Aktuális

Hét év börtönt kapott Julija Timosenko

Bűnösnek találták a volt ukrán kormányfőt, akit a börtönbüntetés mellett minden hivatali tisztségtől is megfosztottak. A politikus szerint koncepciós per folyik ellene, hívei tüntetnek, az EU tiltakozik.

Bűnösnek találta és hétévi börtönre ítélte kedden a hivatali hatalommal való visszaéléssel vádolt Julija Timosenko volt ukrán kormányfőt a kijevi kerületi bíróság. Az ítélet nem jogerős. A kihirdetéskor a bíró azzal indokolta a döntést, hogy Timosenko tetteinek társadalmi veszélyessége miatt nem adhattak enyhébb ítéletet.

Hét év börtönt kapott Julija Timosenko

 

A június óta tartó perben a volt kormányfőt azzal vádolták, hogy még 2009-ben a kormány jóváhagyása nélkül okozva olyan gázszállítási szerződést írt alá Oroszországgal, amely a Naftogaz ukrán állami kőolaj- és gázipari vállalatnak 1,5 milliárd hrivnya (188 millió dollár) kárt okozott.

A bíróság a börtönbüntetésen túl mintegy 1,5 milliárd hrivnya kártérítésre is kötelezte a volt kormányfőt, és három évre eltiltotta hivatali tisztségek betöltésétől. Az ítélet ellen a fellebbviteli bíróságon lehet fellebbezni. Timosenko a kijevi vizsgálati fogdában marad, amíg az ítélet nem jogerős.

„Az európai intézményeknél harcolunk hírnevünk védelmében. Erősek leszünk, és megvédjük Ukrajnát a tekintélyelvűségtől és a szabadság hiányától” – mondta Timosenko az ítélethirdetés után, arra utalva, hogy az eljárás tehát az Emberi Jogok Európai Bíróságán is folytatódhat.

A jövő évi választás a tét?

Timosenko végig tagadta, hogy bűncselekményt követett volna el, szerinte koncepciós per folyik ellene, amely mögött fő politikai ellenfele, Viktor Janukovics államfő áll.

Ukrajnában jövőre tartják a parlamenti választásokat, amelyen Timosenko pártja számít a 2010-es választásokon győztes Janukovics legesélyesebb kihívójának. Így a volt kormányfő elleni eljárás valójában arról is szól, ellehetetleníthető-e a választások előtt a roppant népszerű Timosenko. Ha jogerősen hasonló ítélet születik, akkor a politikus – még ha nem is kerül börtönbe, de bűnösnek találják – nem indulhat a választásokon.

Tiltakoznak az ítélet ellen

Kijevben reggel óta tüntetnek Timosenko hívei, többeket le is tartóztattak. Az ítéletre azonnal reagált az Európai Unió is, amely „csalódottságát” fejezte ki a döntés miatt. Catherine Ashton, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője szerint a büntetőper során nem tartották tiszteletben a tisztességes, átlátható és független jogi eljárás nemzetközileg elfogadott normáit. Ashton szerint Ukrajnában az igazságszolgáltatást politikailag motivált módon, szelektíven alkalmazzák az ellenzék vezetőivel és a korábbi kormány tagjaival szemben. Ezért felszólította az ukrán hatóságokat, hogy biztosítsák a tisztességes eljárást Timosenko fellebbezési ügyének elbírálásakor.

Az unió már korábban „súlyos ügynek” nevezte a 2004. évi „narancsszínű forradalom lelke” elleni pert, és egyértelművé tette, hogy ez befolyásolhatja a jelenleg alakuló társulási megállapodást Kijevvel.

Az Amnesty International, a világ legnagyobb emberi jogi szervezete kedden „politikailag motiváltnak” minősítette az eljárást, és követelte, hogy az egykori ukrán kormányfőt azonnal bocsássák szabadon. A nemzetközi jogvédő szervezet szerint a Timosenko ellen felhozott vád egy kísérlet arra, hogy bűncselekménynek tüntessék fel a munkája során hozott döntéseket.
 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top