nlc.hu
Aktuális
Ki kell írniuk mellméretüket az eladóknak

Ki kell írniuk mellméretüket az eladóknak

Nagy vihart kavart, hogy egy fehérneműmárka üzleteiben az eladók névtábláján nemcsak a nevük, hanem a mellméretük is látható.

Egy svéd fehérneműmárka boltjaiban azért lett kötelező az eladók saját melltartóméretének feltüntetése, mert a cég vezetése szerint ezzel segítik a bizonytalan vásárlókat. Az ügyről nyilatkozó vezérigazgató, Susann Haglund ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a dolog nem kötelező, a cég csupán javasolja munkavállalóinak a méretekkel ellátott névtáblák viselését.

A mellméretüket is kiírják
A mellméretüket is kiírják

Több, a cég üzleteiben dolgozó vagy már exalkalmazott szerint azonban a névtábla viselése megalázó, és azt állítják, nem önkéntes alapon működik. „Idős pasik is bejönnek a boltba, és nézik a mellméretemet. Miért kellene mindenkinek tudnia? Az alsóneműüzletekben dolgozó férfiaknak sem kell a méreteiket mutogatniuk” – nyilatkozta nemrég egy, a neve elhallgatását kérő alkalmazott.

Egy másik, korábbi alkalmazott azt mondta, a munkába állás napján közölték vele, hogy tegye ki a táblácskára a méreteit. Nem tiltakozott, mert szüksége volt a munkára. „Amikor elkezdtem dolgozni, kaptam egy dokumentumot, amelyben az állt, hogy »a névtábla méretekkel mindig viselendő«, vagyis egyáltalán nem az eladó döntése, kiteszi-e a méreteit, vagy sem. Én annyira nem élvezem, amikor az emberek a nevemmel és a mellméretemmel üdvözölnek. Szerintem ez elég privát dolog” – nyilatkozta egy eladó, akinek másfél év után lett elege a munkából, és miután kilépett, felvette a kapcsolatot egy munkavállalókat képviselő szervezettel. Szerintük a módszer, amelyet egyébként már három éve vezettek be, diszkriminatív és megalázó.

A szervezet megpróbálta rávenni a céget, hogy szüntessék meg a dolgot, de a tárgyalások nem hoztak eredményt, ezért nemrég elhatározták, hogy pert indítanak a fehérneműket árusító cég ellen, akik továbbra is elutasítják a névtáblák eltávolítását, és kitartanak amellett, hogy nem kötelező a viselése. Az anoniman nyilatkozó munkavállaló azonban azt állítja, sosem mondták neki és a többi eladónak, hogy levehetik, sőt titkos ellenőrök figyelik őket, és a hiányosságokért büntetés jár.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top