„Immár 32 éve vagyok óvó néni, jelenleg az általam megálmodott családi napközit vezetem. Több mint két évtizedig álmodoztam arról, mit és hogyan is tennék az én óvodámban, milyen lenne, ha végig tudnék játszani egy játékot, s bizony sohase mondanám, hogy siessünk. Mindez mára már valóság. Mint egy sokgyerekes anya szervezem a mindennapi életünket. Magam főzök, mert vallom, nincs annál jobb, mint mikor kimegyünk a kertbe kincset ásni, találunk is krumplit, megmossuk, megfőzöm, majd ebéd közben megbeszéljük, ki mit dolgozott vele. Kötözünk paradicsomot, szedünk varázsfüveket (fűszernövények), s ha éppen valaki valamit nem szeret, hát nyugodtan a tányérján hagyhatja. Majd megeszi legközelebb – gondolom én. (…)
Sokan nem hiszik el, de nálunk nincs büntetés, mert egyrészt nincs rá szükség, másrészt ereje van a mintának. Személyes ismerőseink a környék lakosai, dolgozói, a postás Józsi, a kutyás néni Marika, a hátsó, nekünk szörpöt készítő szomszéd pedig Pali bácsi. A kukásokkal kifejezetten jó viszonyt ápolnak a gyerekek. Ebéd után nálunk a felnőtt is pihen. A gyerekek ágya között van egy matrac, az aznap mesélő felnőtt helye. Mesélünk. Először a nagyobbacskák mondanak el egy mesét, aztán mi, felnőttek mesélünk egyet vagy többet. A kisebbek már az elején elalszanak, de nem akárhogyan: barátjuk mellett, azok kezét fogva. A nagyok látják tőlünk, úgy cselekszenek, mint az igazi családban a nagytestvér: takargatnak, kezet fognak, csendben vannak. Aztán ha tudnak, elalusznak ők is, ha nem, akkor eloldalognak csendesen egy leválasztott térbe, ahol játszhatnak. Még soha nem volt példa arra, hogy zajjal felébresztettek volna valakit. A képet kissé hosszan festettem, idilli is, mégsem vagyok teljesen elégedett. Mert a szülőt nehezen tudom meggyőzni arról, hogy nem kell mindennap leültetni rajzoltatni a gyereket, mert »így szoktuk«. Feladatlapot sem kell töltögetni, mert »már itt az ideje«. Egyébként szerintem óvodában nincs is helye. Tudunk mi rajzolni! Festeni is, és nemcsak papírra: homokba, vízbe, általunk készített újrapapírra például, és nemcsak kézzel, de lábbal is. Matematikafoglalkozás néven sem léptetünk műanyag kacsákat, mi kukoricát ültetünk; 3 sort, mindegyik kapavágásba 2 magot számol a kisgyerek a tenyeréből. Ha kenyeret sütünk, bizony mérni kell: marékkal, csipettel. Ha barkácsolunk, van ujjnyi és arasz. A kazánházba öllel hordjuk a fát. Látja a szülő, hogy hová jut el a gyermek, sőt azt is gyakran tapasztalják a visszalátogatóktól, hogy nehézség nélkül veszik az iskolába kerülés akadályát, mégis érzem: szoronganak, hogy elég-e az, amit nálam kapnak? Kell-e nekem újra és naponta meggyőznöm a szülőket, vagy várjak türelemmel. Lesz-e gyermek a családi napközimben, amiből megélni is szeretnék, ha nem a divatot, hanem a gyermek szükségleteit követem?”
Reméljük: lesz! Kevés, amit mondhatok, kevés a hozzáfűzni való.
Csak egy fohász: Ó, ha így lehetne – mindenütt!
Annyit azért elmondanék példaként, hogy amikor a 70-es évek elején Nyugat-Németországban bevezették az iskolaérettségi vizsgálatot, megkérdezték a Waldorf-óvodákat: vállalják-e, hogy felkészítik a gyereket az iskolára, hogy a vizsgálaton ne legyenek hátrányban. A válasz az volt: vállalják. És nem csináltak semmi mást, mint amit addig; ott sem volt foglalkozás.
És csodák csodája, a gyerekek mégis tudtak számolni, sokat játszottak boltost, adtak, vettek, fizettek babbal, gesztenyével, lerajzolták egymást a földre terített csomagolópapírra és lemérték, szóval játszottak, ahogy addig is. A magyar óvodai nevelés alapprogramja szerint sem kell kötelező foglalkozásokat tartani az óvodában, mert ami az óvodás számára fontos, legfejlesztőbb tevékenység, az a szabad játék. (De ehhez persze kell az óvónő figyelő, teljes éberségű jelenléte is!) A gyerek megérik az iskolára, ha környezete kedvező, „mint alma a fán”. „Iskola-előkészítésre” nincs szükség! A szülők sajnos félre vannak vezetve. Nem attól lesz akár sikeres topmenedzser a gyerekükből, ha topmenedzserképzést kapott már az óvodában! Hanem akkor, ha teljes értékű óvodáséletet élhetett sok szabad játékkal, mindennapos mesével, sokféle utánozható tevékenységgel, nagy érzelmi biztonságban és derűs légkörben.
A cikk nyomtatásban a Nők Lapja e heti számában jelent meg.
A legfrissebb szám tartalmából:
- Nagy gyakorlatom van a túlélésben és az újrakezdésben
- Előzze meg a kimerülést!
- Az Esterházyak asztala
- Dr. Vekerdy Tamás válaszol
- Követhetem a holland nők példáját?
- Mi vezethetett a brit zavargásokhoz?
- Hogy kevesebb legyen a kommunikációs zavar…
Ha előfizetnél a lapra, itt és most megteheted!
