Hazaértem, a fiam és a férjem a tévé előtt. A fiam odamorgott valamit, amit köszönésnek is lehet venni, de a fejét már nem fordította felém, nézte tovább a vízilabdát. A férjem szokás szerint nem látott, nem hallott, mert ugye ha meccs van… A lányom ki sem jött, pedig hallotta a kulcscsörgést. Épp csak kezet mostam, aztán be a konyhába, kipakoltam a szatyorból, és elkezdtem sütni a húst. Megettük a vacsorát, persze akkor is a vízilabdáról volt szó, egyikük sem mondta, hogy köszönjük, jó volt, vagy bármit. Nekiállhattam mosogatni, mert persze mindenki eliszkolt…!
Amikor ennek az asszonynak a panaszát hallottam, már túl voltam a beszélgetésen dr. Palotai Gabriellával, aki az asszertivitás szakértőjeként a családi kapcsolatok javításához, a konfliktusok kezeléséhez adott tanácsokat. Ám miután „ki lettem okosítva”, ráláttam a pontokra, ahol változtatni lehet, és a módszerről is voltak elképzeléseim.
Ez most jó vagy rossz?
De mielőtt ennek a történetnek és a benne rejlő konfliktusoknak az elemzésébe kezdenénk, tisztázzuk, mi az asszertivitás, az asszertív viselkedés lényege: a magabiztosság, határozottság, önérvényesítés.
Itt újra meg kell állnunk, mert a magyarok többségében ezek a szavak egyáltalán nem keltenek pozitív érzéseket. És ez baj. Hiszen a magabiztosság nem jelent gőgöt, a határozottság erőszakot, és az önérvényesítés sem rejti magában a másokon való átgázolás tényét. Ám a mi kultúránk, vagy inkább történelmi-társadalmi hagyományaink elsősorban a passzív vagy – másik végletként – az agresszív magatartás kialakulásának kedveztek.
– Az asszertív viselkedés lényege, hogy fel merem vállalni a szükségleteimet, képes vagyok azokat megfelelően kifejezni, és arra is, hogy mások hasonló igényeit meghallgassam, figyelembe vegyem. Ez egy eszköz, amelynek birtokában az ember jobban érzi magát, hatékonyabb és képes hatni vele másokra, vagyis változásokat elindítani – foglalja össze a pszichiáter. – A családban is eltérnek néha az igények, ezzel nincs semmi baj, ha ezt meg merjük fogalmazni, és képesek vagyunk kompromisszumokra. De ehhez nem gondolatolvasással, duzzogással, hanem nyíltan kell eljutni, elkerülve a tévképzeteket.
Konfliktushelyzetben érdemes két dolgot alaposan tisztázni
 |
| Dr. Palotai Gabriella |
Az egyik, hogy mi az én bajom, a másik, hogy mit várok a másiktól, ajánlja a szakértő. Az előbbit minél konkrétabban kell meghatározni, vagyis – visszatérve a kiinduló történetre – nem úgy, hogy az a bajom, hogy „Már megint kutyába sem vesztek, csak a sport érdekel benneteket, én csak rabszolgának vagyok jó…”, hanem így: „Az a bajom, hogy amikor hazaérek, nem köszöntök nekem. És az is, hogy aránytalanul sok házimunkát végzek hozzátok képest.”
Jöhet az érzések, elvárások, kérések megfogalmazása
Az asszertív viselkedés kódexe szerint például az anya, ahelyett hogy sértődötten hallgatná fia és férje eszmecseréjét a vízilabda-válogatott játékáról (bár ennél jobb téma kevés van… – a szerző.), nyugodtan és higgadtan felvethetné a vacsoraasztalnál: Olyan rosszul érzem magam, amikor hazajőve senki sem köszön rám. Kérlek, bármennyire is izgalmas a meccs, olyankor azt a percet szánjátok rám, egész más kedvvel kezdenék bele a tennivalóimba.
És: Néha olyan fáradt vagyok este, szükségem lenne segítségre. Szeretném, ha mindenki vállalna egy esti mosogatást. Beszéljük meg! A lényeg, hogy a közlés mindig én-üzenet legyen, vagyis ne a másik minősítéséből álljon, ne az ő figyelmetlensége, lustasága kerüljön terítékre. Az első eredmény, hogy az asszertívan viselkedő jobban érzi magát, hiszen nem maradt benne a helyzet feszültsége. Ez önmagában is hat a többiekre, esély, hogy ők is változtassanak.
