A hír: Japánban áprilistól kezdett növekedni azoknak a házaspároknak a száma, akik szakértői segítséget kértek kapcsolatuk megromlása miatt – helyi házassági tanácsadók szerint. A legtöbb feleség arra panaszkodik, hogy a férjük túlságosan önközpontú lett és nem hajlandó semmilyen házimunkát végezni, míg a férjek többsége azért akar kilépni a kapcsolatból, mert mentálisan kiegyensúlyozatlannak tartja a partnerét. Sokan feltehetőleg azért akarnak válni, mert sokkal szigorúbban szemlélik a partnereik személyiségében bekövetkezett változásokat azóta, hogy látták őket élesben reagálni a földrengésre.
Soma véleménye: Egyre több olyan hír érkezik felém Japánról, amire csak felhúzom a szemöldökömet (de néha úgy érzem, már majdnem a tarkómig) és konstatálom, ez valami nagyon más világ, más értékrend, mint ami közel áll hozzám. Tudjuk, hogy technikailag a legfejlettebb nemzet, ősi kultúrája igen mély és kifinomult, a szokásaik pedig sok szempontból sajátosak.
A sok-sok róluk szóló hír közül, amik leginkább megdöbbentettek: a macskasimogató bárok (cat bars in Japan), amik azok kedvéért jöttek létre, akik állatszeretők, igénylik a macska közelségét, mivel ez a lakásokban nem megengedett. Így elmennek a hivatalosan is engedélyezett macskabárba, és megadott óradíjért szeretgethetik őket. Vagy ott vannak a tinédzser lányok használt bugyiját kiadó automaták (teenage girls used pants automat in Japan), azoknak a hím egyedeknek, akik erre izgulnak.
Automata persze mindenre van, még gépjárműre is; ha valakire esetleg rájönne az azonnali autóvásárlási láz, nos, az éjszaka kellős közepén megveheti.
Vagy ott van a hétvégi családbérlési lehetőség, ami által magányos, kispénzű férfiak hétvégére pénzért megoldást találhatnak, azaz együtt mehet el az adott alkalomra verbuválódott kis „család” – a befizető „apuka” – jóvoltából vasárnap hattyút etetni a közeli parkba, a játszótérre csúszdázni és lufit eregetni, hogy ő is átélhesse az együttlét effajta örömét, még ha illúziószinten is – ha már vállalni vagy eltartani nem tudja őket.
Ez a kapszulaméretű otthonokban élő – sok lakásban a hely spórolása végett lehajtható ágyak vannak – agyonfegyelmezett, szorgos nép rajzolta meg a világ egyik – ha nem a legvadabb – pornóját, a mangát. Viszont ők nézhetik a legjobb pixelfelbontásban a legszuperebb tévéken mások hazug életét…
Ezek után egyáltalán nem lep meg az, hogy sokan a bajban nem tudnak felnőtt emberként reagálni. Ugyanis a felnőttek a bajban még inkább összefognak. Erre ők meg elkezdtek – mint az ovisok – egymásra mutogatni: „ő önző!”, „ő meg labilis”! Vagyis mindenki magával van elfoglalva, mint a kisgyerekek…
Ismerjük a mondást: „teher alatt nő a pálma”, „ami nem öli meg a kapcsolatot, az erősíti” és hasonlók. Csakhogy ehhez kell egyfajta érettség is. Amíg a másikban keressük a hibát, amíg szappanoperák sémáiban és illúzióiban élünk, addig bárki jöhet, nem lesz elég jó.
A japánok most komoly jelzést kaptak a közelmúltban az anyaföld felhorkanásával (plusz a „fagyi is visszanyalt” az atomerőműveik felrobbanásával). Nem tudom, mi az, ami még segíthetné őket a felébredésben, a természethez, a saját öntermészetükhöz való visszatalálásban. Talán ha tavasszal újra hosszan belemerülnének a cseresznyevirágzás egyszerű csodájába.
