Aktuális

A legkeményebb női harcok

Világszerte sokan küzdenek azért, hogy ne jelentsen hátrányt vagy előre elrendeltetett nehéz sorsot az, hogy valaki nőnek születik. Lássuk, mit sikerült elérni eddig!

Iskolai oktatás, biztonságos otthon, jogegyenlőség: a világon nők millióinak elérhetetlen messzeségben van az, ami sokunk számára mindennapos és magától értetődő. Miközben sok kislány sosem járhat iskolába és nyugati fejjel elképzelhetetlen elnyomásban fog élni felnőtt korában, sok területen sikerült elérni, hogy másképp gondolkodjanak a nőkről. Kanadától Ausztrián át Nepálig olyan döntések születtek az elmúlt évtizedekben, amelyek a nőket hozzásegítették egy igazságos, egyenlő bánásmódhoz.

A legkeményebb női harcokBrazíliaelismerték a családon belüli erőszakot
1983-ban Maria da Penha Fernandesre férje rálőtt, és amikor a nő két héttel később elhagyta a kórházat, árammal kísérelte megölni. Két évtizedet kellett várnia ahhoz, hogy a férjet elítéljék – mindössze két évre. Maria az Emberi Jogok Amerika-közi Bíróságához fordult, és ennek eredményeként 2006-ban a brazil kormány megalkotta a családon belüli erőszakról szóló törvényt, amelyet Maria da Penháról neveztek el. Maria fáradhatatlan, és most azért kampányol, hogy a törvényt maradéktalanul betartsák.

Burundinők is részt vehetnek a döntéshozásban
A konfliktusok megoldása és a béke fenntartása hagyományosan a Bashingantahénak nevezett bölcsek feladata. A hutuk és a tuszik fegyveres ellentététől szenvedő afrikai országban a nők elérték, hogy a helyi bölcsek tanácsába 2008-tól már közülük is választanak tagokat, méghozzá legalább 40 százalékban. Aktívan részt vesznek a döntéshozásban, melynek eredményeként megnőtt a nemi erőszakkal kapcsolatos perek száma. A nőket a képviselet felbátorította, merik megtörni a csendet és jelenteni az eseteket. 

Dél-Afrikamár nem lehetséges a nők kisemmizése
Nonkuleleko és Anelisa Bhe háza apjuk halála után az úgynevezett primogenitúra elve alapján apjuk legidősebb férfirokonára, a nagyapjukra szállt. A két nő anyja támogatásával kijárta, hogy a dél-afrikai alkotmánybíróság az elsőszülött férfiak kiváltságait erősítő törvényeket 2004-ben alkotmányellenesnek minősítse, hiszen sértette a nők egyenlő bánásmódhoz és méltósághoz való jogát.

A legkeményebb női harcokIndiabüntetik a szexuális zaklatást
Bhanwari Devit egy csapat férfi megerőszakolta egy radzsasztáni faluban, ahol szociális munkát végzett. Ügyét 1997-ben a Legfelső Bíróság elé vitte, amelynek döntése szerint a kormány köteles garantálni a nők védelmét a munkahelyi szexuális zaklatás ellen. Mindezt abban az országban, ahol a nemi erőszakot legtöbbször a nő számlájára írják, az ő szégyenének tartják. A törvény hatására szintén kedvező döntés született hasonló ügyekben Bangladesben és Pakisztánban, így a három országban mintegy 500 millió dolgozó nő dolgozhat úgy, hogy nem kell tartania a munkahelyén zaklatástól.

Kolumbiamár nem tiltott az abortusz
Martha Solay két hónapos terhes volt, amikor 2007-ben méhnyakrákot diagnosztizáltak nála. A négy gyermekét egyedül nevelő anyának abortuszra lett volna szüksége, hogy a szükséges kemo- és sugárterápiát megkapja, azonban a kolumbiai törvények tiltották a terhességmegszakítást. Martha sajnos belehalt a rákba, de sorstársai mára elérték, hogy az abortusz 2008 óta engedélyezett, ha a terhesség erőszak következménye, az anya életét, egészségét veszélyezteti, vagy a magzat bizonyos rendellenességgel születne.

A legkeményebb női harcokMarokkónők is tudnak iskolába járni
Az észak-afrikai országban minden második nő analfabéta. Hogy bátorítsák a szülőket a beiskoláztatásra, az oktatási minisztérium 2005-ben bővítette az iskolai étkezési és egészségügyi rendszert, ingyen biztosítja a könyveket és a vidéken élő diákoknak a közlekedést. Ezzel egy időben koncentrálnak a családtervezés fontosságára, a nőgyógyászati, szülészeti klinikák felszereltségére, szakképzésre és a nőknek nyújtott mikrokölcsönökre.

Nepálma már bűnnek számít a nemi erőszak
2002-ig a férfiakat nem ítélték el, ha megerőszakolták feleségüket. A Legfelső Bíróság utasítására megváltoztatták a családon belüli erőszakról szóló törvényt, ezzel megváltoztatták azt az alapvetőnek gondolt tételt, hogy a feleség beleegyezik mindenbe, amit a férje tesz vele. Mára világszerte 52 állam változtatta meg a törvénykezését és ismerte el, hogy a házasságon belüli nemi erőszak bűn. További eredmény, hogy a nemek közötti egyenlőséget szabályozó törvény szerint a férjes asszony megtarthatja a vagyont, amelyet örököl, és rendelkezhet vele férfi családtagjainak beleegyezése nélkül.

SA legkeményebb női harcokzaúd-Arábianők is beiratkozhatnak egyetemre
A szaúdi uralkodó, Abdallah az idén avatta fel az ötvenezer hallgatót befogadó egyetemet kizárólag nők részére. A magas falakkal körülvett kampusz mintha csak a nők városa lenne: a mecsetek és bölcsődék mellett megtalálható benne színház és múzeum, két sportkomplexum és egy kórház is. 2011-ig a nők csak bizonyos szaúdi egyetemekre iratkozhattak be, férfitársaiktól és tanáraiktól elkülönítve tanultak és az előadásokat tévén keresztül követték. Bár bizonyos területek – így az építészet, az újságírás és a mérnöki tudomány – még tabu a nők számára, Abdallah király bátran állja a konzervatívok támadásait. Két évvel ezelőtt nyitotta meg az első koedukált műszaki és tudományegyetemet az országban, és a világ legkiterjedtebb női ösztöndíjprogramjának köszönhetően milliók szerezhetnek diplomát nyugati egyetemeken.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top