– Sokan mondják, „de miért nekem kell megváltoznom?!”. Erre mindig azt mondom, az változtasson, akinek egy adott helyzetben problémája van – tanácsolja szakértőnk. – Ha ő érzi rosszul magát, neki kell lépnie. Szülőknek el szoktam mondani még valamit: tisztázzuk, hogy mi a célunk! Az, hogy a kamasz gyerekünk jókedvűen tegyen rendet a szobájában, vagy csak az, hogy tegyen rendet? Előbbit kicsit irreálisnak tartom… De ha az utóbbit választjuk, akkor fogadjuk el, hogy joga van a benne keletkező érzésekhez. Igen, a gyerekünk néha haragszik ránk, ez természetes. Arra kell törekednünk, hogy ezt az érzését is megfelelő formában fejezze ki, tisztelettel, erre kell őt megtanítani.
Évtizedes technikákat, belénk nevelt magatartást, a személyiségünket alakítani nem tűnik könnyűnek.
– Nem is az! – szögezi le Palotai Gabriella. – Az első lépés, hogy egyáltalán legyen tudomásom erről a technikáról, a következő, hogy ismerjem fel az erősségeimet és a gyengéimet, majd csak ezután leszek képes egy-egy helyzetet felismerni, elemezni. És még ennél is később jön el, hogy tudatosan, felkészülve leszek képes egy helyzetben viselkedni. Ott és akkor érdemes kezdeni, ahol nincs nagy tét. Az utcán például, vagy a boltban. A magasugró-technikát is hatvan centin gyakorolja be az ember, úgy fut neki a százhúsz centinek. A sikerek majd erősítenek, önbizalmat adnak. Például hogy végre sikerült nemet mondanom valamire. Vagy képes voltam kérni. Mindenkinek más esik nehezére, de ez a kettő igen gyakori probléma. Az asszertivitás nem csodaszer, csupán lehetőség. Arra, hogy megtartsuk és ápoljuk a kapcsolatainkat. Ha folyamatosan figyelünk magunkra, magunkba, eljön az a pont, hogy a nagy érzelmeket megmozgató helyzeteken kívül könnyedén alkalmazzuk ezt a technikát, ugyanis a sajátunkká válik.
Melyik típusba tartozom?
Passzív: Folyamatosan alárendelődik, mások igényeit tartósan a magáé fölé helyezi, ám ettől rosszul érzi magát. Úgy érzi, kihasználják, sok benne a sérelem, a harag, a szorongás.
Asszertív: Magabiztos, önérvényesítő, akinek vannak gyenge pontjai, gyenge napjai, és ezeket felvállalja.
Agresszív: Mások igényeit, nézeteit, véleményét nem veszi figyelembe, a sajátját pedig nem a megfelelő formában fejezi ki. Félelemkeltéssel, fenyegetéssel akar hatni másokra.
Köszönje meg, kérjen, dicsérjen
• Köszönjünk meg mindent, amit csak lehet, próbáljunk tudatosan figyelni erre!
• Legyenek kéréseink a családtagokhoz: „Kérlek, hallgasd meg, mi történt ma velem”, vagy: „Ha ízlett a sütemény, olyan jólesne, ha megdicsérnéd…”
• Dicsérjünk! Mind a dicséretek adásával, mind elfogadásukkal rosszul állunk, pedig amit az ember megerősít a másikban, azt a másik gyakrabban teszi majd. Természetesen csak hiteleset mondjunk, de az lehet apróság is.
Szakértő: Dr. Palotai Gabriella pszichiáter
A cikk nyomtatásban a Nők Lapja e heti számában jelent meg.
A legfrissebb szám tartalmából:
- Szőke Zoltán: „Család nélkül képtelen lennék élni”
- Brüsszelben találtuk meg a boldogságot
- Az én kertem a legszebb!
- Tanácsok párkapcsolati konfliktuskezeléshez
- Tamással sülve-főve
- Gwyneth Paltrow
Ha előfizetnél a lapra, itt és most megteheted!
