Magyar nők 5 kontinensen

Néha eszünkbe jut: istenem, de itt hagynám ezt az egészet! De vajon máshol jobb? Távoli országokban élő
magyar nők elmondják.

„Társadalombiztosítás nem létezik”
Ivony Zsófia, 30 éves angoltanár
Fokváros, Dél-Afrika

Nőnek lenni
Hét éve élek itt, a nő szerepe, mint nálunk minden, ahhoz a nációhoz kapcsolódik, amihez tartozol. Dél-Afrikát a „Szivárvány Országának” hívják, ami annyit tesz, hogy különböző kultúrák, vallások, és „színek” élnek egymás mellett. A nők szerepe ehhez mérten más és más. Fekete nőnek lenni sajnos egyenlő a gyereknevelő szereppel és az iskolázatlansággal. Az úgynevezett „színesek” helyzete már egy fokkal jobb. Ők vagy muzulmánok, amivel a női nem tisztelete együtt jár, vagy pedig az úgynevezett khoi-san őslakók leszármazottai, akik a fehér elnyomás ideje alatt „keveredtek” fehérekkel vagy feketékkel. Fehér nőnek lenni egyfelől könnyebb, mert mi tudásunknál fogva emancipáltabbakká válhatunk, ugyanakkor nehezebb is, hiszen az állam törvényekkel próbálja szabályozni a lehetőségeinket. Például ahhoz, hogy egy fekete nő bejusson Dél-Afrika legnevesebb egyetemére (UCT), mindössze egy kiváló érettségi tantárgyra van szüksége, míg egy fehér nőnek négyre.

A férfiak szemében
A férfi-női kapcsolatokban, úgy vélem, Dél-Afrika eléggé konzervatív. A tradicionális férfi-női szerepek élnek tovább, vagyis a férfi a kenyérkereső, a nő pedig viszi a háztartást és neveli a gyerekeket. Ez a fehérekre (afrikaansok, akik holland leszármazottak, illetve angolok) is igaz, azzal a különbséggel, hogy az átlagos fehér nőnek általában van házvezetőnője, így a háztartással nem kell törődnie. A tradicionális felállás persze kihat a férfi-női viszonyokra is, például a férfiak nagy része elvárja, hogy kiszolgálják, a nők pedig előbb megnézik a férfiak bankszámláját, mielőtt randiznának velük.

Segítségek
A tehetősebb fehér családoknál egyáltalán nem ritka a három, esetleg négy gyerek. Ebben az esetben az anyukák többnyire „főállású anyák”, ahol az édesapa keresetéből él meg a család. Az állam azonban semmilyen juttatást nem biztosít, főleg fehéreknek. Mivel egyáltalán nincs szociális háló, minden ellátásért fizetni kell. Társadalombiztosítás nem létezik, csak magánbiztosítások, illetve közkórházak, ahova ingyen vagy egy jelképes összegért lehet bejutni. Ezeknek a minőségét el lehet képzelni… Anyasági támogatás sincs, a munkáltató döntheti el, hogy mennyi pénzt fizet az államilag meghatározott négy hónapos (!) szülési szabadság idejére. Ha nincs munkád, nincs támogatás sem.

„A gyereknevelés inkább a nő feladata”
Barna-Sinka Janka, 26 éves jógatanár
Kiotó, Japán

Nőnek lenni
Kiotóban lakom egy olyan kerületben, ami leginkább egy vidéki kis közösséghez hasonlít, inkább idősebbek élnek itt. Ezért a nőiség helyett inkább az emberi és a személyes kapcsolatok fontosak, a nőiségemmel kapcsolatban nem nagyon éreztem visszajelzéseket azonkívül, hogy „milyen szép vagy”, de ez egy általános kedves megjegyzés itt Japánban. Két japán fiatallal lakunk együtt a férjemmel, és nekik nem jelent problémát előttem zuhanyozni; a nemiség nem tabutéma itt. Persze ez biztos emberfüggő is. Ám ha meg is néznek egy fehér nőt, azt nagyon konszolidáltan teszik. Másrészről mindenkinek van egy saját szférája, amit tiszteletben tartanak, tehát nincs ölelkezés, sem puszilkodás.

