A vas az ásványi anyagok nagy csoportjába tartozik, nélküle nincs vérképzés, a sejtek nem jutnak oxigénhez, és szükséges az immunrendszer, az agy, az izmok normális működéséhez is. Több enzim alkotórésze, melyek a sejtek anyagcseréjében vesznek részt.
Vasat a szervezet nem tud előállítani, állati és növényi eredetű táplálékainkkal vesszük magunkhoz. Kutatások bizonyítják, hogy a növényekből származó vasat a szervezet nem tudja olyan jól hasznosítani, mint az állati eredetű fehérjéhez kötött változatát. Ezért fontos, hogy aki vérszegény, ne csupán a zöldségféléket, hanem a húsokat, májat is rendszeresen fogyassza. A magyar lakosság a vashiányt vérszegénységként ismeri, a betegséget okozó vasfelhalmozódásról – hemokromatózisról – viszont keveset tud. Ez nem csoda, hiszen sok háziorvos sem gyanakszik a kórra, amikor páciense laboreredményeit elemzi.
Kamaszkorban nő a vasigény
Az egészségesen táplálkozó ember szervezetében a napi vasvesztés ellenére is marad elég vas, melynek felszívódását, hasznosulását számos tényező befolyásolja. Ám bizonyos körülmények között a szervezet vasigénye nő, ilyen a terhesség, a szoptatás ideje, a műtét utáni lábadozás, a kamaszkor, a nők menstruációs napjai, de a krónikus emésztőrendszeri vérzésben szenvedők, fekélybetegek is több vasat igényelnek. Vérszegénység etén segítenek a helyes táplálkozás és az orvos által felírt vastartalmú készítmények. A hiány tünetei között az orvosok a teljesítőképesség romlását, az étvágytalanságot, fáradékonyságot, a szájzug berepedezését, a hajhullást, sápadtságot, körömtöredezést, a fertőzések iránti fogékonyságot említik. Súlyos vashiány esetén felléphet még légszomj, szapora szívverés.
A bronz cukorbetegség
Dr. Várkonyi Judit hematológus |
„A vérszegénységgel szemben ott a hemokromatózis, melynek hátterében a fokozott vasfelszívódás áll, amikor valaki attól lesz beteg, hogy a szervezetében túl sok a vas! – mondja dr. Várkonyi Judit hematológus. – Ez öröklődő betegség, ha mindkét szülőtől hibás gén jut az utódba, kialakul. A hemokromatózis sokáig tünetmentes, ezért gyakran későn ismerik fel. Jellemző, hogy a vassal terhelt egyén bőre a harmincas éveire bebarnul, de ebben a stádiumban már általában kialakul a cukorbetegség is, ezért is nevezik bronz diabétesznek.”
Várkonyi főorvosnő azt mondja, a hematológiai ambulanciára legtöbbször azért kerül a beteg, mert a vérében magas a vas értéke. A probléma azonban az, hogy vasszintmérés általában akkor történik, ha vérszegénységre gyanakszanak. Úgy véli, kevés orvos gyanakszik vastúltengésre, ha a páciense májfunkciós értékei eltérnek a normálistól, és nem nézetik meg a vasszintet.
„Néhány éve tudjuk, a vasfelhalmozódás a leggyakoribb örökletes kór Észak- és Közép-Európában, és kezeletlenül súlyos következményekkel jár. A génhiba következménye, hogy a nyombélből korlátlanul szívódik fel a vas, lefoglal minden transzferrin-kötőhelyet, és a raktárak túlcsorognak. Mindehhez hozzáadódik a vörösvérsejtek normális körforgásából és lebomlásából származó vas is. A többlet lerakódik a szervezetben, döntően a májban, szívben, a hormontermelő belső elválasztású mirigyekben, ízületekben és a bőrben. A szövődmények pedig igen súlyosak. Azt gondolom, változtatni kell a szemléleten, hiszen a felvilágosítás, a kollégák odafigyelése, a gyanús estekben a vasszint vizsgálata életeket menthet” – véli Várkonyi Judit.
A vastúltengés érintettjei:
• Nők a menopauza idején és a rendszeres havi vérzés elmaradása után.
• Férfiaknál előbb, akár 30 éves korban is előfordul, figyelmeztető jel a családban előforduló ismeretlen eredetű májzsugorodás.
Ételek vashiányosoknak
(100 g tisztított élelmi alapanyag vastartalma mg-ban)
• bárányhús (10,5)
• juhhús (10,5)
• sertésmáj (10,5)
• libamáj (7)
• marhahús (3,5)
• mogyoró (35)
• mák (22)
• szárazbab (7)
• borsó (4)
• spenót (4)
A vastúltengés tünetei:
A hemokromatózisnak nincsenek kifejezetten jellemző korai tünetei. Amikor a szervezetben felhalmozódik a vas, azt a kóros májfunkciós érték jelezheti egy rutin vérvétel során. Általános korai tünetként az indokolatlan fáradékonyság, ízületi panaszok, potenciazavar, nőknél korán elmaradó vagy csökkent havi vérzés említhető. Késői tünet a cukorbetegség, a bőr szürkés-barnás elszíneződése, májcirrózis, májrák. A vastúltengés következtében kialakulhatnak egyéb daganatos betegségek, szívelégtelenség, ritmuszavar, hormonhiányos állapot is.
A cikk nyomtatásban a Nők Lapja e heti számában jelent meg.
A legfrissebb szám tartalmából:
- 3 Eszter – Szegedről, színpadról és a szerelemről
- Mi lesz veled, Harry Potter?
- Az arab világból jelentik
- Lepényvariációk
- Anya, itt alhat a barátom?
- Soha többé nem leszek féltékeny!
Ha előfizetnél a lapra, itt és most megteheted!