Aktuális

A nagy fogyás

A nő és a súlyprobléma – szinte elválaszthatatlanok egymástól. Nem mintha a férfiaknak nem volnának fölös kilóik, de úgy tűnik, őket ez nem nagyon zavarja. Vannak ugyanakkor nagy mumusok, megdönthetetlennek látszó ellenérvek: ilyen például a tetemes súlytöbblet, a "már nem fiatal" életkor és az időhiány. Amint történeteinkből láthatják, valamennyi legyőzhető.

–6 kg, Rill Gabriella (66)
Fittebb vagyok, és ez jó!
    
– Mindig hadilábon álltam a sportokkal. Elmúltam már ötven, amikor elkezdtem egyáltalán valami mozgás után nézni, és rákaptam Norbi nagy népi tornáira. Jókedvet generált, és elhitette, hogy igenis tudunk mosolyogva izzadni a negyven fokban a Hősök terén, a betonon. Amikor nyugdíjas lettem, itt fájt, ott fájt, amott fájt, ezért eljártam pár évig gerinctornára is. Aztán télen mindennel leálltam, lassan telt az idő, fölugrott rám pár kiló… Egyszer épp a buszra vártam Zuglóban, amikor odajöttek a közeli Curves-teremből lányok, és a köredzésről kezdtek mesélni. Az fogott meg, hogy hidraulika segíti a gépekkel való küzdelmet, azt mondták, olyan, mintha víz alatt mozognál. Na, ez nekem való, gondoltam.

A nagy fogyás

Immár fél éve járok, hetente négyszer. Amikor végzek az előírt három körrel, és elkezdem a levezetést, nyújtást, ki is egészítgetem ezzel-azzal, amit tanultam a gerinctornán meg a Hősök terén, sőt egy kis intim tornát is teszek bele. Reggelente megyek, és mivel nem időre kell járni, nincs benne semmi stressz, csak az élvezet. Több, mint egy sportkör, mert itt közösség is épül. Hat éve nem dolgozom, ezért rettentően hiányzott már egy csapat. Esténként időnként megkérdeztem magamtól: beszéltem én ma valakivel?! Azóta, hogy ide járok, nincs ilyen gondom, a szerdai bolondnapokat például, amikor jelmezbe öltözik, akinek kedve van, ki nem hagynám.
Az ismerőseim már pár hét után észrevették, milyen fitt vagyok. A fő célom nem is annyira a fogyás, mint inkább az egészségem megőrzése volt, az már csak az álom, hogy esetleg 70 kiló alá csökkenjen a súlyom. Korábban bármennyit diétáztam is, 72 alá sosem sikerült fogynom. Most viszont szinte észrevétlenül estek le rólam a kilók, és öt hónap alatt 69,6 kiló lettem – úgy, hogy észre sem vettem.

Gabriella tanácsa: Ne a fogyásra görcsöljön rá, egyszerűen, de következetesen illessze be a mindennapjaiba a mozgást! Ne egyedül küzdjön a kilókkal – keressen hozzá társaságot!

– 38 kg, Bencze-Maul Viktória (30)
Nincs többé „csak még egy falatot”!

A nagy fogyás– A tekintélyes súlytöbblethez a rosszul megválasztott diéták sorozata vezetett. Sokat koplaltam, és étkezés helyett egy időben fogyasztóporból készült italt ittam. A csipegetés a gyengém, mindig úgy véltem, nem azon az egy falaton fog múlni. Pedig de, az „egy falatok” vezettek oda, hogy az esküvőmön 107 kilót nyomtam.
Amikor várandós lettem, az orvos azt mondta, ha jól választom meg, mit eszem, akár nem is kell híznom, mert a szervezetemnek van elég tartaléka. Úgyhogy azonnal elkezdtem figyelni arra, hogy mit eszem. Napi ötször normális mennyiségeket fogyasztottam, és rengeteg gyümölcsöt. A kilenc hónap alatt mindössze két és fél kilót híztam. Idén március 14-étől kezdtem igazán komoly életmódváltásba. Három alapelvet követtem: 1. a kenyér, a tészta, a krumpli és a rizs elhagyása – leszámítva a reggeli két szelet toastkenyeret. 2. Legfeljebb napi 1200 kalória és 120 gramm szénhidrát.
3. Hetente legalább háromszor intenzíven mozogni. Egy hétig számoltam minden falatot, majd kialakult, hogy mikor mit ehetek, és azóta így étkezem. A vágyott cél: a 63-65 kilogramm volt. Minden reggel mértem magam.
Eleinte a lányommal jártunk gyors, tempós sétára, babakocsival, naponta öt kilométeres kört tettünk meg. Később Norbi ducitréningjére tornáztam heti háromszor, majd heti hatszor. Később Rubint Réka alakformáló DVD-it vettem elő.
81 kg-nál (akkor tartottam mínusz 28 kilónál) vettem meg 10 év után az első farmeremet.
Nem főzök magamnak külön, bár nem eszem kenyeret, tésztát, krumplit, rizst, cukor helyett édesítőt fogyasztok, keményítővel habarom be a főzeléket, minimális olajat használok, és natúr joghurtot tejföl helyett. Az a nő, aki egykor voltam, mindig bennem él már. Még kicsit fura, hogy a férfiak megnéznek az utcán. Talán mert boldogabbnak, magabiztosabbnak látnak – és az is vagyok!

Viktória tanácsa: Higgyen magában, és abban, hogy sikerül! Egyébként egyszerű: napi ötszöri mértékletes, egészséges étkezés kalóriaszámlálással, és rendszeres mozgás!

