Aktuális

El akarta adni a fiát a drogfüggő anya

El akarta adni 5 éves fiát egy amerikai nő. Drogokra kellett volna neki a gyermekért kapott összeg.
A kép illusztráció
A kép illusztráció

A 28 éves Jessica Marie Beers néhány éve egy templomban ismerkedett meg a Gardner házaspárral, akik megsajnálták az egyedülálló anyukát és rendszeresen kisegítették, amikor az ételre és „egyéb hétköznapi szükségleteire” kért tőlük kisebb-nagyobb összegeket. Nem tudták, hogy a nő súlyos drogfüggő, és kábítószerre költi a pénzt.

A házaspár szívesen vigyázott Beers 5 éves fiára is, s ez adhatta az ötletet a nőnek, hogy üzletet ajánljon nekik: „mindössze” 2000 dollárért, azaz nagyjából 378 000 forintért eladta volna nekik a gyermeket. Gardnerék látszólag úgy tettek, mintha ráállnának az alkura, és meg is beszélték Beersszel, hogy hol és mikor adja majd át a fiút. A férj ezek után értesítette az illetékes hatóságokat, akik az üzlet nyélbe ütésének helyszínén letartóztatták az anyát, akit már drogügyei miatt is keresett a rendőrség.

A kisfiúról viszont csak annyit lehet tudni, hogy védőőrizetbe került.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése