnánáson egy osztályfőnöki óra keretén belül váratlanul megjelent a városi szülész-nőgyógyász szakorvos, és közölte, hogy szexuális felvilágosítást fog tartani. Na mármost. Én akkor még nem is menstruáltam (azon a nyáron jött meg életem első sátortáborának első napján), és otthon nekünk nem meséltek a szüleink arról, hogyan lesz a gyerek. Ennek ellenére nekem volt erről egy elképzelésem, mert azt tudtam, hogy a terhes nők hasában lakik a kisbaba, és hogy a nőnek van „szülőlyuka”. És hogy hogy kerül be a bébi, arról én a következőket eszeltem ki: a férfi és a nő, vagyis a szerelmespár, amikor elérkezett az idő, hogy babát szeretne, megbeszéli, hogy a következő csóknál (a smacizást sem ismertem, azt hittem, csak egymáson tartják a szájukat), szóval a következő „csóknál” mindketten egyszerre gondolnak arra, hogy a nő hasába költözzön be az ő babájuk. Úgy gondoltam, így lesz a gyerek.
Ehhez képest jött a felvilágosító doki, aki baromira zavarban volt, és közölte, hogy ma a fütyiről és a pillangóról fog beszélni (így nevezte a puncit) és hozott diaképeket is. Egy világ omlott össze bennem, amikor a kivetített ábrán elmagyarázta az orvos a gyermeknemzést. Egy rajzolt és az ábrázolás kedvéért félbevágott páron mutatta meg, amint a „fütyi a pillangóba” hatol. (Már maga a félbevágott, nyitott emberi test elborzasztott.) Totál-brutál horrornak tűnt, földhöz vágó húsvásárnak. Tajtékozva mentem haza, összetört meselelkemmel ordítva-sírva álltam anyám elé, és követeltem: mondd meg, ugye ti nem így csináltatok?! Anyám döbbentem sütötte le a szemét és „vallotta be”: de, mi is így csináltunk. Erre én: „undorítóak vagytok, undorítóak…” Jó darabig nem tértem magamhoz… Ezt tovább fokoztam, mert tizennégy éves koromban magammal vérszerződést kötve egy életre szóló szüzességi fogadalmat tettem, amit néhány év múlva persze a szerelem elsodort. Mindenesetre igen sok bonyodalmat és a szexszel kapcsolatos bűntudatot okozott számomra az, hogy nem jó időben, nem jó stílusban és nem jó tartalommal „lettem felvilágosítva”.
Szóval első körben hurrázok, hogy de jó, végre, végre a józan ész és érző szív eljuttatta oda a fejeket, hogy erről muszáj beszélni, a következő nagy kérdés viszont az, hogy kik, mennyire hiteles emberek (értem ezalatt azt, hogy szeretik és tisztelik-e a szexualitást, a szexet) és milyen módon fogják ezt tenni?
És ha már itt tartunk, hadd ajánljak egy témába illő könyvet: Szex kezdőknek (Könyvmolyképző Kiadó). Kifejezetten kamaszoknak való, bűbájos, szellemes, ötletes, alapos felvilágosító könyv képregényes formában. Kamaszgyerekek szüleinek ajánlom, hiszen minderről elsősorban leginkább otthon kellene hallaniuk a gyerekeknek, intim családi környezetben. No de a szülők maguk is tele vannak kérdéssel (no nem a gyermeknemzést illetően), hanem azzal, hogy a legjobb, mikor, milyen módon, egyáltalán mennyit mondjon el a szülő… Egy biztos: ha a gyerek kérdez, válaszolni kell! Nem kertelni és hablatyolni, hanem az igazat mondani lehetőleg úgy, hogy a szülő ne legyen zavarban, hiszen akkor azt látja a gyerek, hogy ezen a kérdésen zavar van… Amíg a szexualitásról elfojtásokkal, álszeméremmel telve és tabuk között beszélünk, addig az eltárgyiasult pornó lesz a másik oldalon. Mert ezen a duális bolygón az egyik véglet a másik véglettel jár együtt.
Először a felnőtteknek lenne jó felnőni, hogy méltó módon taníthassák a felnövekvő generációkat.
