Aktuális

Nagyon furcsa párok

Kivételes színpadi eseménynek ígérkezik a Madách Színház első őszi bemutatója. Szirtes Tamás direktor Neil Simon legendás vígjátékát, a Furcsa párt tűzte műsorra. Az októberi 15-ei premieren Gálvölgyi János alakítja a szivarozó, bohém, örök agglegény Oscar Madisont. Felix Unger, a házassága romjain búsongó, pedáns hipochonder bőrébe pedig Szervét Tibor bújik.

A két kiváló művész, akiket most először láthatunk együtt a színpadon, Márton András rendezésében, hatalmas bravúrra készül – a bemutató után két héttel felcserélik a szerepeket. Arról beszélgetnek, hogy ez mit is jelent.

Szervét Tibor – Egy rádióbeszélgetésben hallottam, amikor azt mondtad: Neil Simon korunk Csehovja. Közhely, de mégsem árt hangsúlyozni – Csehov vígjátékokat, szatírákat írt. A Furcsa pár, amit könnyű vígjátéknak tartunk, lehetne tragédia is, hiszen két emberről szól, akik megpróbálnak egymás felé közeledni, de nem sikerül nekik. 

Gálvölgyi János – Neil Simon kiváló, az idők folyamán klasszikussá érett szerző. Ezt a darabját 1965-ben mutatták be a Broadway-n, nálunk három évvel később, azóta töretlen sikerrel játsszák az egész világon. Mi a titka? Az, hogy ez a darab nem szól semmiről, csak rólunk.  
A szereposztás Szirtes Tamás fejéből pattant ki, ha jól tudom a Hogy volt? című televíziós műsorban. Az a rész az ő munkásságáról szólt, mi ketten a vendégei voltunk.  Az ötletet hallatán nagyon örültem, hiszen már akkor felfigyeltem Tiborra, amikor először láttam a Cyranóban.

Szervét – Én először szintén azt mondtam Tamásnak, hogy örülök, nagyon, de hozzátettem, hogy János, aki hatalmas tudora ennek a műfajnak, egyszerűen meg fog enni késsel-villával. Erre azt válaszolta: Gálvölgyi bír téged!

Gálvölgyi – Ugye!

Gálvölgyi János és Szervét Tibor
Gálvölgyi János és Szervét Tibor

Szervét – Bennem is volt egy olyanféle ösztönös rokonszenv, ami azt ígérte, jól tudunk majd együtt dolgozni. Ezt a munkát nem lehet rivalizálva csinálni. Nagyon fontos, hogy az ember tudjon beszélgetni a partnerével a próbákon. Tudnom kell, hogy neki jó-e, ha én ezt így vagy úgy mondom, csinálom. Kicsit olyan, mint a szex – mondanám, ha a mi esetünkben nem lenne bizarr a hasonlat.

Gálvölgyi – Én a színházban mindig érzem a szexet.

Szervét – Mondjuk inkább úgy, hogy játékörömöt kell szerezni a másiknak. Az egyik csak akkor élvezheti a saját szerepét, ha a másik is örömöt talál benne.

Szerepcsere

Szervét –  Nemrég hallottam, hogy már többször is felvetődött, hogy a két főszerepet játsszák el felcserélve is, de eddig senki sem merte megpróbálni.

Gálvölgyi – Nem csoda, ez teljes tudathasadásos állapot. Az se könnyű folyamat, míg az ember a saját szerepével vajúdik, de itt ikerszülésről van szó. Az első próbán azon kaptam magam, hogy vizslatom Tibit, vajon én mit csinálok majd a helyében. Ez nem működött – ragaszkodnom kell ahhoz, hogy semmi közöm Félixhez, én Oscar vagyok. Meg is beszéltük, hogy mielőtt kényszerzubbonyba kerülnénk, először mindenki a saját figuráját építi föl, és csak utána látunk neki a másiknak.

Szervét – Bőven elég feladat felépíteni egy karaktert úgy, hogy az jó legyen; hiteles, tempós, vicces. Én, mint Félix, hasonló küszködéseken vagyok túl, aztán amikor cserélünk, az egészet át kell tolnunk a másik elé, mint egy kupac zsetont. Tessék, válogass, használd, amire szükséged van. Ráadásul nekünk nincs közös színészi múltunk, most találkozunk először a színpadon. Fölcsapott sisakrostéllyal veselkedünk neki a munkának, egyéni kockázat nincs, csak közösen nyerhetünk, vagy veszíthetünk.

Gálvölgyi – Ez olyan, mint egy légtornászszám: óriási bizalomra van szükség egymás iránt, másképp lehetetlen lenne. Tapasztalatból tudom, akár megharagszik érte valaki, akár nem, nagyon nem mindegy, ki a partnered. Tudnom kell, hogy Szervétben feltétlenül megbízhatok. Erről szól amúgy a darab is – két ember rettenetesen egymásra van utalva. Ez az, amiről már beszéltem: a Furcsa pár az életünkről szól.

A legendás páros: Jack Lemmon és Walter Matthau

Jack Lemmon és Walter Matthau
Jack Lemmon és Walter Matthau

A Furcsa pár 1965-ös Broadway bemutatója után  három évvel  formálták meg a mozivásznon a filmtörténelem legtökéletesebb furcsa párját. Az író, Neil Simon – nem kis részben a két zseniális komédiás tökéletes alakításának köszönhetően – 1969-ben szerzői Oscar-díjat kapott a filmért.

A hazai ősbemutató:
Bárdy György és Tomanek Nándor alakították először Magyarországon a két zsémbes agglegényt. Várkonyi Zoltán a hollywoodi feldolgozással egy időben mutatta be a darabot a Vígszínházban. Gálvölgyi János akkor még csak nézőként volt jelen.

Bárdy György és Tomanek Nándor
Bárdy György és Tomanek Nándor

Örök emlék:
Andorai Péter és Bubik István a Pécsi Nemzeti Színházban komédiáztak együtt a darabban. Az 1994-es előadást azóta is emlegetik azok a szerencsés nézők, akik együtt láthatták a két, fénykorát élő művészt.

Andorai Péter és Bubik István
Andorai Péter és Bubik István


Női Furcsa pár:

Borbás Gabi és Nyertes Zsuzsa is játszották a darab női változatát, amit a szerző húsz évvel az eredeti verzió után készített el.

Borbás Gabi és Nyertes Zsuzsa
Borbás Gabi és Nyertes Zsuzsa

 

A cikk nyomtatásban a Nők Lapja e heti számában jelent meg. 

Nagyon furcsa párokA legfrissebb szám tartalmából: 

  • „Nemcsak a királyfik állnak ki próbákat, de a királylányok is”
  • Nagyon furcsa párok
  • Tamással sülve-főve  
  • Dr. Vekerdy Tamás válaszol
  • Néhány korty jó a szívnek
  • Miért szorong az iskolás?
  • Hogyan mentsük át a szabadságból nyert energiákat?

Ha előfizetnél a lapra, itt és most megteheted!

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top