–42 kg, Német Dorottya (27)
Nem mondtam le a finomságokról

– Nem diétával fogytam le, inkább úgy mondanám, hogy ésszel kezdtem el enni. Az alapelvem az volt, hogy ne kelljen lemondanom semmilyen finomságról.
A másik pedig az, hogy ne kelljen mintaétrendet követnem, mert úgysem tudnám betartani. Be kellett ismernem: attól lettem 107 kiló, hogy sokat eszem, és még este, lefekvés előtt is. Tehát elhatároztam: 6 óra után semmit! Nem engedélyeztem magamnak repetát sem, de ettem, amit akartam. Egyedül a jó ropogós fehér kenyeret helyettesítettem pirítóssal. Az édességről sem mondtam le, de nagy táblás csokoládék helyett puffasztott búzás csokit vettem. Ebédre azt ettem, amit főztem a családnak, még a cukrot sem mellőztem. Ebéd után már csak csipegettem, mindegy volt, mit, csak finom legyen és nem túl sok. Eleinte nem erőltettem a mozgást, mindig akkor buzdultam neki, amikor megállt a fogyás. Pár hónapig a ducitréningre tornáztam heti egy-két alkalommal. A 80 kiló elhagyása után Réka tornáira mozogtam, főként a húszperces hastornákat végeztem heti kétszer. Amikor elértem az álomsúlyomat, a 65 kilót – másfél év életmódváltás után –, akkor vettem kondibérletet. Ma sem játszik túl nagy szerepet az életemben a mozgás, ezen még változtatnom kell.

A nagy fogyás

Tartom a súlyom. Megcsinálom a páromnak és a kislányomnak a vacsorát, leülök velük az asztalhoz, és beszélgetünk, hogy mi volt aznap. Nem rágom magam azon, hogy én meg nem ehetek.
Belül duci lelkű nő maradtam. Minden áldott reggel ráállok a mérlegre. Ha látom a súlyom, akkor képes vagyok kordában tartani. A fogyásnál is ez vitt előre. És hogy nem kezdtem önvigasztaló zabálásba, ha stagnált a kilóim száma.

Dorottya tanácsa: Hinnie kell abban, hogy igenis eléri az álomsúlyt! Ne sanyargassa magát, akkor kevésbé lesz ingerült. Koncentráljon jó gondolatokra. Én este, lefekvés után, a Balaton-partra képzeltem magam, a szép bikinimben!

–8 kg, Bánvölgyi Márta (40)
Célom: mínusz két ruhaméret

– Imádom a nagy családi étkezéseket, eljárunk étterembe, szeretek jókat enni. Erről nem is akartam lemondani. Régebben, amikor sokat mozogtam – úsztam, versenyszerűen pingpongoztam, fallabdáztam –, nem volt súlyproblémám. Gyógytornász vagyok, otthon ápolásban dolgozom, és – bár tartok csoportos órákat is – keveset mozgok. Azóta, hogy megszületett a két gyermekem, Eszti és Dani, észrevétlenül rám rakódott vagy tíz kiló súlyfelesleg, és egy ideje keresgéltem olyan helyet, ahol jól érzem magam, és amely mozgás szempontjából is megfelelne ahhoz, hogy leadjam a többletet. Ráadásul nagyon hiányzott a saját korosztályom, hiszen egész nap idősek vagy gyerekek közt voltam. Párszor elmentem edzőterembe, de idegesített, ahogy a férfiak mustrálgattak, és a társaság sem nagyon tetszett.

A nagy fogyás

Az egyik barátnőmtől hallottam a köredzésről, ahol csak csajok vannak. Az egyik edzőterem mellett jártam el mindennap, úgyhogy benéztem. Az első alkalommal már éreztem: ezt a hangulatot kerestem!
Otthon a két gyerek mellett lehetetlenség tornáznom, mert folyton van valami feladatom velük. Csak úgy tudok sportolni, ha eljövök hazulról. Most, hogy már nagyobbak, úgy érzem, megtehetem, hogy egy kicsit kiszakítom magam otthonról. Általában hetente négyszer járok edzeni, és ezt annyira megszoktam, hogy amikor elmentünk két hétre nyaralni, elvonási tüneteim voltak.
Eddig nyolc kilót fogytam, de nem ez a lényeg, hanem hogy fölvehetek olyan ruhákat is, amelyeket régóta nem mertem. Az étkezéseken nem változtattam, csupán annyit, hogy este 7 után már igyekszem nem enni. És fölhagytam a konyhamalac szerepével: ha véletlenül hagynak a tányéron a gyerekek valamit, nem eszem meg utánuk.

Márta tanácsa:  Az időhiány nem lehet kifogás! Amire akarjuk, hogy legyen időnk, arra lesz. Én reggelente úgy megyek el otthonról, hogy berakom a táskámba az edzéscuccot, és amikor van egy félórám, betérek tornázni. És legyen valami konkrét cél – én például kétméretnyit szerettem volna fogyni, hogy lecserélhessem a ruhatáramat.

A cikk nyomtatásban a Nők Lapja e heti számában jelent meg. 

A nagy fogyásA legfrissebb szám tartalmából: 

  • Hámori Gabriella „világgá megy”
  • Miért nem nősül George Clooney? 
  • Nőnek öltöztetni veszélyes!  
  • Dr. Vekerdy Tamás rovata
  • Tamással sülve-főve
  • Konfliktus helyett együttműködés
  • A nagy fogyás

Ha előfizetnél a lapra, itt és most megteheted!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top