Aktuális

Felkapaszkodott celebek

"Ők aztán jól felkapaszkodtak az uborkafára!" – gondoljuk sokszor az öntelt, beképzelt emberekről, akik hosszú évek szívós munkájával – lehetőleg mások szívós munkájával – érik el sikereiket. S ha már feljutottak a magasba, mélyen lesajnálnak másokat. Nos, ilyen esetekre a sztárvilágból is bőven tudunk példát.

Felkapaszkodott celebek Victoria Beckham „Én vagyok a divat!”

„Jobban tudom, mi a trendi, mint a legtöbb stylist, ezért nincs szükségem segítségre” – Victoria Beckham először a Spice Girls tagjaként, majd a férje oldalán került a bulvárhírekbe, majd felfedezte magának a divatot. Victoria manapság gyakran tesz olyan kijelentéseket, hogy ő a divat. Valamint, hogy már szívesebben gondol magára divattervezőként, mint énekesnőként. Ami pedig még elképesztőbb, hogy szívesen kritizálja mások öltözködését. Különösen szívesen szól be az emberek testalkatára, ha egy kicsit is több a felesleg rajtuk, mint rajta. Ez pedig a fotóit elnézve gyakorlatilag mindenkire igaz. A kérdés már csak az, hogy vajon Victoria tarthatná-e magát divattervezőnek akkor is, ha történetesen nem lenne a férje a leghíresebb focisták egyike?

Felkapaszkodott celebek Paris Hilton „Tudom, milyen a vidéki élet, egyszer forgattam ott”

„Nem tudom, hogy lehet faluban élni. Ott büdös van, trágyalé folyik az utcán, és bármikor rád támadhat egy állat!” – véli a világ leghíresebb örökösnője. „Az egyik műsoromat egy elmaradott tanyán forgattuk. Ez a műsor tett sztárrá” – összegzi Paris, aki úgy gondolja, hogy ő a tehetségének köszönhet mindent. „Egyszerűen mindenben jó vagyok, amit csinálok.” S hogy mi miért tartjuk mindezt felkapaszkodottságnak? Nos, a leginkább azért, mert Paris Hilton, ha nem lenne Hilton örökösnő, senkit sem érdekelne. Így viszont őt nem érdekli senki. És ennek bizony a nyilatkozataiban – ha burkoltan is – de hangot ad.
A mosoly mögött nála gyakran kiderül a teljes érdektelenség. Amikor megjelent a lemeze, állítólag kikötötte, hogy nem faggathatják túl szép tévériporternők, és senkivel sem készülhet közös felvétel róla. Mindezt azért, nehogy valaki mellett elhalványuljon a szépsége.   

Felkapaszkodott celebek Britney Spears „ Én jobban tudom, mit kell tennem, mint mások”

„El akarom felejteni, hogy honnan jöttem” – vallotta meg egy interjúban a pophercegnő, aki nem sokkal később azt is elárulta egy újságírónak: „Fontos, hogy én tartsam kezemben az életemet, mert mások nem olyan jók, mint én.” Ilyenkor persze sohasem tudhatjuk, mennyi a valóság egy-egy ilyen rosszul sikerült interjúmondatból, de annyi bizonyos, Britney – bár sohasem vallaná be – a profi marketinggépezet és a jól fizetett szakmai stáb nélkül talán nem lenne több,  mint egy jó hangú bárénekesnő Louisianában. Igaz, ami igaz, talán akkor boldogabb élete is lenne. Az énekesnő nemcsak okosabbnak képzeli magát másoknál, de arról is meg van győződve, hogy ő különleges: „Senki nem tud úgy énekelni, mint én. Egyedi vagyok, és pótolhatatlan.”

Felkapaszkodott celebek Ivanka Trump „A legfiatalabb és leggazdagabb üzletasszony vagyok”

Donald Trump lánya a lehető legnagyobb természetességgel titulálja magát üzletasszonynak, aki remek ötleteivel fialtat dollármilliárdokat. Nos, anélkül hogy vitatnánk Ivanka üzleti képességeit, meg kell jegyezni, hogy szülei, Donald Trump és Ivana Trump nem kevés pénzzel és jóval több ismerős mozgósításával alapozták meg lányuk karrierjét. Ivanka mostanában a dolgozó anyák nehéz életét éli: „Én sem engedhetem meg magamnak, hogy a másfél hónapos lányom mellett maradjak. Be kell járnom a munkahelyemre. Tudom, mit éreznek a dolgozó anyák, és állíthatom, gyakran túlzásba esnek, amikor azt mondják, nehéz összeegyeztetni az anyaságot a karrierrel” – újságolta az örökösnő, aki annál a vállalatnál dolgozik igazgatóként, amelyet egyszer majd megörököl. Azt persze nem tudhatjuk, hogy ez mennyi munkát ró rá.

 

 

A cikk nyomtatásban a Nők Lapja e heti számában jelent meg. 

Felkapaszkodott celebek A legfrissebb szám tartalmából: 

  • Ernyey Béla és Balaton Dóra
  • Kerülöm, amibe kerül
  • Tamással sülve-főve  
  • Dr. Vekerdy Tamás válaszol
  • Felkapaszkodott celebek
  • Tényleg csodaszer a szérum?

Ha előfizetnél a lapra, itt és most megteheted!

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top