Aktuális

Misi barátkozik

Misi fiam, megfigyelésem szerint, legszívesebben a nála sokkal nagyobb lányokkal barátkozik. Úgy hét és tizennyolc év között van a nőideálja.

Misi barátkozikDirekt ebből a célból kifejlesztett egy mosolygásfajtát, ilyen hunyorgósat, amitől a lányok garantáltan elolvadnak, és azt mondják: „de ééédi!” És jó esetben máris az ölükbe veszik, és megbabusgatják. Misi pedig vigyorogva lubickol ebben a könnyen szerzett népszerűségben.
Néha korabeli lányokkal is kikezd, de csak ha szőkék. Nekik viszont férfiasan felvág. Kinéz egy kislányt a játszótéren, mélyen a szemébe néz, és mindenféle truvájokat mutat be neki. Nem szólítja meg, oda se megy hozzá, csak fölmászik, lecsúszik, megpörget, kiborít, bemutat mindent, amit tud, és közben némán szuggerálja a kislányt, a szemét egy pillanatra se véve le róla. A szavai helyett a tettei beszélnek.
Persze nem is nagyon tudna még mit mondani. Ami a barátkozás módját illeti, nem jutott még el a kifinomult „leszel a barátom?” technikához, amit az óvodások szinte kizárólagosan alkalmaznak. Ehelyett neki az a módszere, hogy megmondja a másik gyerek nemét („fiú!”), és megmutatja, hogy hol a szeme („szeme!”), amivel nem biztos, hogy a legjobb első benyomást kelti. Esetleg elveszi a lapátját „odadom!” felkiáltással. (Értsd: a másik kisfiú odaadja neki.)

Viszont nagyon szimpatikus Misiben, hogy bárkivel hajlandó barátkozni. Nincsenek előítéletei. Az utcán random szembejövő nénivel ugyanolyan tiszta szívből kokettál, mint az őt indiszkréten bökdöső, sörszagú bácsival. Őszinte érdeklődéssel szemléli őket, nevet a vicceiken, és még távolodóban is hosszan integet nekik, pápá.
Ez teljesen lefegyverez a kisfiamban, hogy ennyire nyitott.
Egyedül egy fülrepesztően jódlizó, tiroli nadrágos mormotától fakad sírva, amit a nagypapája hozott Salzkammergutból, eredetileg a kisfiam unokatestvérének, Lencsinek, de ő is félt tőle, úgyhogy Misinek passzolta tovább (remélem, a nagypapa nem olvas Nők Lapját, és nem tudja meg), de még annak is megadja a második, sőt a harmadik, meg a negyedik esélyt is. Újra és újra megnyomatja velünk „nyommeg!” felszólítással, hátha a következő alkalommal kevésbé fülrepesztően kezd majd jódlizni.
De sajnos, ahogy az emberek, úgy a tiroli nadrágot viselő, jódlizó mormoták sem változnak, akármilyen megbocsátó is velük az ember, nem képesek jobb útra térni. Visszaeső bűnösök, akik újra és újra a fülünkbe jódliznak.

Úgyhogy Misi is újra és újra sírva fakad, de nem adja fel. Szemet huny a jódlizó mormota múltbéli hibái fölött, és akárhányszor megadja neki az esélyt, hogy tiszta lappal induljon. És erre csak egy igazi barát, vagy egy másfél éves kisbaba képes.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése