nlc.hu
Aktuális
Hámori Gabriella “világgá megy”

Hámori Gabriella “világgá megy”

Régóta beszélik, hogy Amerikába készül, talán már ott is van. Két héttel az elutazása előtt még nem tudta, merre indul: Berlinbe, Los Angelesbe, esetleg Londonba? Mindenesetre Amerika lesz a végállomás, de nem áll szándékában végleg kint maradni.

 Hámori Gabriella „világgá megy”– Nem könnyelműség vaktában nekivágni a nagyvilágnak?
– Tisztára úgy beszélsz, mint az édesapám: „Te most hová is mész? És mit fogsz csinálni?” Egyelőre konkrét munkát még nem kaptam, de folyamatosan érkeznek hozzám forgatókönyvek, mehetek castingra, próbafelvételre. Ezeket az amerikai ügynököm szervezi – ő talált rám –, és mindig az utolsó pillanatban tudom meg, hová kell mennem. Ott ez másként működik, mint nálunk. Előbb megszerzik a pénzt a produkcióra, csak azután hívják válogatásra a színészeket. Tavaly New Yorkban filmeztem, és csak három héttel előtte küldtek értesítést.

– Most olvastam a neten, hogy nyáron „színészóriásként” debütáltál New Yorkban. Ez ugyanaz a film?
– Igen. Úgy vettek fel tíz-tizenöt másodperces jeleneteket, speciális, nagy felbontású kamerával, hogy arcrezdülésekből alakult ki egy-egy történet. A hatalmas vászonra, lassítva kivetített felvételen valóban színészóriásoknak látszanak a szereplők. Lényegében már akkor eldöntöttem, hogy kimegyek Amerikába, csak nem volt még hozzá merszem. Aztán sorra jöttek a levelek, olyanoktól is, akiknek nem írtam. Hívtak Berlinbe is, ahová már elindult pár magyar színész, például Gryllus Dorka. Vele jóban vagyok, próbálok tanulni tőle. Most ott tartok, hogy már nem lehetne visszatartani, egy kicsit mégis félek.

– Sikeres vagy, jobbnál jobb szerepeket játszol, itthon sokan cserélnének veled. Megéri feladni a biztosat  bizonytalanért?
– Ne érts félre: nem kergetek délibábos álmokat, nem vágyom álomkarrierre, világhírnévre. Tanulni szeretnék. Kipróbálni, hogyan boldogulok idegenben, mit tudnak kihozni belőlem, amíg nincsenek ráncaim, vagy én mire vagyok képes. Még szállásom sincs, azt sem tudom, hol fogok aludni, ez mind lényegtelen. Az sem riaszt, hogy nem fogok minden válogatáson megfelelni, de legalább kipróbálnak ezen a téren is. Még az sem kizárt, hogy abból lesz valami, ami három válogatáson nem jött össze. Eddig szinte minden filmben szép fiatal lányokat játszottam. Most olyan emberekkel fogok dolgozni, akik nem ismernek.

– Bergendy Péter A vizsga című filmjét most mutatták be. Ebben milyen szerepet játszol?
– Kedvemre valót. Nagyon szenvedélyes film, az ’56-os forradalom bukása után játszódik, a bizalmatlanságról szól, ami ma sem idejétmúlt kérdés. Az is nagyon szenvedélyes, ahogy mi, a szereplők – Kulka János, Nagy Zsolt és én – elhelyezzük magunkat valami mellett. Először élhettem meg egy olyan nő sorsát, aki sokkal rafináltabb, mint amilyennek gondolják. Valójában semmi okom nincs arra, hogy külföldre menjek. De egyszer csak azt is észreveszi az ember, hogy itt most valami megállt. Főleg a filmezést illetően, de a színházi világ is túlságosan egyfajta és behatárolt. Az Örkény Színház, ahol naponta új kihívások elé állítottak, hiányozni fog, viszont nem úgy néz ki, hogy lesz pénz a kísérletező kedvű társulatokra. Mácsai Pállal megállapodtunk, ha mégsem alakulnának jól a dolgaim, visszajöhetek az Örkénybe.

– És ha nagyon is jól alakulnak?
– Nem szeretném idegenben leélni az életemet. Most sem vágtam el minden szálat. Ha semmi nem jön be abból, amit elterveztem, akkor sem esem kétségbe. Nyáron gyerekeket tanítottam, és rájöttem, milyen fontos, hogy jó tanárok kezébe kerüljenek. Szeretnék tanítani, de hát ez még távoli dolog. A nővéremnek négy gyereke van, most már rajtam a sor.