A férfiak szemében
Magyarországhoz hasonlítva a párkapcsolatok nyilvános kifejezésmódja jóval konszolidáltabb. Ez már az öltözködésben is megnyilvánul: nyáron a nagy melegben is rengeteg harisnyás lányt látni, mert a lábak megmutatása nem illendő Japánban. Persze vannak kivételek, a modern kori hullámok ide is elértek, és megtörték a hagyományos elveket. A gyereknevelés egy hagyományos japán családban inkább a nő feladata, mivel a férjek általában reggeltől késő estig dolgoznak (este fél tízkor tömve van a vonat fehér inges férfiakkal, akik valószínűleg minden nap ilyentájt hagyják el az irodát). Ez sajnos sok esetben ahhoz vezet, hogy az életük végiggürizése után, amikor nyugdíjba vonulnak, már nehéz újra kapcsolatot teremteni a feleségeikkel és a gyerekekkel, ezért a válások száma a hatvanévesek körében jelentősen megugrott (amihez az is hozzájárult, hogy a nyugdíjuk fele a válás után a feleségüket illeti, tehát a nők anyagilag függetlenedni tudnak férjüktől).
 
Segítségek
Állapotos vagyok és ehhez mindenfajta segítséget megkapunk a születés és az az utáni időkre is. Ez azt jelenti, hogy a kórházi látogatások támogatottak, a szülést pedig teljes mértékben finanszírozza az állam, persze abban az esetben, ha az embernek van biztosítása. Japánban „babaközpontok” vannak, teljes az együttműködés az orvosok és a várandós nők között. Ez személyes tapasztalatom is, mert mi is az otthon szülést választottuk, és volt alkalmam tapasztalni, milyen lényegesnek tartják a nők fizikai és lelki kényelmét a várandósság alatt.

„Nem szégyen, ha nem ismered az apát”
Nemere Dóra, 26 éves, koordinátor egy árvaházban
Port-au-Prince, Haiti

Nőnek lenni
Haitin általában nehéz az élet, ilyen szempontból nem sokat számít, hogy nő vagy férfi vagyok-e. A nők ugyanúgy dolgoznak vagy sokszor sokkal keményebben, mint a férfiak. Az eltartott nő nagyon ritka, a legfelsőbb társadalmi rétegben előfordul, de ott sem jellemző. Mivel az itteniek sokszor egyedül nevelik a nem kevés gyereküket, ezért nagyon kemény munkát vállalnak, hogy el is tudják tartani őket. Például az utcán árulják a megtermelt zöldségeket úgy, hogy a gyerekeket is viszik magukkal. A családban is rengeteg fizikai munka hárul a nőkre, mint például főzés (szabadtéren, szénnel) mosás (ami a ruhák cipelését jelenti a patakig vagy kútig és a hideg vízben való kemény sikálást), vízhordás (sokszor kilométereket kell gyalogolni ivóvízig). Viszont nemcsak a munkában egyenrangúak a nők a férfiakkal, hanem a karrierben is (majdnem nő lett a miniszterelnök) és a párkapcsolatokban is. Ilyen szempontból nagyon szabad ez a társadalom.

A férfiak szemében
Itt mindenki hisz Istenben, olyan nincs, hogy nem, úgyhogy imádkozni mindenki imádkozik. Az alkoholra legtöbben nagyon csúnyán néznek, de még szavazni sem mennek el, mert azt úgyis Isten dönti el. Érdekes, hogy amilyen bigottak egyes területeken, annyira szabadosak a párkapcsolat terén. Házasság van, de nem gyakori és leginkább anyagi okokból kötik. Az esküvő drága és ahhoz kellene egy közös lakás. Gyerekek viszont jönnek bőven, ilyen szempontból nagyon fiatalos a társadalom. Egyáltalán nem ritka fiatalon szülni és az sem szégyen, ha nem ismered az apát, vagy többektől van gyermeked. Még a strandon is normális a vízben szexelni, miközben például a barátnőddel beszélgetsz (aki melletted két méterre a tegnapi fiúddal csinálja ugyanazt). Szabados, na! Persze vannak normális kapcsolatok is.

