Aktuális

Hazatérhet Kadhafi magyar származású felesége?

Szafija Kadhafit, a megölt Moammer Kadhafi líbiai diktátor feleségét, avagy születési nevén Farkas Zsófiát idén már két országban látták felbukkanni, miközben Líbia forradalmárai üldözik a család tagjait, hogy visszaszerezzék az ellopott nemzeti vagyont.

Üldözött lett Kadhafi magyar származású feleségeAlig egy éve még Bécs vagy Párizs exkluzív bevásárlóutcáin lehetett találkozni az asszonnyal, aki egy jókora kocsikaravánból kilépve shoppingolta végig az exkluzív butikokat, majd jól megpakolt szatyrok tucatjaival repült haza szeretett urához Líbiába. Az asszony hűségét az sem zavarta különösebben, hogy állítólag ura az utóbbi kilenc évben egy ukrán származású nőt is szeretett. Férje októberi halála után kisebb gondja is nagyobb ennél, mivel őt és megmaradt gyermekeit a líbiai forradalmárok üldözik, és mindenáron szeretnék visszavinni őket az országba az elszámoltatáshoz. Az év első felében még úgy hírlett, Szafija három gyermekével Tunéziában bujkál, majd augusztus végén Algéria jelentette az ENSZ-nek, hogy befogadta a diktátor családtagjait. Líbia új urai nyílt provokációnak nevezték Algéria ezen lépését és követelték a kiadatást, ami némi meghátrálásra kényszerítette az algériaiakat. Most már az a hír járja, hogy Szafijának az ország csak ideiglenes menedéket nyújt, amíg nem talál magának új otthont egy harmadik országban. De ki fogadná be egy véreskezű diktátor feleségét?

Pénz nem akadály

„Ilyenkor az üldözöttek általában jelentős vagyonnal hagyják el hazájukat. Pénz nélkül sokszor be sem fogadnák őket és komoly napi problémákba ütköznének. Épp ezért számos diktátor volt már annyira előrelátó, hogy külföldi bankszámlákon, baráti országok rezsimjeinél helyezett el nagyobb összegeket, amit ilyen esetben fel tud használni. Ezzel a békés továbbélést kényelmesen tudja biztosítani magának és családjának” – mondta nekünk Bíró Nagy András, a Policy Solutions nevű politikai elemző cég igazgatója.
A hírek arról szólnak, hogy a család kinézett magának egy luxusingatlant a horvátországi Igrane városában. Az értesülést a város polgármestere nem volt hajlandó kommentálni. Ha az asszony terve kudarcba fullad, elvileg még magyar állampolgárságért és lakhelyért is folyamodhatna, ha beszélné nyelvünket, lévén nagyapja révén Szofija magyar származású.

A nagy titok: a magyar vonal

Magyar származású politikusok

George A. Pataki (1945–)
Republikánus párti képviselő, New York állam háromszor megválasztott kormányzója, akiről sokáig gondolták, hogy indulni fog a 2000-es és a 2008-as elnökválasztáson. Apai nagyapja 1908-ban vándorolt ki Magyarországról.

Nicholas Sarkozy (1955–)
A franciák alacsony növésű elnöke apai részről köztudottan magyar származású, de mivel nem ápolt túl jó viszonyt az apjával, mindig is idegesítette, ha a származására emlékeztették. Ő pusztán csak franciának vallja magát.

Nándor Steven Tánczos (1966–)
2008-ig kilenc éven át új-zélandi parlamenti képviselő, a Zöld Párt tagja, aki raszta hajjal küzd a marihuána legalizálásáért. Apja 56-os menekültként érkezett a szigetországba.

Tom Lantos (1928–2008)
Egykori New York-i demokrata politikus és emberjogi harcos. Budapesten született és a holokausztot túlélve az Egyesült Államokban lett kongresszusi képviselő. Tizennégyszer.

Ernest Istook (1950–)
2007-ig tizennégy éven keresztül volt oklahomai republikánus képviselő. Büszke a magyar őseire (apai nagyszülei magyar bevándorlók voltak), de szerinte Amerikában egy közös nyelvre van szükség, és ez nem más, mint az angol.

Bármilyen furcsa, de 2011 januárjáig Szafiját mindenki arab származásúnak hitte és hivatalosan az is volt. Papírjai szerint Adzsdabija városából származik (ahol egyébként senki nem ismeri…). Idén egy horvátországi rádióállomás leplezte le a diktátor nejének származását. A hivatalos változat szerint Kadhafi Bengáziban találkozott Szofijával egy kórházban, ahol a nő ápolónőként dolgozott, és a nagy vezér épp egy autóbalesetben megsérült katonatisztet szállított oda. A valóság azonban kicsit másképp fest. A találkozásra a boszniai (akkor még jugoszláviai) Mostar városában került sor, ahol a magyar tanító nagypapától származó, egyébként boszniai horvát Farkas Zsófia tanárként dolgozott a katonai kiképzőközpontban. Fiatal tisztként ott tanult Moammer is, és az iskola után rögtön magával vitte az asszonyt Líbiába, ahol elvált előző feleségétől (akit szülei választottak neki és az iszlám hagyományok szerint az esküvője napján ismerte meg), ám ennek ellenére új választottját évekig „rejtegette”. Állítólag azért, mert a nő küszködött az arab nyelvvel, és Kadhafi tekintélyét rombolta volna, ha kiderül, hogy külföldi felesége van. Bár később Szafija jól megtanulta a nyelvet, férjét mégis feltűnően ritkán kísérte el a nagyobb protokolláris eseményekre, de a háttérbe húzódó asszony soha nem mutatta, hogy bármilyen konfliktusa lenne az urával, sőt hét gyermeket (hat fiút és egy lányt) szült neki.

A gyerekek

Szafija néhány protokolláris eseményen és a törzsek gyakori meglátogatásán túl nem vállalt direkt politikai szerepet, de jó diktátorhoz méltó módon Kadhafi jelentős pozíciókat adományozott a gyermekeinek. Fiai közül került ki az olimpiai bizottság elnöke, a helyi telekommunikációs vállalatok vezetősége, a Kadhafi Alapítvány feje, a líbiai labdarúgó-szövetség elnöke, egy nagy olajipari vállalat vezetője, a nemzetbiztonsági főtanácsadó, valamint egy különleges rendőri osztag vezetője is. Idén több fia is meghalt a harcokban, de többet máig üldöznek a forradalmárok.

Üldözött lett Kadhafi magyar származású feleségeMi várna rá otthon?

„Megbukott elnyomó rendszerek esetében az a tapasztalat, hogy a bukott diktátoroknak és családtagjaiknak saját hazájukban nem nagyon terem babér – magyarázza Bíró Nagy András –, erre jó példa a volt egyiptomi elnök, Mubarak felesége is, akit elkaptak, perbe fogtak és csak azután ejtették a vádat ellene, hogy önkéntesen hajlandó volt megválni minden családi vagyonától. Líbiában igazi hajtóvadászat indult Kadhafi hívei után, így valószínűsíthető, hogy ha a feleségét elfognák, a férjéhez hasonlóan az ő élete is veszélybe kerülne. Így nem csoda, hogy a menekülést és az ország elhagyását választotta.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top