– Kíváncsi volnék, hogyan hozod ezt össze Amerikában a horvát szerelmeddel?
– Az már rég elmúlt.

– Nincs senkid?
– De. Van. Most van csak igazán. Zenész, zeneszerző, ő bátorított, hogy éljek a kínálkozó lehetőségekkel. Utánam jön, ha már megengedhetjük magunknak. Valahogy ki kell bírni, még ha nehezen is. Elég arra gondolnom, hogy megőrülök, ha még egyszer olyasmit kell csinálnom, amiben nem hiszek. És közben nem keresünk annyit, hogy boldogan élhessünk a hivatásunknak, sőt még gyereket is szüljünk. Én most vitatkozom mindennel. Magammal is…

Heten, mint a gonoszok

 Hámori Gabriella „világgá megy”Tíz éve írtunk Heten mint a gonoszok címmel a Színművészeti Egyetem végzős növendékeiről, egyikük Hámori Gabi volt. Tíz év után „lánybúcsúra” hívtak a lányok. Abból az alkalomból, hogy hármójukból ketten távoznak az országból. Kíváncsi voltam, mi történt velük az elmúlt tíz évben.

Szamosi Zsófi kinőtte gátlásait, megtalálta a helyét Pintér Béla társulatában. Az idei POSZT (Pécsi Országos Színházi Fesztivál) sikerdarabja volt a Szutyok, Zsófi ezzel nyerte el a legjobb női alakítás díját. Jó szerepet kapott a pár évi kihagyás után folytatódó Átok című tévésorozatban is.
Kovács Martina volt az osztály szexije, régóta szabadúszó. Sokat dolgozik Ladányi Andreával, Horváth Csabával, mivel a mozgás, a tánc a hozzá legközelebb álló színházi formanyelv. Aztán látott egy amerikai, pszichológiai tévésorozatot – az a címe, hogy Hazudj, ha tudsz –, és rákattant. Hogy tanulmányozhassa a minden embernél egyforma alapérzéseket, kutatóként dolgozó férjével együtt kimentek Londonba. Esküvőjükön még ott volt az egész osztály, teljes létszámban.

Tényleg, mi lett a fiúkkal? Egymás szavába vágva sorolják.
„Csányi Sanyi nagymenő lett, Lengyel Tomi most szerződött át a Vígszínházba, Dolmány Attila a Budapesti Kamaraszínházban játszik, és az egyik legkeresettebb szinkronszínész. Bodó Viktor Németországban és Ausztriában arat rendezői babérokat.”
Hámori Gabi volt a legfiatalabb, ő játszotta az édes fiatal lányokat. Két évig álomvilágban lebegett, mindig elkésett és későn is ért. Szerinte ő változott a legtöbbet. Hogy mi történt vele az elmúlt tíz évben?
– Átestem néhány kapcsolaton, végre megtaláltam az igazit. A legfontosabb, hogy rátaláltam az én nevelőszínházamra, és hogy mi, akik együtt tanultuk a mesterséget, máig barátok maradtunk.

Névjegy Hámori Gabriella
• Szarvason született.
• 2001-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen.
• A Radnóti Színházhoz került, 2004-től az Örkény Színház tagja.
• Egyetemistaként már főszerepeket játszott a Pesti- és a Vígszínházban.
• Az I love Budapest című filmért megkapta a legígéretesebb pályakezdőnek járó díjat.
• Az egyik legtöbbet filmező színésznő: Valami Amerika, Állítsátok meg Terézanyut!, A miskolci Boni és Klájd, Eszter hagyatéka, Kaméleon, Szinglik éjszakája, A vizsga
• Jászai Mari-díjas, többször nyerte el a Színikritikusok díját, 2006-ban Shootin’ Star díjjal tüntették ki a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon.

Fotó: Sárosi Zoltán Stylist: Császári Zita Smink: Zsombor Ágoston Haj: Károlyi Márk / Hairclub Ruha: Zara, Pimkie

 

A cikk nyomtatásban a Nők Lapja e heti számában jelent meg. 

 Hámori Gabriella „világgá megy”A legfrissebb szám tartalmából: 

  • Hámori Gabriella „világgá megy”
  • Miért nem nősül George Clooney? 
  • Nőnek öltöztetni veszélyes!  
  • Dr. Vekerdy Tamás rovata
  • Tamással sülve-főve
  • Konfliktus helyett együttműködés
  • A nagy fogyás

Ha előfizetnél a lapra, itt és most megteheted!

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top