Aktuális

Egész héten tart a kánikula

Megdőlhet a héten a melegrekord, és a hőség tartósnak tűnik, legalábbis a meteorológusok szerint még nem látni a végét.

Egész héten tart a kánikulaA várható hőség miatt kilenc megyére narancssárga figyelmeztetést adott ki hétfőre az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ). A honlapjukon látható előrejelzés szerint Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Vas, Veszprém, Fejér, Zala, Somogy, Tolna és Baranya megyében a napi középhőmérséklet tartósan 25 Celsius-fok felett lehet.

Csonka Tamás, az OMSZ veszélyjelző munkatársa szerint tartós hőségre kell készülni. Hétfőn elsősorban a Dunántúlon haladhatja meg a napi középhőmérséklet a 25 fokot, keddre az ország nagyobb részére, tizennégy megyére és a fővárosra narancssárga figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat. Az északkeleti tájakon reggelenként hűvösebb lehet, de délutánra mindenütt meleg idő, 31–36 fok várható – mondta a szakember.

Szerdán, csütörtökön és pénteken még melegebb lesz, eső nem várható. A nappali maximumok kezdetben több helyen 35, a hét második felében 37-38 fok körül alakulhatnak, és éjszaka sem fog jelentősen felfrissülni a levegő.

A meteorológus elmondta: a hétvége időjárása még bizonytalan. Valószínűleg enyhül az idő a térségben, de a jelenlegi előrejelzések szerint szombaton még kánikula lesz.

Legutóbb július közepén volt hasonló hőséghullám, az idei legmagasabb hőmérsékletet, a 39,1 Celsius-fokot is ekkor mérték. Van rá rá esély, hogy ezen a héten ismét megdőlnek a napi melegrekordok, és egyelőre nem látható, hogy meddig tart a hőséghullám.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top