Miért pont én?
– Szürke pedálgépnek tartottak az osztálytársaim – meséli kesernyés mosollyal. – Próbáltam kitörni e szerepből, de a szigorú szüleim csak kiváló eredménnyel voltak elégedettek, tehát feladtam a küzdelmet. A külsőmet gyakori rohamfogyókúrákkal akartam divatosabbá tenni, de ez sem sikerült. Én csak a férjem segítségével jöttem rá arra, hogy nő vagyok, és engem is kívánhat egy férfi. Ő már akkor szépnek tartott, amikor egy siófoki diszkóban táncba hívott. Nem értettem, miért pont én tetszem neki, de Gábor meggyőzött: őt nem vonzzák a deszkasovány manökenek, neki engem, „egy okos, barna töltött galambot” írt fel az orvos. És bármilyen ritkán van folytatásuk a rövid balatoni találkozásoknak, esetünkben mégis az történt, hogy öt év múlva esküvő lett a nyári szerelemből. Ájult voltam a boldogságtól. Huszonöt évesen – és még mindig dundin – feleségül vesz egy harmincöt éves, jóképű újságíró, akit a szülővárosában mindenki ismer! Akinek elegáns lakása és szeretetre méltó szülei vannak! Aki még abban is tud segíteni, hogy az angolnyelv-tudásommal és az idegenforgalmi diplomámmal a környék legmenőbb szállodájában kezdhessek dolgozni!
Kevés vagyok
Csakhogy az élet sokoldalú rendező, nem kedveli a feketét és a fehéret, nem mér boldogságot keserűség nélkül… A fiatalasszony az első hónapok szerelmes bódulata után egyre gyakrabban figyelt fel arra, hogy néhány csinos szingli (és feleség is) megdöbbentő gátlástalansággal dörgölőzik a férjéhez. Tudta ő, hogy a párja korábban is a társaság középpontja volt, és körbedongták a nők, mégis kétségbe ejtette, hogy még mindig tapadnak rá. Talán a fiatalsága, tán a fenntartás nélküli szerelme miatt hagyta el a józan esze, és ahelyett, hogy mindezt megbeszélte volna Gáborral, erősen elhatározta, hogy szebb és vonzóbb lesz, mint a férjével kacérkodó nők. Első lépésként vad testedzésbe kezdett – a munkahelyén számtalan lehetőséget talált erre –, közben alig evett, majd néhány hónappal később szőkére festette a dús barna haját. Belenézett a tükörbe – megrémült, de a fodrász lelkesen dicsérte –, és hazafelé már boldogan mondogatta magának: Gábor nem veszi majd észre a többi nőt, hiszen darázsderekú Barbie baba lett a felesége! Aztán végigzokogta az éjszakát, mert a férj kétségbeesett ordítással reagált a változásra. – Mit csináltál magadból? Borzalmas a hajad, és zörögnek a csontjaid! Azért szerettem beléd, mert más voltál, mint a többiek!
– Négyéves volt a kicsi lányunk, és tíz esztendeje éltünk együtt 2005-ben, amikor egy rettenetes téli éjszakán megcsörrent a telefon. Frontális ütközés az autópályán. A kamion sofőrje megúszta, a férjem, aki egy reggeli tárgyalás miatt autózott a főváros felé, azonnal meghalt. Negyvenöt évesen! Ma sem emlékszem pontosan azokra a napokra. Állítólag az anyósommal együtt intéztem a temetést, és a sírnál összeestem… A legelső konkrét emlékem a halála után: egy pszichológusnő kedves arca. Mert kórházba kerültem, nem akartam élni. Ma már tudom, hogy nemcsak a halála miatt roppantam össze, hanem azért is, mert úgy éreztem, nem tettem őt boldoggá. Mert engem annyi őrültségre késztetett a féltékenység, hogy csak két évvel a halála után tudtam magamnak megbocsátani. Akkoriban sokat beszélgettem az anyósommal, aki annak ellenére, hogy eltemette a fiát, lányaként szeretett, és rengeteget segített a talpra állásban meg a pici lányom nevelésében. Neki tudtam bevallani azt, amit a pszichológus előtt elhallgattam: Én állandóan ellenőriztem a férjemet! Gyakran álmodtam arról, hogy más nőt ölel, kutattam a zsebeiben, éjszakánként megnéztem a mobiltelefonját, hogy tudjam, kivel beszélt napközben, elolvastam az e-mailjeit, és szüntelenül szorongtam, hogy szeret-e igazán. Nem adott okot az állandó gyanakvásra, mégis tele voltam bizonytalansággal.
