Aktuális

11 dolog, amiből elegünk van

Azt hitted, a hétvégén telefonáló főnök a legidegesítőbb dolog a világon? Van még egy pár tippünk.

1. Autóban csipogó valamik
Beszállunk, próbálunk elhelyezkedni, nem találjuk a pohártartót a fantának, a telefonunk is csörög, a lábunk sem fér el, és keressük azt a nyomorult kart, ami minden kocsiban máshol van, hogy egyáltalán levegőt kapjunk a járműben, közben az autók először halkabb, majd fokozatosan egyre idegtépőbb csipogásokat hallatnak. Értjük mi, hogy be kell kötnünk magunkat, és azért vernyákol onnan kifelé egy madár, de minél erőszakosabb, annál idegesebbek leszünk, és végül úgyis megtanulunk az ülés szélére vagy elejére ülni, és azért sem kötjük be magunkat.

2. Teás celofán

Elég sokat kéne mondogatni, hogy OM, ha el szeretnénk érni azt a fajta nyugalmat és elszántságot, ami a papír teásdobozok szabályszerű kinyitásához kell. Az átkozott fóliákon, amikkel a dobozokat becsomagolják, sosincs nyitócsík, ha pedig van, akkor nem lehet látni, vagy elszakad, amint hozzáérünk. És utána küzdhetünk körömmel, késsel, ollóval, vagy barbárabb hangulatban egyszerűen beledöfünk egy villát, csak addigra már olyan idegesek vagyunk, hogy nincs az a tea, ami megnyugtatna.

11 dolog, amiből elegünk van3. Az mindig tönkremegy!
Miért ne botolhatnánk néha bele a saját kábeleinkbe? A mi kábelünk, a mi lakásunk. Persze, de az a kis lyuk a számítógépen, amibe a hangfalunk kábelét kell beledugni, rendes nevén a jackaljzat, azonnal tönkremegy. Ezután még feszegetjük ide-oda, és akkor egy darabig még szól, utána a zsinórt már a széklábra tekerjük, hogy a megfelelő szögben érintkezzen, és imádkozunk, hogy egy darabig még bírja.

4. A sótartóba ragadó tusfürdő
Kiléptünk a zuhany alól, nagyjából megtörölköztünk, bekentük magunkat valami ragacsos, hosszas beszívódási időt igénylő kencével és sokk-horror: akkor vesszük észre, hogy a tusfürdő, ami egyébként is ragad, mert ugye bőrszépítő, ott nyikorog a kulcscsont és a nyak között, a sótartóban, a hülye dörzsölős golyóival együtt.  Az egyetlen helyen, ami vízszintes tud lenni rajtunk, ott megragad. Király: kezdhetjük elölről az egész tisztálkodási rituálét.

5. Bankkártyások
Néha elgondolkodunk rajta, hogy nem  vagyunk-e titkos összeesküvés áldozatai, amikor a boltban sorban állunk, és egymás után fizet bankkártyával a néni, aki elfelejtette a PIN kódját, a külföldi egyetemista, aki nem érti, hogy aláírást kérnek tőle, és a műkörmös lány, aki csak egy papírzsepiért ugrott be. Ha nem azért csinálják, hogy minket kikészítsenek, hogy szívják a vérünket, akkor miért? Mégis, miért nem lehet ezer forint készpénz náluk?

11 dolog, amiből elegünk van6. Forró poharak
Tisztában vagyunk vele, hogy minden egyes papírpoharas kávé elfogyasztása hozzájárul az esőerdők megaberrálásához, és megígérjük, hogy otthon csakis porcelánból iszunk. Viszont azt nem értjük, hogy miért nem lehet a pohár csak egy icipici centivel magasabb, mint a benne levő folyadék, hogy legalább a tetején meg tudjuk fogni. A baristák miért hiszik azt, hogy az ébredés csak égési sérülésekkel lehet igazán harmonikus?

7. Kivonták a forgalomból
A változatosság gyönyörködtet, de csak akkor, ha mi választjuk. Amikor már végre megszerettük a koreai előrecsomagolt tésztából a curryset, akkor ne vonják ki a forgalomból. Nem kell a marhahúsos. Az nem ugyanaz. Az illatszeresek pedig ne javasolgassanak holmi bűzös britniszpírszeket a kedvenc parfümünk helyett, mert kivándorlunk Kínába, ahol legalább a másolatát lehet kapni.

8. Ráérős szerelők
„Dél és négy között jövök” – mondja Taki, Nándi, vagy bármelyik szerelő, akinek i-re végződik a neve. MI VAN? Mi az, hogy dél és négy között? Az oké, hogy nem lesz áram, meleg víz, vagy bármi, ami kell, amíg el nem méltóztat jönni hozzánk, de hogy 4, azaz négyórás időintervallumot adjon meg?!

9. Eltűnik a kuka
Az ember lánya mit sem sejtve rohan, mondjuk dolgozni, az utolsó pillanatban lelkiismeretesen felkapja a szemeteszsákot, hogy a szomszédasszony ne rinyáljon, amiért kint tartja az ajtó előtt. Miután már lecipelte, és előkészített egy zsebkendőt, amellyel a kukát kinyitni szándékozik, azt kell hogy lássa, hogy az nincs a helyén… Ilyenkor vagy megkeressük a kukát az utcában, ahol a szemetesbácsik hagyták, vagy káromkodva visszavisszük a szemetünket, mert ugye nem hagyhatjuk ott csakúgy, de a következő óránk már el van rontva.

11 dolog, amiből elegünk van10. Facebook
Újabban a Facebook dönti el, hogy ki és mi érdekel bennünket. Az eddig is érdekes volt, hogy mással sem bombáztak minket a jobb oldalon, mint gasztro- és fogyókúrás hirdetésekkel, amikor egyikben sem vagyunk érdekeltek, na de hogy most már azt is jobban tudják, hogy kivel csetelnénk, vagy hogy kinek a képei érdekelnek, az vérlázító. Arról nem is beszélve, hogy nemsokára automatikusan lájkolni fogjuk azokat a tartalmakat, amiket megnézünk, így aztán sem pornót nem nézhetünk nyugodtan, sem egyéb szupertitkos mániáinkat nem élhetjük ki a neten.

11. Okoskodó meteorológusok
Tuti szakma a meteorológus. Biztos jó lehet érteni a felhőkhöz meg a térképekhez. Mindazonáltal azt kikérjük maguknak, hogy jövőbelátási tehetségükkel a Boráros téren seftelő, szabad kezek után kapkodó jósnő képességeit ritkán meghaladó időjósok minden nap ugyanolyan magabiztosan mondjanak nekünk ostobaságokat. Legalább beszélnének feltételes módban.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top