Tudjuk, hogy minél hosszabb idő telik el munkahely nélkül, annál nehezebb visszatérni a mindennapi munka világába. A munkaadóknak is lehetnek fenntartásaik, tartanak attól, hogy a pályázó elszokott a napi munkába járás és feladatteljesítés rutinjától, nem tudják, mi az igazság, miért maradt ki az az egy év.
Az egzotikus utazást azért ne írd bele a CV-be! |
Edittől a válság első hullámánál megvált a cége. Nem esett kétségbe, mert voltak tartalékaik, ráadásul a kisfia akkor kezdte az iskolát, és a házuk átalakításánál is jól jött, hogy kezébe vette az irányítást. Idős szüleivel is többet tudott törődni. Volt feladata bőven; hónapok teltek el, mire feleszmélt, hogy az idő rohan, és még nem is keresett állást. Ismerőseitől hallotta, hogy milyen nehéz elhelyezkedni, így azzal nyugtatta magát, legfeljebb összébb húzzák magukat, és majd akkor megy vissza dolgozni, ha könnyebb lesz állást találni, és ha már kevesebb lesz a feladata, hiszen a ház átalakításának is mindjárt vége. Teltek-múltak a hónapok, és Edit már több mint egy éve nem dolgozott, amikor nekiállt önéletrajzot írni. Elgondolkodott, hogy a kimaradt egy évet hogyan tüntesse fel? Írja azt, hogy munkanélküli? Vagy ne írjon semmit? És ha rákérdeznek, akkor mit mondjon?
A munkában tartott szünet bekövetkezhet „külső körülmény” hatására, lehet, hogy valaki elveszíti a munkáját, lehet, hogy kisgyerekkel van otthon, lehet, hogy beteg hozzátartozóját ápolja. Lehet a szünet önkéntes is, tehát dönthet úgy a munkavállaló, hogy néhány hónapra kiszakad a munka világából és utazik, nyelvet tanul, feltöltődik. Nem ismeretlen ez a jelenség már itthon sem. Jó néhány – főleg angolszász- országban ismert az. ún „sabbatical” fogalma, amikor 7–10 ledolgozott év után a munkavállaló 2–6 hónap extra fizetett szabadságot kap, melyet pihenésre, saját maga fejlesztésére, továbbképzésre használhat fel.
Mit írjak az önéletrajzba?
Ha valaki a munkahelyei között 2-3 hónapot nem dolgozott, azt külön nem kell megemlítenie az önéletrajzban. Általában 3 hónap szünet két munkahely között még belefér. Ha hosszabb idő telt el, akkor megoldás lehet, hogy a munkahelyek mellett csak az évszámot tünteted fel, a hónapokat nem: tehát Minta Kft. 2006–2008, Példa Kft. 2009–2011, és nem Minta Kft. 2006. január – 2008. február, Példa Kft. 2009. január – 2011. március.
Így lehet hónapokat is nyerni, és nem annyira szembeötlő, hogy nem dolgoztál. A dátumokat ilyen esetben ne vastagítsd meg, és ne írj más betűtípussal, mérettel, mint a szöveg többi részét. Tehát semmiképpen ne hívd fel rájuk a figyelmet. Ugyanakkor egy gyakorlott interjúztató ráérezhet, hogy valami titok lappang, és rákérdezhet a hónapokra is.
Ha állást keresel, kattints ide! |
Megteheted azt is, hogy a kronologikus önéletrajz helyett funkcionális önéletrajzot írsz, tehát a feladataid és tapasztalataid szerint csoportosítod a szakmai múltad, így az évszámok még kevésbé lesznek feltűnőek. Aki hosszabb időt töltött távol a munkától, annak ezt az időt érdemes valahogyan megemlítenie, hiszen 1-2 évet nehéz hozzácsapni az előző munkaviszonyhoz. Minél régebben történt az eset, annál kevésbé érdemes külön energiát szentelni rá. Ha 10 éves szakmai múltja van valakinek, és 4 évvel ezelőtt fél évet kihagyott, az éppen hogy említésre méltó. Tehát ha nyelvet tanultál vagy utaztál, kisbabával voltál otthon, akkor azt egy egymondatos bekezdésben említsd meg!
Ha a kihagyás közelebb van a jelenhez, sőt éppen most nem dolgozol és szeretnél újból munkát vállalni, akkor a kísérőlevélben is írhatsz erről egy-két mondatot, megindokolhatod a jelenlegi helyzetet.
Összességében az önéletrajzban maximum említeni érdemes a kihagyott időszakot. A cél, hogy eljuss egy interjúra, és ott, ha fontosnak ítélik – bővebben is kifejtheted, hogy miért nem volt munkahelyed hosszabb ideig.