Az anyósom szeretettel hallgatta végig a gyónásomat, majd megnyugtatott: „A fiam boldog volt veled! Tudta ő, hogy féltékeny vagy, és sajnált emiatt. Mert bizony, kislányom, te magadnak ártottál, hiszen a saját életedet mérgezted meg. Bár azt nem mondom, hogy ostoba voltál, hiszen a fiam nagy linkóci hírében állt, mielőtt téged megismert. Jöttek-mentek a szőkék, vörösek, szépek, csúnyák, nem válogatott. De te ennek gátját vetetted, mert téged szeretett!”
„Azért voltam ilyen őrült, mert úgy éreztem, kevés vagyok. Gábor a csodálatos kék szemével, a jó dumájával egy jelentéktelen lányt vett feleségül” – zokogtam az anyósomnak, majd összeborultunk, és együtt sírtunk. Sokáig. Ez volt a gyógyulásom első pillanata. Igen, a férjemet boldoggá tettem, hiszen kettesben sokat nevettünk, nagyokat kirándultunk, rengeteget utaztunk. Biztosan nem bánta meg, hogy engem választott.
Megbocsátok neked
Tavaly májusban épp összeköltözött a jelenlegi párjával, amikor váratlanul felhívta egy nő. – Öt év telt el Gábor halála óta, és sürgősen beszélnünk kell! Róla. Le akarom tenni egy súlyos terhemet – mondta. Egy óra múlva már szemben ültek egymással. Az elegáns Réka tíz évvel volt idősebb nála, ő mégis a „tapadó széplányok” csapatába sorolta. – A házasságotok tíz éve alatt öt alkalommal lefeküdtem a férjeddel – jelentette ki Réka elszántan. – Mindig akkor jött hozzám, ha valami baj érte. Amikor kirúgták a laptól, amikor új vállalkozásba kezdett, és az sehogy sem akart beindulni, amikor az anyja kórházba került… Ám ha szárnyalt, ha jól ment a vállalkozás, ha felhőtlenül boldog volt, rám se hederített, akkor csak rólad szólt az élete. Mi osztálytársak voltunk a középiskolában, nekem ő volt az első, de soha nem szeretett – folytatta. – Tudod, kit szeretett Gábor? Kizárólag téged. Azért volt velem néha, hogy nyugodtan, feszültség nélkül térhessen vissza hozzád, az imádott Hamupipőkéjéhez. Én most elmegyek az országból, összeköltözöm az ír pasimmal, és nem akarom magammal vinni a titkot. Jól tettem, hogy elmondtam?
– Dadogtam valami ostobaságot, közben „befelé” figyeltem – meséli elgondolkodva. – Nem éreztem haragot, nem estem kétségbe, könnyek sem borították el a szememet. Hogy lehet ez? No, ez volt a megvilágosodás pillanata. Ekkor jöttem rá, hogy micsoda barom voltam, amikor féltékenykedtem! Meg tudtam akadályozni, hogy „a feszültség oldására” összefeküdjön Rékával? Nem! Az én drága kék szemű férjem tényleg nem terhelt a gondjaival, mindig akkor mesélt a bajokról, amikor már úrrá lett felettük. Igen, ő végtelenül szeretett engem. „Megbocsátok neked” – suttogtam félhangosan, az ég felé, és biztos voltam abban, hogy Gábor hall engem.
– E váratlan sokk után nagyon furcsa hangulatban ballagtam hazafelé, majd útközben úgy éreztem, hogy azonnal fel kell hívnom az új páromat. „Néhány perc múlva otthon leszek, de én most akarom neked megígérni, hogy soha nem leszek féltékeny! – hadartam izgatottan. – Soha! Mert épp most tudtam meg, hogy a férjem megcsalt, mégis engem szeretett a világon legjobban.”
„Te most engem szeretsz a világon a legjobban – mondta a párom tétován. – Eszerint meg fogsz csalni?”
Ekkor már a lakásunk ajtajában álltam. Benyitottam, megláttam őt, amint gondterhelt arccal szorítja a füléhez a telefonját. Hozzárohantam, szorosan átöleltem és sírva kiáltottam: ahhoz újból kellene születnem, hogy csalni tudjak!
A cikk nyomtatásban a Nők Lapja e heti számában jelent meg.
A legfrissebb szám tartalmából:
- 3 Eszter – Szegedről, színpadról és a szerelemről
- Mi lesz veled, Harry Potter?
- Az arab világból jelentik
- Lepényvariációk
- A vas szerepe
- Anya, itt alhat a barátom?
Ha előfizetnél a lapra, itt és most megteheted!
