A hír: Fekete-Afrikában még mindig szélsőségesen viszonyulnak a melegekhez. Az egyik országban az orvos nem látja el a saját nemükhöz vonzódókat, őrizetbe veszik, akár börtönnel, halállal büntetik őket, másutt ma már nem minősül az egyneműek együttléte bűncselekménynek, így még melegjogi konferenciákat is tartanak.
Winkler Nóra különvéleménye: Nem tudom, ki látta a Hotel Ruanda című filmet, én igen. Pár éve volt, nem volt tele a mozi, ugyan egy nagyobb költségvetésű amerikai film, de elég embert próbáló. Az afrikai polgárháborúról szólt, egy alapvetően jómódú külföldieknek szolgáltató szálloda perspektívájából. Egy normálisnak mondható állapot számolódott fel pillanatok alatt, a délutáni teázást a kint csordogáló, majd patakokban ömlő vér írta felül. Erős film, még akkor is, ha hatásvadász, mert azt vélem, ami a forgatókönyvbe bekerült, az nagyjából így nézhetett ki a valóságban. Legemlékezetesebb jelenete az, amikor a szereplők egy teherautóval kora hajnalban utaznak az elnéptelenedett utakon, teljes rettegésben amiatt, hogy bárhonnan előtörhetnek a felfegyverzett harcosok. De nagyon akadozva megy a jármű, és egy idő után, dacolva a veszéllyel, meg kell állni kinézni, mitől olyan göröngyös az út. Derengő fények vannak, keveset látni, de ahogy jön fel a nap, kiderül, az út attól egyenetlen, hogy előre és hátra is, hosszú métereken át terítik be a legyilkolt civilek holttestei. A szereplők a tudattól, hogy menekülés közben akaratlanul is embereken autóztak át, sokáig öklendezve hánynak, és a nézőtéren is lefagyva, kiborulva ültünk.
Ha a hírműsorok alapján kell Afrika-képre asszociálni, szerintem elsőre az éhínség, tehetetlen, csontsovány anyák, nyomorúságos átmeneti sátrak, telepek és legyekkel teli kisgyerekek képe úszik be. Az az alapkérdés, hogy életben maradnak-e vagy sem, szinte az összes többit felülírja, és a nem-háborús, nem-éhező képeket ki is törli a fejünkből. Pedig azok is vannak, és ahogy mi megsértődünk, ha azt hiszik, Európa egy darab ország, az afrikaiak is joggal nézhetnek, náluk is sokféle állam működik, sokféle, eltérő életszínvonallal.
De felmentem magamat is, hogy elsőre nem ezekre gondolok, hanem mindig az éhezőkre. És pont a létkérdések miatt kevésbé tudok az emberjogiakról. De az ott is elképzelhetetlen, hogy bárki fenyegetve érezze az életét a nemi identitása okán.
Nem értem, hogy hogyan nem kopik ki a téveszme, ami a szexuális identitást betegségnek képzeli. Vagy eltévelyedésnek. Egyáltalán, mért gondolják, hogy számarányok alapján megfogható az igazság? Hogy ha az emberek zöme heteró, akkor aki nem az, az beteg. Mért nem gondolják azt, hogy ha az emberek zöme iszonyú hamisan énekel, akkor aki operaénekes, az beteg? Ma már nevetünk azon, hogy egykor azzal riogatták a kisfiúkat, hogy gerincsorvadásuk lesz, ha önkielégítenek. Ez ma már poros, avíttas, régi ügy. A meleg=beteg hogyhogy nem ment még vele a süllyesztőbe?