Segítségek
Szociális háló nem létezik, mindenki úgy oldja meg, ahogy tudja. A legtöbb gyerek házasságon kívül születik, azért mert nem védekeznek, de ez itt teljesen normális. Sajnos sokszor magára hagyják a gyerekeket, nálunk nem egy van, akit a szemétben találtak… Rengeteg árvaház van, ahova a szülők adják be a gyerekeiket, mert nem tudják vállalni anyagilag. Mivel a házasság nem mindig jellemző, sokszor a nőkre marad a gyereknevelés, illetve sokszor nincs is kapcsolat az apával. (Új jelenség az UN babies – vagyis az ENSZ-bébik; az ENSZ-katonák sokszor teherbe ejtik a lányokat, ők meg aztán szégyenkeznek a gyerek színe miatt, és ezért a babák vagy árvaházban kötnek ki, vagy magukra hagyják őket). A nagycsaládok viszont nagyon összetartóak, mindenki vendégszerető és mindig örülnek egymásnak. Sokan egész életükben együtt laknak testvéreikkel, unokatestvéreikkel, és a gyerekeket is közösen nevelik, néha szinte már nem is tudni, ki kié. A családra mindig lehet számítani, olyan nincs, hogy az unokatesóm jól él, én meg éhezem. A gyereknevelés elég visszás. Körülbelül négyéves korukig egyáltalán nem nevelik a gyerekeket, hagyják, hogy alakuljanak maguktól, aztán ez a hozzáállás hirtelen átcsap szigorba, és a gyereknek hamar ki kell vennie a részét a munkából, amit viszont szerencsére szívesen csinál.

  
„Ha elhagyod a pénztárcádat, vigyáznak rá”
Melinda Westphal, 31 éves logisztikai menedzser vállalkozó
Port Dover, Ontario, Kanada

Nőnek lenni
A kanadai mindennapok ritmusa nagyon nyugodt, senki nem rohan, mégis mindig időben megérkezik bárhová. Hisznek abban, hogy lassan járj, tovább érsz. Nem hajszolják agyon magukat, ha valamivel nem készültek el aznap, majd másnap sikerül. A kisváros, ahol élek, Port Dover, egy nyugdíjasokkal teli kis hely, ahol nagyon vigyáznak a lakók a környezetükre, a gyerekekre és fiatalokra. Mindenki fáradhatatlanul gondozza a kertecskéjét a háza előtt és persze elmaradhatatlan a reggeli beszélgetés a barátokkal, barátnőkkel a kávézóban. Az itteniek sokkal egészségesebben élnek, mint azt Kanada más városaiban tapasztaltam, ez a földrajzi adottságoknak is köszönhető, minthogy a városka az Erie-tó partján fekszik, így saját „beache” van, és a helyiek ide járnak kocogni, sétálni.

A férfiak szemében
A családon belül nincsenek olyan erős kötelékek, mint otthon a szülők és gyerekek között – persze kivételek azért itt is vannak. A szülők nem áldozzák fel annyira magukat a szülőség oltárán, mint Magyarországon, mindenkinek joga van élni a saját életét is. A háztartásban nincs szükségem segítségre, de ha dolgoznék, sem szeretném, ha lenne bejárónőm. Arra gondoltunk, hogy esetleg a húgom kijönne vigyázni Aidie-re. Aiden 5 éves, iskolába jár hétfőn, szerdán és minden második pénteken. Senior kindergartennek hívják, de tanító néni foglalkozik velük, írni tanulnak, van környezetismeret, számolnak, nagyjából olyan, mint az otthoni első osztály.

Segítségek
Itt Port Doverben tényleg olyan a közösségi élet, mint amilyennek a tévésorozatok mutatják: legutóbb például azért szerveztek gyűlést, hogy mi legyen a középiskolával. Megvitatják az ötleteket, a városvezetés elmondja, hogy mire van pénz és a városlakók szavaznak. Ami az életet igencsak megkönnyíti, hogy itt Kanadában többnyire mindenki törvénytisztelő, betartják a szabályokat és a nagyvárosokon kívül nincs bűnözés. A kanadaiak általában becsületesek, ha elhagyod a pénztárcádat, vigyáznak rá, amíg vissza nem mész érte. A lakásokat, a kocsikat nyitva lehet hagyni, kerítések nincsenek. mi viszont negatív, hogy minden a felszín, a küllem. Amikor bemész egy boltba és megkérdezik tőled, hogy hogy vagy, az csak udvariassági formula, de baromira nem érdekel senkit, hogy érzed magad valójában, vagy hogy egyáltalán válaszolsz-e. Csak az a dolgod, hogy visszakérdezz, hogy ő hogy van.